Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1928. november 16

49 tisztelet után pedig dr. Mágócsy-Dietz Sándor, a Luther-Otthon szemináriumi bizottság 11 ü. v. alelnöke, szólt az ifjakhoz. (Ugyanaznap este kedélyes, derűs vacsora keretében történt meg az Otthon új tagjainak felavatása, általános, régi diákszokás szerint.) A vallásosság elmélyítését szolgálták a havonkint tartott ú. n. egyetemi istentiszteletek, amelyeken ifjúságunk minden alkalommal testületileg vett részt. Istentisztelettel zártuk is az esztendőt június hó 10-én. Ezeken az istentiszteleteken az igazgató többször prédikált. A többi vasárnapokon ifjaink a különböző ev. templomokba mentek. Esténkint az Otthon ebédlőtermében rövid áhitat volt, amely közös éneklésből, bibliaolvasásból és imádkozásból állott. Áldásban gazdagok, meghittek és vonzóak voltak azok a hetenként ismétlődő bibliaórák, amelyeket az ifjak egy részének kérésére tartott az igazgató. Sokszor késő éjszakáig együtt volt az igazságot éhezőknek és szomjúliozóknak e lelkes kis csapata. Nem egy komoly diákprobléma megoldásához jutottunk közelebb az evangélium megvilágításánál. Az evang. öntudatra való nevelést szolgálta az az öt estét lefoglaló előadássorozat, amelyet az igazgató Luther életéről és a reformációról tartott. Részben a vallásos neveléshez csatlakoztak, részben egészen sajátos ismeretek közlését eszközölték azok az előadások, amelyeket a mi bizalmas körünkben, a testvéri együttérzésben elfogyasztott egyszerű vacsora után tartottak többen. Ilyen alkalomból és ilyen szolgálattal kedves vendégeink voltak (a szereplés sorrendjében) : Szigethy Lajos dr., vitéz dr. Kendeh-Kirchknopf Gusztáv, D. Kovács Sándor, Kapi Béla, Böhm Dezső és Jánossy Gábor. Mindezek együttvéve szolgálták azt a mindig előttünk lebegő célt, hogy a LutherOtthonban valóban olyan szellem gyökerezzék meg, amely méltó egy olyan intézethez, ahol egyházunk művelt, komoly munkára komolyan készülő ifjúsága van együtt. Megállapítható, hogy halad az. intézet e kitűzött cél felé. Az Otthon lakói általában testvéri jó barátságban élnek egymással, a Luther-Otthont valóban otthonuknak tekintik, amelyet szeretnek, ahol szívesen tartózkodnak. Az ifjúság nemcsak egymás között él jó egyetértésben, hanem az intézet vezetőségét is tiszteli, becsüli. Az igazgató intézkedéseit — nem rideg parancsként, hanem atyai, baráti tanácsként fogadva — szívesen teljesíti. Volt ugyan két ifjú, akik nem helyezkedtek bele az intézet szellemébe és rendjébe, de azok — fegyelmi eljárás nélkül — önként adták át helyüket más egyetemi hallgatóknak. Ettől az esettől eltekintve, azt lehet mondani, hogy bizonyos családias harmónia van az ifjúság és vezetője közt. Ezt a harmóniát csak növelték azok a kisebb csoportokban végzett múzeum-, képtár-, gyíijteménylátogatások, hegyek közt való séták, amelyeket az igazgató vezetett, úgyszintén a pompásan sikerült visegrádi hajókirándulás. Az ifjúság tanulmányi előmenetele is jónak mondható. A sok szorgalmas munka jutalma sok kitűnő vizsga volt. Természetesen akadt gyengébb eredmény, sőt utóvizsga is, de félévet az Otthon ezidei lakói közül hanyagság miatt senki sem veszített. Az egészségi állapotok is jónak mondhatók. Az ifjúság viruló egészségnek örvend és így ellenálló a betegségekkel szemben. A szokatlanul kemény tél sem okozott néhány könnyű lefolyású meghűlésnél egyebet. Az igazgatót azonban annál több megpróbáltatás érte. Még az esztendő megkezdése előtt rendkívül súlyos műtéten ment keresztül, amelyből kifolyólag decemberben újabb operáció alá kellett vetnie magát. így összesen hat hetet töltött a klinikán. Ez alatt az idő alatt dr. Scholtz Oszkár és Kuthy Dezső helyettesítették, míg az ifjúság részéről Habán Mihály IV. éves orvostanhallgató ügyelt az Otthon rendjére. Január óta azonban zavartalanul folyt tovább a munka, a teljesen felgyógyult igazgató vezetése alatt. Az ifjúság körében két olyan megbetegedés történt, hogy az illetőknek orvosi tanácsra haza kellett menniök, de mindkét eset könnyebb természetűnek bizonyult és a« ifjak hamarosan gyógyultan tértek vissza. Gyász nélkül azonban — fájdalom — ez az esztendő sem múlt el felettünk. Az intézet első igazgatója, a magyar pedagógia büszkesége, Góbi Imre, 1927 szeptember 28-án elköltözött az élők sorából. Temetésén testületileg jelent meg a Luther-Otthon, melynek részvétét dr. Mágócsy-Dietz Sándor ii. v. alelnök, tolmácsolta a gyászoló család előtt. De örömnapunk is volt. Kiváltképen ennek nevezhető június hó 11-e, amikor kedves, hűséges volt igazgatónknak, Kermeszky Györgynek, arcképét lelepleztük ebédlőtermünkben. Ezzel is kifejezésre akartuk juttatni azt a hálát és elismerést, amely méltán illeti meg Kermeszky Györgyöt 17 esztendős odaadó munkájáért. A bensőséges, kedves ünnepen jelen volt Kermeszky György egész családjával egyetemben. Az ünnepeltet dr. Mágócsy-Dietz Sándor üdvözölte, megemlékezvén elévülhetetlen szolgálatairól. Ugyanez alkalommal szerette volna ünnepelni az Otthon ifjúsága nyolcvanadik születésnapja alkalmából Sztehlo Kornélt, mint az intézet egyik megalapítóját, de ő korára való hivatkozással nem jelent meg az ünnepen. Szolgálatairól azonban