Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15
16 8. sulhat, magam óhajtok minden egyes esettel a fakultás szíves közreműködésével külön foglalkozni. A theológusok külföldi tanulmányainak ügyét különösen a szívemen viselvén, nem kerülhette el a figyelmemet a külföldi stipendiumok évek óta szőnyegen levő kérdése. Hivatalos és magánúton beszereztem a szükséges adatokat. Egyik Németországban történelmi kutatásokkal foglalkozó fiatal lelkészünk arra vállalkozott, hogy a németországi ösztöndíjak egész anyagát tudományosan feldolgozza. Az általam beszerzett adatokat is rendelkezésére bocsátottam. Rövidesen meglesz tehát a teljesen tiszta képünk. Sajnos, gyakorlati, helyesebben financiális nyereséget a kérdés kibogozása nem igen fog jelenteni, mert, amint már eddig is sajnálattal állapíthatom meg, az alapítványok tőkéi a gazdasági összeomlás folyamányakép jórészt teljesen elértéktelenedtek és a felértékelés mellett is szinte elenyészően csekély összeget reprezentálnak. Lelkészképzésünk ügyével kapcsolatban van még egy nagyon örvendetes bejelenlenivalóm. Amióta egyházunk szétdarabolása következtében mindkét theológus-otthonunkat elvesztettük, fájdalmasan éreztük a hiányát egy ilyen intézménynek. Eddig szükségmegoldással igyekeztünk a hiányt pótolni. Az egyetemes egyház egyéb igényeinek nagymérvű lefokozása árán meghozott, tetemes áldozata, az állam megértő jóindulata, Sopron szabad királyi város hathatós segítsége és egyháztársadalmunk dicséretes áldozatkészsége végre lehetővé tette, hogy theológusaink számúra otthont emelhessünk. Mélységes meghatódottsággal állottam rneg ez év október hó 12.-ének emlékezetes délutánján az új otthonnak az általa szolgált célhoz illő, nemes egyszerűségében szép épülete előtt, hogy azt a megjelent nagyszámú közönség jelenlétében, amelynek soraiban egyházunk közéletének számos jelese is helyet foglalt, felavassam és rendeltetésének átadjam. Ügy érzem, mulasztást követnék el. ha itt az egyetemes közgyűlés színe előtt, is köszönetet nem mondanék gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszternek, dr. Vass József népjóléti miniszternek, Sopron szabad királyi város közönségének, minden egyes adakozónak, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaságnak is, a nyújtott segítségért, — lándori dr. Kéler Zolíán egyházkerületi felügyelőnek, dr. Rásó Lajos egyetemes ügyésznek, Sándy Gyula műegyetemi tanárnak, Hoepfner Guidó műépítésznek és általában az otthon-építési bizottság minden tagjának a buzgóságért, amellyel az ügyben fáradoztak, Ziermann Lajos otthonbizottsági elnöknek és dr. Deák János felügyelő-tanárnak, valamint az otthon soproni helyi bizottsága összes tagjainak minden fáradozásukért, Gerlóczy Gedeon műépítésznek, aki nemes elgondolással és dicséretes ügyszeretettel a legjobbat nyújtotta, amit egy kiváló szaktudású és alkotásokért lelkesedő építőművész az építtető által megszabott szűkebb keretek között nyújthat, Stráner Gyula, mérnök, építőmesternek, aki a szolid vállalkozó megbízhatóságával és lelkiismeretességével mindent elkövetett a vállalt feladat minél tökéletesebb megoldása érdekében és mindazoknak, akik vele együtt, vagy vezetése mellett az épület megalkotásában közreműködtek. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi és dr. Vass József népjóléti minisztert az Otthon berendezésére nyújtott segítségért külön is hálás köszönet illeti. Az Otthon létesítésénél abban a kérdésben kellett a bizottságnak elsősorban döntenie, hogy a cella-, vagy a családi rendszert kívánja-e alkalmazni. Az elhangzott másik véleménnyel szemben az győzött, amely a családi rendszer mellett foglalt állást. A rendelkezésre álló költségkeret is e mellett szólott. Döntés tehát ebben az értelemben történt. Most már csak az Otthon belső kiépítése következik. Ehhez óhajtottam hozzájárulni azzal, hogy egy külföldi adomány kiegészítésével fedezetet nyújtottam egy a célra igen alkalmas könyvtár megvételére. A belső kiépítésnek a jó szabályzat is hathatós eszköze, mondhatnám alapja. Ennek megalkotása a mai közgyűlés feladatkörébe tartozik. De mindennél fontosabb, hogy milyen kéz és lélek irányítja az Otthon életét. Azt hiszem, a célnak a legjobb szolgálatot tettem, amikor az otthon-bizottság és az Otthon munkájának a felügyeletére a dunántúli egyházkerület kiváló belmissziói érzékkel megáldott püspökét, D. Kapi Bélát, kértem fel. Legyen az új Otthonon és annak minden munkáján áldás. A jogakadémia ügyének figyelemmel kísérése és az esetleg szükségessé váló intézkedések megtétele céljából kiküldött bizottság az év folyamán egy ülést tartott, amelyen főkép a jogi szakoktatás készülő reformtervezetének a kérdésével foglalkozott. Majd a tiszai egyházkerületnek, mint a jogakadémia fenntartó hatóságának, elnöksége felirattal járult Magyarország Kormányzója elé. Amint örömmel értesülök, a tiszai egyházkerületnek idevonatkozó felterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter felemelte a felvehető hallgatók számát. Vajha ebből azt a következtetést vonhatnám le, hogy a jogakadémia ügyében a vallás- és közoktatásügyi kormány további megértésére számíthatunk. E pontnál szeretném kiemelni a jogakadémia tanári karának ezidén is kifejtett tudományos irodalmi munkásságát.
