Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1928. november 16

10 mel kísérte az akadémia ügyét és kétízben tartott ülésében azzal kapcsolatban beható eszmecserét folytatott. A tiszai egyházkerület rendkívüli közgyűlésének e tárgyban meghozott határozata után a bizottság újbóli egybehívása nem mutatkozott többé szükségesnek, mert az annak alapján egybehívott pártfogóság határozott állásfoglalása a bizottság részéről való minden további eljárást feleslegessé tett. Az ügy lényegében változás állt be annyiban, hogy a kultuszkormány a hallgatóság létszámának tíz egyénnel való növelését engedélyezte. Ezt kedvező fordulatnak tekintem, amely annyival is megnyugtatóbb, mivel a jogakadémia megszüntetésére irányuló szándék, illetve a vele szemben alkalmazott jogmegvonások, mint egyházunk törvényes iskolafenntartói jogának csorbítását célzó törekvések, egyházi közvéleményünkből nyugtalanságot váltottak ki. Szíves jóváhagyó tudomásul vétel céljából bejelentem, hogy jogakadémiai párt fogósági hozzájárulás címén az egyetemes egyház részéről 1000 pengőt engedélyeztem. Ebben az összefüggésben ezidén is meg kívánok emlékezni a nagyarányú tudományos irodalmi munkásságról, amelyet a jogakadémiai kar kifejt, valamint arról az örvendetes körülményről is, hogy jogakadémiánk két jeles tanára, Surányi Unger Tivadar és Zsedénvi Béla, egyetemi magántanárokká lettek. Rátérve a püspöki javadalmi földek kérdésére, örömmel jelenthetem, hogy azok kiutalása a lefolyt évben rendeződött. Minden kerület igénye kielégítést nyert. Az ügyben való eljárás körül hálára kötelező munkát végzett dr. Rásó Lajos, egyetemes ügyész, aki a püspöki javadalom céljaira szolgáló földbirtoktestek kezelésére vonatkozó szabályzattervezet elkészítésére is megbízást vállalt. Munkálata alkotmányos letárgyalás után reményem szerint a jövő évi egyetemes közgyűlésen szabályrendeleterőre lesz emelhető. A kormánnyal több, részben elvi jelentőségű kérdésben iratváltást folytattam. A legfontosabbakat az alábbiakban sorolom fel. .4 vallásváltoztatások anyakönyvi bejegyzése ügyében a vallás- és közoktatásügyi miniszter kérdésével kapcsolatban oda nyilatkoztam, hogy kívánatosnak tartanám, hogy a felvevő egyház lelkésze az állami anyakönyvi hivatal megfelelő értesítésére köteleztessék. Ugyanis a javunkra szóló bejegyzés elmaradásából egyházunkat erkölcsi és anyagi károsodás érheti. A felekezetnélküliekké lett szülők gyermekeinek felekezeti hovatartozása ügyében ad hoc esetből kifolyólag hozzám intézett miniszteri leiratra adott válaszomban azt a kérést intéztem a kormányhoz, utasítsa az állami anyakönyvi hivatalokat, hogy ha felekezetnélkülivé lett szülőknek gyermeke születik, tegyenek mindenkor jelentést az illetékes gyámhatóságnak, a gyámhatóságok pedig utasíttassanak, hogy az ilyen gyermekekre vonatkozólag kérjenek az illetékes községi elöljáróságoktól jelentést arra nézve, vájjon részesül-e a gyermek vallásos nevelésben s hogy ha volt keresztyén szülők gyermekéről van szó, a gyermek megkereszteltetett-e. Idevonatkozó nemleges válasz esetén alkalmaztassék az 1895. XLIII. törvénycikk 26. §-a és 27. §-ának 4. bekezdése, valamint az 1877. évi XX. törvénycikk 30. §-ának a) pontja. A világtakarékossági nap ügyében felterjesztést intéztem a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, kérve, hogy, amiként az a német evangélikus egyházi bizottság közbelépésére Németországban már megtörtént, a takarékossági gondolat propagálása a reformáció emléknapjáról más napra tétessék át. A miniszter legutóbbi leiratában körvonalazott intézkedése megnyugvásunkra szolgálhat, mert azt a reményt kelti, hogy a miniszter ezirányú jogos kívánságainkat a kérdés végleges rendezésénél figyelembe veszi. Aminthogy az államhoz való viszony, a felekezetközi helyzet megítélésében sem vagyok pesszimista. Hallottunk ugyan ez esztendőnek a folyamán is harci riadókat, de a felekezetközi béke veszélyt jelentő mértékben való megzavarásáról ma mégsem beszélhetünk. Miután egyházegyetemünk egyes köreiben el-elhangzik egy-egy észrevétel arra nézve, mintha a hivatalos egyház felekezeti érdekeinket felekezetközi viszonylatokban nem mindég képviselné megfelelő eréllyel, utalok arra, hogy egyetemes egyházunknak, a magyar nemzet évezredes alkotmányába beiktatott szervezet lévén, már csak ezen egy körülménynél fogva is, de nemkülönben, sőt még inkább az egész egyházegyetemet eltöltő hazafias szellemnél fogva is, sohasem szabad megfeledkeznie arról, hogy a felekezetközi békesség ápolása elsőrendű, hivatásszerű kötelessége. Egyébként az égzengések és villámlások, amelyek sokakat megriasztanak, mintha, miként a természet életében, úgy a felekezetek világában is, arra valók volnának csupán, hogy tisztuljon általuk a légkör és friss levegő áramoljék a fülledt helyébe. A mortalium animos minket bántó és sértő kritikája ellenére is tovább keresik a lelkek a találkozást a Krisztus keresztje alatt, és a mortalium animos nyomán hazánkban megindult éles szó- és tollharc ellenére is hű maradt a magyar jellemének alaptulajdonságához, a türelmességhez, amely a más hiten élőt is testvérként becsüli és szereti, megbecsülve és tiszteletben tartva egyben vallásos meggyőződését is. A történelemátértékelés felvetett jelszava sem aggaszt. A történelmet az élet írja. Amit pedig négy évszázad a magyar nemzet történelmének könyvébe írt, azt ember tolla át nem írhatja. A reverzálisok körül folyó harc, bár sokhelyt súlyos bonyodalmakat idéz elő, ahol a lelkész éberen őrt áll, ritkán esik az az evang. egyház ártalmára, és az esetek túlnyomó többségében a vegyes házasok családi békességét nem zavarja meg.