Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1928. november 16

17 fogadó, valamint a rangban legidősebb püspök, mint egyetemes közgyűlési egyházi elnök, 4. szobája berendezésének a kiegészítése az egyetemes egyház költségén történt. Rátérek ciz-egyetemes egyház missziói munkájára, amely az elmúlt évek csapásán haladt. Kuthy Dezső vezetése mellett rendszeresen résztvettek abban Abaffy Gyula, dr. Helle Ferenc és Hamvas József, legutóbb bekapcsolódott Böhm János, ny. tanár, is, és egy-egy alkalommal szívesen vállaltak szolgálatot Erőss Gyula, Farkas Győző, Mezei József, Szabó Aladár, Tomcsányi László és Yidovszky Kálmán. A missziói munka színtere ezidén is a tiszai egyházkerület által az egyetemes egyháznak gondozásra átadott Szolnok volt, valamint a bányai egyházkerület két missziói pontja, Monor és Vecsés. Szolnokon a lefolyt évben templomépítési mozgalom indult meg nagy lendülettel, Vecsésen gyülekezeti ház építésében fáradoznak a hívek, Monoron pedig ugyancsak templomépítés gondolatával foglalkoznak. Mind a három helyen rendszeres hitoktatás is folvik, és a gyülekezeti élet halad az önálló egyházközséggé alakulás útján. Bár nem közvetlenül az egyet, egyház szolgálatában fejti ki, itt is elismerést érdemel Draskóczy Lajos ny. theol. akad. dékán buzgó missziói munkája, amelynek eredményekép Komáromban önálló egyházközség alakult. Dicséretes dolog, ha valaki még nyugalomban is ilyen fáradhatatlanul tevékenykedik az egyház szolgálatában. Az ilyen munkáról íme nem is marad el az áldás! Gondoskodásom tárgyát nemcsak Monor, Vecsés és Szolnok ellátása képezte. Amint arról a külföldi összeköttetésekről szóló jelentés beszámol, az abbázia-fiumei helyi gyülekezetek és fürdővendégek lelki gondozásáról is intézkedés történt, mégpedig közvetlenül az egyetemes egyház részéről a húsvéti ünnepek alkalmából, a nyár folyamán pedig az éppen ott tartózkodó Blatniczky Pál esperes, szíves szolgálatkészsége útján, míg a hamburgi kikötőn keresztül kivándorlók lelki ellátása céljából Wiczián Dezső, buda pesti vallástanár, egyetemes megbízással négy hónapot töltött a hamburgi kikötőben. A balatoni fürdőélet nagy fellendülésével kapcsolatban különös jelentőséget tulajdonítok a balatoni missziónak, amelynek céljaira a dunántúli egyházkerületnek 500 pengő segélyt bocsátottam rendelkezésére. Tettem ezt abban a meggyőződésben, hogy ezzel egyetemes érdekű és egyben az egyetemes egyház feladatkörébe is tartozó ügyet támogatok. A misszió kiválóan hathatós eszközének bizonyult a rádió. Az evangélikus rádióistentiszteleteknek az a rövid mult is, amelyre visszatekinthetnek, jó nevet, nagy megbecsülést és lelkes, áhitatos hallgatóságot biztosított nemcsak hazánkban, nem is csupán az evangélikus egyház hívei, de más felekezetű honfitársaink körében, sőt csonka országunk szűk határain túl is. Őszinte elismerés és hála illeti az egyetemes egyház részéről mindazokat, akik a rádióistentiszteletek szolgálatát buzgón, lelkesedéssel végezték. A missziói munkának egy igen fontos terén fejt ki elismerésreméltó, általam anyagi segítséggel is támogatott munkát a székesfővárosban Szuchovszky Gyula, vallástanár, aki a Budapesti Protestáns Iparosképző Egylet kebelében vállalva titkári tisztet, esztendők óta az abban tömörült iparosság misszionálására szenteli erejét és ezt az önképzőegyletet valóságos belmissziói egyesüléssé változtatta. Országos vonatkozásban a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségének evangélikus ága vállalta az iparos ifjúság evangelizálásának feladatát. Az egyházkerületek a titkári teendők végzésére evangélikus lelkészt alkalmaztak. Egyetemes egyházi részről, amint azt már jelentettem a multévi egyetemes közgyűlésnek, egy misszionáriusi congruát bocsátottam az állás fenntartásához rendelkezésre és ez év elején havi 170 pengőre egészítettem ki az alkalmazott lelkész javadalmának egyetemes egyházi hozzájárulását. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségének evangélikus ágát azzal is támogattam, hogy részére segélyt, majd előleget utalványoztam és az evangélikus ág elnöke részére angliai tanulmányútjával kapcsolatban némi segélyt utaltam ki. Sajnálattal látom, hogy, legalább is az én tudomásom szerint, lelkészi karunkban nincsen olyan egyén, aki a munkássággal, vagy a földmunkásokkal, vagy a gyári munká sokkal való különös foglalkozást tekintené életfeladatának. A mai élet társadalmi harcában ez olyan hiány, amelynek pótlásáról feltétlenül gondoskodnunk kellene. Kell, hogy ennek a munkának is legyen, hogy ezt a kifejezést használjam: specialistája lelkészeink sorában. Ha valaki erre a munkára elhivatást érezne, az egyetemes egyháznak, úgy vélem, eminens közegyházi érdekből erkölcsi és a lehetőséghez képest a legmesszebbmenő anyagi segítséget is kellene nyújtania az illető számára, hogy magát ebben az irányban idehaza és külföldön is céltudatos előkészüléssel minél tökéletesebben kiképezhesse. Misszióról szólva, meg kívánok emlékezni a norvég misszió buzgó vezetőjének, Johnson Gisle lelkésznek, csendben, de annál nagyobb eredménnyel végzett munkájáról is, amely az élő és a nyomtatott szó erejével sok lelket hódít meg hazánk fővárosában az istenországa számára. Sajnos, a multévi egyetemes közgyűlés azon felterjesztése, amely az igazságügyi kormánytól országos evangélikus börtönmissziói állás szervezését kérelmezte, nem hozta meg az óhajtott eredményt. Ezt a kérdést állandóan felszínen kell tartanunk. A börtöngondozás szakszerű vezetésében és irányításában nagy jelentősége lenne ezen állás meg-