Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

33 A tanügyi bizottság elnökévé dr. Mágócsy-Dietz Sándor, alelnökövé dr. 49-51. Melich János, előadóvá dr. Szigethv Lajos, jegyzővé és egyben középiskolai referenssé dr. Böhm Dezső választatnak meg 3 évi időtartamra, elemi iskolai refe­renssé dr. Zelenka Frigyes, a bizottság tagjaivá pedig az eddigi tagok, Kruttschnitt Antal helyébe Kemény Péter tanító. A vallástanítási bizottság, a theológiai bizottság, a lelkészvizsgáló bizottság, az alkotmány- és jogügyi bizottság tagjaivá az eddigi tagok választatnak meg; a nyugdíjintézeti bizottság, a levéltári bizottság, az énekügvi bizottság, a lelkészse­gélyezési alap bizottság, az Üllői-úti házépítő-bizottság, a diáksegélyezési bizott­ság és a püspöki javadalmi földek kerületközi bizottságába ugyancsak az eddigi tagok, a pénzügyi bizottságba Podhradszky János és Kovács Kálmán kivételével szintén az eddigi tagok, új tagul pedig Mihalovics Samu. A Hrabovszkv alapítványi bizottságba dr. Varsányi Mátyás kivételével a régi tagokat, új tagnak pedig Kemény Lajost választja meg az egyet, közgyűlés. A Luther-Otthon szemináriumi bizottságba dr. br. Kaas Albert és Zsigmondy Dezső kivételével a régi tagok újból, Kemény Lajos, dr. Melich János, Klaniczay Sándor, Arató István, dr. Böhm Dezső és Teltsch Kornél pedig új tagokul megvá­lasztatnak. A zsinatelőkészítő-bizottságba megválasztja az egyet, közgyűlés a régi tago kat újból az elhalt dr. Zergényi Jenő helyébe pedig új tagul Szentmártoni Radó Lajost. 50. (Sz.) Az újonnan megválasztott törvényszéki bírák közül a jelenlevő dr. Kravzell Miklós leteszi a hivatalos esküt a közgyűlés színe előtt. 51. (Z.) A theol. bizottság bemutatja dr. Kiss Jenő dékánnak a theol. fakultás működésére vonatkozó tájékoztató ismertetését. Az egyetemes közgyűlés köszönettel veszi azt tudomásul és kimondja a tá­jékoztató ismertetésnek a közgyűlési jegyzőkönyv függelékében egész terjedelmé­ben való közzétételét. A tájékoztató ismertetéssel kapcsolatban a theol. bizottság javaslatai­nak elfogadásával az egyetemes közgyűlés a következő határozatokat hozza: 1. Örömét nyilvánítja, hogy a hittudományi kar a világprotestantizmus ve­zérférfiait, dr. Rendtorff F. lipcsei tanárt, a Gusztáv Adolf-Egvlet elnökét, dr. Ihmels L. szászországi evang. püspököt, a világprotestantizmus egyik vezérét, dr. Söderblom N. uppsalai evang. érseket és dr. Morehead F. amerikai egyetemi ta­nárt a theol. tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki. Ugyancsak örömmel veszi tudomásul báró Prónay Dezső tb. egvet. felügyelőnek, báró Radvánszky Albert egyet, felügyelőnek, Geduly Henrik, Kapi Béla, D. Raffay Sándor ev. püspökök­nek. dr. Ravasz László ref. püspöknek, dr. Schneller István és Kiss Ferenc egyet, tanároknak a theol. fakultás által történt hasonló kitüntetését. Fgvházunk és a református testvéregyház ezen vezéreit kitüntetésük alkalmával tisztelettel és sze­retettel köszönti. 2. A fakultás megfelelő elhelyezésére szolgáló épület építésének megkezdésé ről örömmel és megnyugvással értesül és az építkezés körüli szolgálatokért az is­mételten közbenjáró egvetemes felügvelőnek, továbbá Herrmann Miksa, nvug. mi­niszter, soproni képviselőnek, vitéz dr. Simon Elemér soproni főispánnak és dr. Thurner Mihály soproni polgármesternek, végül gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszternek köszönetét nyilvánítja. Azon reményének ád kifeje­zést, hogy az építkezés mielőbb teljes befejezést nyer és fölkéri az egyetemes fel­ügyelőt, hogy ez irányban járjon közbe a kormánynál. 3. Elismerését és köszönetét fejezi ki a hittudományi karnak azért, hogy a középiskolai reform folytán a görögnyelvi előismeretek nélkül a fakultásra jövő hallgatók kurzus keretén belül való görögnyelvi tanításáról és kari bizottság előtt történő vizsgáztatásáról gondoskodik. Fölhívja az egyházkerületeket, illetve azok útián az iskolafönntartó testületeket, hogy iskoláikban a görög nyelvnek rendkí­vüli tárgyként való taníttatásáról gondoskodjanak. 4. Fölhívja az egyetemes pénzügyi bizottságot, hogy a hittudományi kar ta­nárai irodalmi működésének lehetővététele szempontjából egv könyvkiadóalap lé­tesítésére a meginduláshoz szükséges fedezet előteremtéséről gondoskodjék. 5. A fakultás tanszékei szemináriumainak keretében a hallgatóknak a né­met nyelvvel való foglalkozását kívánatosnak tartván, ilyen értelemben a hittudo

Next

/
Thumbnails
Contents