Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15
5 karunk szó nélkül szenvedte az anyagiak hiányát. Annál méltányosabb 1. lenne tehát az állam részéről most, a viszonyok rendeződésével, államsegélyünk gyorsabbütemii valorizálása és lelkészi karunk jogos igényeinek sürgős kielégítése, mert a törvényes igényeink kielégítése terén fennforgó késedelem miatt egyházunk és intézményeink hovatovább mind nehezebben pótolható hiányokkal kénytelenek küzdeni. Az iskolapolitikában is több méltányosságot és tételes törvényeink fokozottabb mérvű szemmeltartását várnók az államtól. Gondolok itt iskoláink dologi államsegélyére, a tanítói és tanári nyugdíjjárulékok kérdésére és az úgynevezett törpeiskolák kategóriájába sorolt iskoláink létére. Mivel ezekről a kérdésekről jelen közgyűlésünkön még szó esik, itt csak annak a nézetemnek kívánok kifejezést adni, hogy az államnak még a saját iskoláinál is féltőbb gonddal és nagyobb szeretettel kellene istápolnia az egyházi iskolát. Nemcsak azért, mert az évszázadokon át állami feladatot végzett és végez ma is, de azért is, mert a felekezeti iskola olyan konstruktív tényező, amely ezt a minőségét még az általános destrukció idején is megőrzi és így egyik sarokkő, amelyen az esetleg rombadöntött konstruktív állam maga is újra épülhet. Kétségtelen, hogy felizgatott kedélyek hajlamosak fenn nem forgó sérelmeket is konstruálni. Sok olyan kritika is éri tehát az állam egyház- és iskolapolitikáját, amelynek talán nincs reális alapja. Szeretném megértetni az állammal és minden egyházi tényezővel, hogy közös az ellensége, közös érdek tehát, hogy minél tökéletesebb legyen egyház és állam között a harmónia. A felekezetek közötti béke és az egyház és állam közötti harmónia hatékony eszköze, szinte, mondhatnám, egyik előfeltétele az egyházon belül is az eredményes munkának. Az öntudat talán határozottabb a kifelé vívott harcban. De csak félkézzel építhet az, akinek kifelé másik félkezével hadakoznia kell. Inter arma silent musae, ha nem is szünetel teljesen, de pang a belső, békés munka, fejlődés. Végkép megáll azonban a fejlődés ott, ahol a saját táboron belül harc folyik. Hogy egyéni ambíciók érvényesítésére irányuló törekvés, vagy az egyház érdekéljen tenniakarás állítja-e egymással szembe az embereket, a dolog erkölcsi megítélése szempontjából természetesen más elbírálás alá esik, de eredményében ugyanaz, megbontja a sorokat, megosztja az erőket és energiát von el a cél szolgálatából. Egymással karöltve, vagy nemes versenyre kelve! Csak ez lehet a jelszó, ha az egyház ügyéről van szó. Egymással szemben azonban sohasem állhatnak azok, akik komolyan az egyház javát akarják. Az evangélikus egyház lényegéből folyóan nem egy ember önkénye, hanem az összesség egyező akarata alapján kormányoztatik. Ebből következik tehát, hogy egyházunkban senkinek a terve, gondolata keresztül nem erőszakolható, hanem mindenkié csak egy-egy építő kő. Még ha az ebben a meggyőződésben gyökerező, az egyház magasztos célját soha szem elől nem tévesztő, de mindig egyetértésre, kiegyenlítésre törekvő egyházpolitika némelyek előtt talán nem is lenne kedves, erős meggyőződéssel kellene hangsúlyoznom — hogy az nálunk ma egyedül lehetséges. Csak így lehet nálunk ma építeni. Tervek és gondolatok keresztülerőszakolásával csak robbantani lehetne. Már pedig én és velem együtt mindazok, akik itt egybegyűltünk, építő munkára köteleztük el magunkat. Én ezt a kötelességet állom. Közbiza lomból építésvezetővé tétetvén meg, hívok mindenkit, hogy hozza a maga terveit, gondolatait, mint megannyi értékes építőkövet, hadd építsük egyesült erővel egyházunk jövendőjét. Szeretném mindenkivel megértetni, hogy békés egvüttmunkálkodás nélkül falainkon belül — egyházunknak nincs jövendője. Jézusnak egyik örökérvényű és örökértékű megállapítása az, hogy boldogok a békességre igyekezők. Legyünk és legyenek felekezetközi és állami viszonylatban is azok mindnyájan, akikre az Isten rábízta jelenünk jövendő felé vezérlését. Békességre igyekvés, ez legyen az a jelszó is, amely alatt mai közgyűlésünk munkája megindul és elvégeztetik. Ezzel a kívánsággal nyitom meg, az összes megjelenteket hitrokoni szeretettel köszöntve, 1929. évi egyetemes közgyűlésünket. Az elnöki megnyitó nyomán megnyilvánult tetszés lecsillapulván, az egyetemes felügyelő a következő németnyelvű beszéddel üdvözli az egyet, közgyűlésen megjelent 2*
