Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

15 temes felügyelő, Geduly vHenrik, Kapi Béla, D. Raffay Sándor és dr. Ravasz László püs- 8. pökök, dr. Schneller István ny. egyetemi tanár, Kiss Ferenc, debreceni egyetemi tanár és a magam személyében hazai egyházi férfiakat promoveált a theológia tiszteletbeli doktoraivá. A fakultásnak az a ténye, hogy doktorátusi szabályzatának jóváhagyása után az első alkalmat a felsorolt külföldi kiválóságok proinoveálására használta fel, azután pedig hazai egyházunk és a hazai református testvéregyház egyes személyiségeit részesítette ebben a kitüntetésben, nemcsak azokat tiszteli meg egyénileg, akiknek ez a tisztesség osztályrészül jutott, de azon messze túlmenően bizonyságot tesz arról a lelki összetartozásról is, amely tudatosan az evangélikus egyházhoz fűzi hazai és egyetemes vonatkozásban. A külföldi egyházi kiválóságokat a tiszteletbeli doktorráavatás formájában ért kitüntetés szorosabbá tette azt a köteléket, amely ezeket a személyiségeket hazai egyházunkhoz kapcsolja. Ezért méltán illeti a fakultást egyházunk hálás elismerése. Résztvettem a tiszteletbeli doktorrá avatással égybekötött fakultási tanévnyitó közgyűlésen, amelynek alkalma több egyházi közéletünkben tevékenykedő férfiút szólított Sopronba. Azt hiszem, velem együtt mindnyájan azt a benyomást nyerték, hogy az ott elhangzott beszédek akkor sem sugározhattak volna mélyebb evangéliumi hitet és izzóbb egyházszeretetet, ha a fakultás nem az állam, hanem az egyház intézménye volna. A fakultás életének kiemelkedőbb eseményei közé számít az az örvendetes körül mény is, hogy lie. dr. Karner F. Károly az alapítólevélben előírt eljárás betartása mellett az újszövetségi írásmagyarázat és a rendszeres theológia segédtudományai tanszékére nyilvános rendkívüli tanárrá neveztetett ki. A fiatal tudóst, akinek nevét irodalmi munkássága máris szélesebb körökben ismertté tette, kinevezése alkalmából üdvözöltem. Az alapítólevélről lévén szó, ideiktatom, hogy az alapítólevélben a tanszékek után az egyetemes egyház terhére vállalt hozzájárulást 1.259 90 pengő lerovása útján visszamenő hatállyal rendeztük. A theológiai vizsgálatokon az egyetemes egyház képviseletét az előző tanévről elmaradt vizsgálatokkal kapcsolatban D. D. Raffay Sándor, püspök, az 1928/29. tanévre esedékes vizsgálatokkal kapcsolatban pedig Kiss István, püspök, látta el. Kiss István, püspök, beszámolója a következő megállapításokat tartalmazza: ,,A vizsgák a kellő szigor és az indokolt méltányosság jegyében folytak le. Az ifjúság közszelleme jó, a tanári kar hivatásérzete és egyházszeretete minden kritikán felül áll". .4 theológiai hallgatók létszáma, bár csekély percentben, de mégis ismét emelkedő tendenciát mutat. Amikor sok külföldi fakultás épp ennek az ellenkezőjét panaszolja, nem könnyen érthető, miért nézem ezt én bizonyos aggódással. Mult évi jelentésemben alkalmam volt ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni. Most nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de röviden mégis meg kell újból indokolnom ezt a változatlan aggodalmamat. Vz első elvi indokom az, hogy nem tudom ezt a létszámgyarapodást a pályaválasztó ifjúság, hogy úgy fejezzem ki magam: lelki megújhodásának a javára írni, hanem az esetek nagy százalékában úgy vélem, hogy a kitanulás anyagi tekintetben könnyebb és az elhelyezkedés biztosabb volta van döntő befolyással az ifjúság elhatározására. A másik gyakorlati indokom pedig az attól való félelem, hogy beállhat a túltermelés kettős veszedelme, a jobb elemnek a gyengébb elem állal az állásoktól való elütése és a munkanélküliségnek a lelkészi karba való beköszöntése. Az én aggodalmaimmal szemben lehet talán igen tiszteletreméltó ellenérveket felsorakoztatni, amelyek elméletben teljesen helytállók, de a gyakorlati élet és az adott viszonyok ismerete és mérlegelése, sajnos, azt mutatja, hogy aggodalmaimnak megvan az alapja. Ilyen körülmények között csak örömmel tölthet el az a theológus ifjúságunk körében észlelhető lelki megmozdulás, amelynek egyik értékes megnyilvánulása a legutóbb megindult ,,Emmaus-felé" című theológus-f oly óira! is. Ezt a lapot megindításakor üdvözlő sorokkal köszöntöttem, röviden kifejtve, hogy mi az a gyakorlati szolgálat, amelyet e vállalkozástól a lelkészi kar és a gyülekezetek viszonyában várok. Ugyanezért megnyugvással tapasztalom azt az érdeklődést is, amely a theológus ifjúság részéről a külföld felé irányul. A külföldi testvérek adományából vett 1000 svájci frankon kívül összesen 1.800 pengőt folyósítottam tanulmányaikat külföldön folytató ifjak számára. Örvendetes tényként állapíthatom meg, hogy ifjaink a legszívesebben éppen azokat az egyetemeket keresik fel, amelyeknek az a híre, hogy a theológiai tudományok beható művelése mellett a lutheri hit speciális értékeit különös gonddal tárják oda az if júság lelke elé. Másik megfigyelésem, hogy a szeretetmunka iránt is van az if jú ságnak finomult érzéke. Igyekszik eljutni azokra a helyekre, amelyeken ezirányú érzé két fejlesztheti, ezirányú munkára indítást nyerhet, tapasztalatokat gyűjthet. Szükségesnek vélem azonban, hogy a cél érdekében valami rendszer alakuljon ki a theologusok külföldi tanulmányainak a dolgában. Legyen szerv, amely hivatalból törődik vele, ellenőrzi és számonkéri, ki hová megy, mit csinál ott, amely irányítja azt az ifjút, hogy senki se vágjon neki az útnak tájékozatlansággal. Ezt a feladatot a fakultással egyetértésben a szeminárium hatáskörébe kellene utalnunk. Addig is, amíg ez megváló