Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1928. november 16

9 D. Raffay Sándor, dr. Zsigmondy Jenő, dr. Zelenka Lajos, dr. Szelényi Aladár, dr. báró 4. Kaas Albert és dr. Rásó Lajos. Az 1848. évi XX. törvénycikk végrehajtásának a sürgetése természetesen nemcsak az egyenlőség és viszonosságból folyó közjogi, de egyben az azzal összefüggő anyagi konzekvenciák levonására is irányul. Az a súlyos helyzet, amelybe egyházunk a háború és az annak folyományakép világszerte előállt viszonyok között jutott, megköveteli az egyház felelős tényezői részéről ennek minden rendelkezésre álló eszközzel való szorgalmazását. Addig is azonban, míg a kitűzött cél teljesen elérhető, mindennek meg kell történnie arra nézve, hogy egyházunk állami hozzájárulásai legalább is a békeévekben élvezett állami hozzájárulások mértékére emeltessenek fel. Igazságtalanság lenne meg nem állapítanunk, hogy ez irányban sok történt az utóbbi esztendők folyamán. Viszont annak megállapításával is az igazságnak tartozunk, hogy egyházunk az államháztartás legsúlyosabb éveiben" az önmérséklés és önmegtagadás végső határáig ment el és az állam érdekeit a maga érdekei fölé helyezve, a morzsáival elégedett meg annak, ami törvényes alapon megillette volna. Azonban most már rendbejött az államháztartás annyira, hogy az állam meg tudhat felelni egyházunkkal szemben fennálló anyagi kötelezettségeinek, minket pedig exisztenciális érdekek köteleznek szerzett jogaink érvényesítésének a sürgetésére. A kormány pénzügyi politikájában lehetetlen fel és el nem ismernünk egy bizonyos jóindulatú tervszerűséget. Amióta megvan rá a pénzügyi lehetőség, egymást követik: a közigazgatási állami hozzájárulás emelése, a nyugdíjas állomány ellátására nyújtott tekintélyes összegű állami hozzájárulás előbb már említett folyósítása, a lelkészi és segédlelkészi congrua felemelése, a korpótlék — egyelőre sajnos, — csak 50% ban való újbóli utalványozása, a törlesztéses építési segélyek biztosítása és legutóbb az adócsökkentési hozzájárulás gyarapítása. De, ha számbavesszük, hogy mennyire megnövekedtek az egyetemes egyház és az egyházkerületek személyi és dologi szükségletei, ha meggondoljuk, mint szállították le a Trianon utáni idők lelkészeink életnívóját, milyen súlyossá tették különösen is az iskoláztatás gondját, ha emlékezetbe idézzük, mini tette tönkre máról holnapra a gazdasági leromlás a nyugdíjintézet tőkéit, amelynek pedig nemcsak már nyugdíjazott, tehát igényes, de működésben lévő, igényjogosult tagjai is voltak, ha figyelembe vesszük, mint értéktelenítette el a gazdasági összeroppanás egyházi közületek és intézmények szegények filléreiből gyűjtögetett, a szükségletből önmegtagadással félretett összegekből felgyülemlett templom-, iskolaépítési, intézmények létesítésére szánt és egyéb jótékonysági alapjait, ha nem hagyjuk említetleniil, mint bénította meg híveink századok tradícióiban gyökerező áldozatkészségét az a körülmény, hogy az állam a maga céljaira egész teljesítőképességüket szinte annak mértékén túl igénybevenni kényszerül, könnyű belátni, hogy nem túlzott követelés az, amely az állami hozzájárulásoknak a békenívóra való gyorsabb ütemű kiegészítését sürgeti, hanem hogy a követelésnek még a békemérték elérésénél sem szabad megállapodnia. Az államnak különösen ügyelnie kellene arra, hogy, amit az egyik kezével ad, a másikkal sokszor kétszeresen vissza ne vegye. Itt nem az építkezésekre nyújtott törlesztéses államsegélyekre gondolok. Igaz ugyan, hogy ezek is tulajdonkép a globális államsegély állagából folyósíttatnak. Mégis ez az intézkedés azon elismerésre méltó intenció alapján, amely egyébként a kultuszkormány programmjába vág, és amely intézmények létesítését, pénzügyileg kifejezve a vagyon gyarapítását célozza, igényt tarthat nézetem szerint egyházunk részéről teljes méltánylásra. De gondolok például arra, hogy az állam az iskolafenntartási hozzájárulást nem valorizálja, viszont az iskolákkal szemben folyton növekvő anyagi kötelezettségeket támaszt, a tanítói nyugdíjjárulékot a békeösszeg többszörösére emeli. Gondolok arra, hogy csekély mértékben átmenetileg csökkent tanuló-létszám mellett megszünteti az iskolák állami hozzájárulását és mindamellett az adóalanyok kímélése céljából egyházunk érdekeivel ellentétben álló intézkedéseket tesz az állami adó 10%-át túlszárnyaló egyházi adók behajtásával kapcsolatban. Összhangba kellene hozni a kormány különböző tényezőinek egyházunkat érdeklő intézkedéseit, de még körültekintőbbnek kellene lenni abban az irányban, hogy ugyanaz a tárca ne vegyen el a másik intézkedésével többet, mint amennyit az egyikkel adott. Mindezen kérdések tárgyalásánál nem hallgathatom el azt a véleményemet, hogy egyházunk fellépésétől sokkal nagyobb eredményt reménylenék, ha az a fellépés egységes lenne. Híve vagyok az autonómiának nemcsak kifelé, de befelé is. Mindamellett nagy gyengeségét látom egyházunknak abban, hogy a kormány egy és ugyanabban a nagy elvi, vagy kisebb gyakorlati kérdésben evangélikus egyházi részről különböző, sokszor egymásnak teljesen ellenmondó állásfoglalásokkal találkozik. Egységben van erő. Csekély számunk mellett is nagy erőt képviselnénk, ha az állammal szemben való megnyilatkozásunk minden kis és nagy kérdésben egyöntetű, összhangzó lenne. Habár ennek az egységes állásfoglalásnak a dolog természetéből folyóan az egyetemes egyházon keresztül kellene is történnie, nem az egyetemes egyház hatalmi érdeke, hanem az általános közegyházi érdek késztet ennek leplezetlen, nyílt megállapítására. Az államhoz való viszony körébe tartozik a jogakadémia kérdése. A multévi egyetemes közgyűlés által ebben a tárgyban kiküldött bizottság megbízatásához híven figyelem-