Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1927. október 27
III. 5. hatalom, amelyről elnöki megnyitómban szóltam, a szeretet, a ható, alkotó és gyarapító szeretet, a szeretet az Isten és az Isten ügye iránt. Ezt tanuljuk a libetbányai vértanuktól. De még egyet! Ne feledjük : jelkész és ta nító együ tt., m entek hjjiik-p.r t hnlnlfa^ Mi lenne egyházunkból, ha minden lelkész és tanító, minden egyházi és világi munkatárs ilyen hűséggel állna egymás mellett és az Úr ügyéért, mint ez a kettő?! Tanuljunk tőlük! Zárnám jelentésemet, ha ez a gondolat önkénytelenül nem adná tojlamba a hála és köszönet szavát, amellyel megértő elnöktársamnak, Geduly Henrik püspök úr Őméltóságának tartozom, aki elnöktársi minőségében testvériesen megértő szellemével, egyházpolitikájának harmóniára törekvő irányával a hűséges együttműködésben példát statuál. Nem zárhatom mással elnöki jelentésemet, mint azzal a kívánsággal, hogy ez a szellem, a libetbányai vértanuk Isten ügye. és az együttmunkálkodó szolgák iránti mindhalálig hű szeretetének a szelleme, hassa át az új munkaévben közegyházunk minden tagját és közületét s mint amely egyedül képes gyarapítani is, ez alakítsa ki egyházunk új, múltjához méltó, jelenénél ígéretesebb jövendőjét. Az egyetemes közgyűlés az Egyetemes Felügyelő évi jelentésében foglaltakat köszönettel fogadja és azokat külön határozatot nem igénylő részeikben tudomásul veszi, külön határozatot igénylő részeikre vonatkozólag, amennyiben azok a közgyűlésen külön nem tárgyaltatnak, a következő határozatokat hozza: 1. Isten iránti mélységes hálával azért az egyháztörténelmi jelentőségű eseményért, hogy a világ lutheranizmusát egyesítő Lutheránus Világgyűlés Végrehajtóbizottsága a második Lutheránus Világgyűlést és vele a Lutheránus Világszövetséget előkészítő üléseinek színhelyéül az egyetemes egyház körét választotta s az egyetemes közgyűlést jelenlétével kitüntette, a pillanat nagyságának és jelentőségének teljes tudatában ezt az egyháztörténelmi eseményt jegyzőkönyvében az utókor számára megörökíti és amidőn a Végrehajtóbizottságot ujjongó öröm érzetével köszönti, biztosítja a világ lutheranizmusát a magyar evangélikus egyháznak a lutheri reformáció szent örökségéhez való törhetetlen ragaszkodásáról s felajánlja szolgálatait a világ lutheranizmusának négy évszázad szenvedéseinek a tüzében megacélozott hűséggel. 2. Kitörő lelkesedéssel emlékezik meg Rothermere lordról, aki a magyar nemzet igazainak érdekében a világ lelkiismerete előtt szót emel, őt táviratilag üdvözli és vállalkozására Isten megsegítő áldását esdve kéri, hogy a megcsonkított haza leginkább megcsonkított egyházára, az evangélikus egyházra, is terjessze ki jóakaratú érdeklődését. 3. Köszönetét nyilvánítja a németországi Gusztáv Adolf-Egylettel szemben azért a megértésért és áldozatkészségért, amellyel a szórványgondozásra az egyetemes egyháznak segélyt bocsátott rendelkezésére. 4. Meleg köszönetét fejezi ki dr. Ohlemüller Gerharddal, a Nemzetközi Protestánsvédelmi Szövetség főtitkárával szemben, a külföldi sajtószolgálat megszervezése körül egyházunknak tett értékes szolgálataiért, elismeréssel emlékezve meg azokról a szolgálatokról is, amelyeket Kuthy Dezső egyetemes főtitkár az ügynek tett. 5. Elhatározza, hogy az egyetemes egyház költségén kinyomatja néhai Góbi Imre, volt egyetemes levéltáros, levéltári katalógusának a szerkesztésében eddig megjelent füzeteket kiegészítő, kéziratban meglévő részét. 6. Az egyház halottainak emlékét jegyzőkönyvében megörökíti és kéri az Istent, hogy állítson minden elárvult őrhelyre a kidőltekhez méltó harcosokat. 7. Kegyeletes érzéssel örökíti meg jegyzőkönyvében Nicolai Fülöp, libetbányai lelkész és Gregori, libetbányai tanító, emlékét, akik négy évszázaddal ezelőtt evangéliumi hitükért vértanúhalált haltak, kérve az Istent, támasszon a magyar lutheranizmus körében nemzedékeket, amelyek a két vértanú hitével és hűségével készek élni s ha kell, meghalni is az evangéliumi igazságért. 5. (Sz.) Ezután D. Raffay Sándor püspök terjeszti elő jelentését az 1926j27. közigazgatási esztendő folyamán történt külföldi érintkezésekről. Az elmúlt közigazgatási esztendő folyamán a multévi egyetemes közgyűlés által megalkotott külügyi bizottság 1926 november 9.-én tartotta meg első ülését, amelyen az 1927 augusztusára összehívott lausannei világkonferencia előkészítését beszéltük meg. A lausannei konferencia a hit és szervezet egységesítésére törekedett, s egyike volt azoknak a nemzetközi megmozdulásoknak, amelyektől a legnagyobb áldást várjuk. Ez a konferencia 1927 július 30-ától augusztus 20-ig tartott és rajta evangélikus egyházunkat Kaas Albert báróval és Prőhle Károly dr. theol. dékánnal együtt hárman képviseltük. Ennek a konferenciának tárgyairól és eredményeiről egyházi és világi sajtónk már jórészben beszámolt, ezért én csak néhány megjegyzésre kívánok szorítkozni. Amit évezredek történelmi folyása a keresztyénség egységében, úgy a hit, mint a szervezkedés terén szakadásnak kitermelt, azt a lausannei konferencia egységesítő törekvése jóvátenni igyekezett. Hogy ez nagy és nehéz, némelyek szerint lehetetlen feladat, azt a konferencia
