Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1930. november 21
5 Ezek hangsúlyozását azért tartom szükségesnek, mert közgyűlési életünk- 1. ben jogi és anyagi kérdések sokszor előtérbe tolulnak a hitéletiek rovására és pedig oly módon, mintha öncélú kérdések volnának. Egy kritikában azt olvastam egyszer, hogy közgyűlési életünk magtalan önadminisztrálásban merül ki. Ha ennek a kritikának elfogultsága kézenfekvő is, nem célttévesztett dolog felette elmélkednünk, hogy a fogyatkozásokra ráeszméljünk. De időszerű annak is tudatára ébrednünk, hogy maradandót csak az egyező akarattal egy célra törekvés alkothat. Egyéni elgondolások keresztülhajtása, parciális érdekek érvényesítése éppoly kevéssé munkálja a köz magasabb értelemben vett javát, mint a mindenáron mást, ellenkezőt akarás. így van ez az alsóbb és felsőbb egyházi közületek életében, a legkisebb egyházközség közgyűlését és az egyetemes közgyűlést illetőleg egyaránt. Egyházunk falait ellenséges erők ostromolják. Vigyázzunk! „A háznép amely meghasonlik magában, meg nem maradhat". A bibliának ez a mondása egy másikhoz kapcsolódik, amely a magában meghasonlott országról tartalmaz lesújtó megállapítást. Felette megszívlelendő ez a mi országunkat illetőleg, amelynek számára csak nagynehezen tud Trianonban porbatiport igazságának vészkiáltása megértő barátokat szerezni a világban. Nemzetünknek a megtévesztett világbírák igaztalan ítélete szinte létfenntartási lehetőségeit rabolta el és hazánk testén osztozott ellenségek országunknak pusztulást szánnak. Különösen nagy fájdalommal tölti el mindez szíveinket a trianoni békediktátum tizedik évfordulója alkalmából, amely erre az évre esett. Gyászbaborult lélekkel emlékezünk meg mi is erről a szomorú évfordulóról és kérjük az Istent, hogy állítsa helyre megcsonkított hazánk régi határait, régi boldogságát. Ebben az országban a létérdek követeli meg minden nemzetalkotó tényezőnek fenntartás nélkül való összefogását közös honmentő munkára. Az államnak tehát kettőzött gonddal kell ügyelnie arra, hogy az egyenlő elbánás elve az egész vonalon a gyakorlatban is kidomborodjék. Hogy ne lehessenek e hazában soha megkülönböztető kedvezések, de ne lehessen soha méltánytalan hátratétel se a felekezetek között, amelyek, amint egyik püspökünk találóan fejezte ki, azt a szerepet töltik be e honban, amelyet a magyar címeren az angyalok. Egyházunknak a felekezeti egyenlőség és viszonosság gyakorlati keresztülvitele terén az állammal szemben fennálló kívánságait magasabb egyházi szerveink ezidei közgyűléseiken is kifejezésre juttatták. E kérdéskomplexummal kapcsolatban rá kívánok mutatni a vallás- és közoktatásügyi miniszternek legutóbb éppen a soproni theológiai fakultás felavatásának a felekezeti egyenlőség és viszonosság jegyében lejátszódott ünnepélye keretében tett, kétségtelenül nagy horderejű nyilatkozatára, amely—és ezt örömmel állapítom meg—kifejezésre juttatja e kérdésben elfoglalt álláspontunkat. A miniszter ugyanis ezt mondotta: ,,Az olyan, felekezetileg megoszlott és széttagolt nemzetnek, mint amilyen a magyar, gondosan őrködnie kell a felekezeti béke fenntartásán, de ez csak akkor érhető el, hogyha történelmi egyházaink jelentőségüknek megfelelő megbecsülésben részesülnek a társadalom és az állam részéről is". Hogy itt a miniszter úr a megbecsülés alatt, ami egyébként annak fogalmában rejlik, a gyakorlati elbánást is értette, kitűnik abból, hogy továbbmenve, arról az osztóigazságról beszélt, amely alapjául szolgált egyházunk egyetembe bekapcsolt theológiai fakultás elnyerésére irányuló igénye kielégítésének. Bizonyos, hogy a fakultás székházának az állam jelenlegi, súlyos helyzetében való létesítése az állam egyenlő elbánásra irányuló törekvésének nagy horderejű ténye. De nem csupán más egyházakkal való viszonylatban érdeke az államnak is a törvény és a méltányosság szempontjainak érvényesítése egyházunkkal szemben, hanem egyébként is. Az állam, amikor az egyházat erősíti, a maga erejét is növeli, az egyház gyengítése pedig az államra nézve is erőben való fogyatkozást jelent. Az állam érdekeinek szempontjából is hátrányos tehát, ha az egyházat nem abban a mérvben részesíti államsegélyben, amelynek birtokában az egyház meg tud felelni az általa való teljesítésre váró feladatoknak. Természetesen teljes mértékben méltányoljuk és szükségesnek is tartjuk az államháztartásban a takarékosság elvének érvényesítését, de egyrészt más forrás hiányában, másrészt pedig a velünk szemben megnyilvánuló kívánalmakra való tekintettel, ragaszkodnunk kell államsegélyeink csorbítatlan mértékéhez, legyenek azok akár személyiek, akár dologiak, akár a templom, akár az iskola céljait szolgálók. Nem vagyok sérelmek konstruálásának embere, nem is tartom sem helyénvalónak, sem időszerűnek, hogy az állammal szemben tényleges és vélt sérelmeket hangoztassunk, de hallgatólag vegyük tudomásul az állam azon tényeit, amelyek annak sokszor a törvény betűjén messze túlmenő jóindulatát és segítségnyújtásban megnyilvánuló méltánylását bizonyítják egyházunk ügyeivel szemben. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, 2*