Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1918. szeptember 11

9 az egyház vezérférfiainak a hithez és valláshoz visszahódítani, abban nevelni és meg- 7. tartani. Igyekezzünk őket egyházi terhek alól amennyire lehet mentesíteni, terhüket legalább is ne súlyosbítsuk, különösen a mai világban, hol a legtöbb ember embertársán inkább nyerészkedni akar, mint a saját termelő munkáján, és mert mindig ezeknek az egyháznak ellenségei, kik az egyházi terheket az eltérítésre akarják felhasználni. Áldozatkészség csak az erős hitűekben van. A rossz irányú sajtótermékek hatásának ellensúlyozására, sőt azoknak helyettesítésére feltétlen szükségesnek tartok egy egyháziasan szerkesztett, a napi eseményekkel, gazdasági és egyéb tudományos értekezésekkel kiegészített közlöny létesítését, mely az egyház kebelében létesített közös egyetemes nyomdán látna napvilágot. E kérdésben Viribus Unitis legyen a jelszavunk, először létesítsünk egyet közös erővel, ne féltékenykedjünk egymásra s hogyha az egy megerősödik és a viszonyok követelik, úgy többet. Tartsunk végre össze, mikor elleneink minden oldalról támadnak és létünket aláásni iparkodnak. Az 1848 XX. tcikknek az állam által való végrehajtása az újabb időkben ismét erősen foglalkoztatja egyházi köreinket, különösen mióta gr. Apponyi Albert beterjesztette a maga javaslatát. Egyéni véleményem, hogy az állam a kötelezett támogatást ne mint segélyt, hanem mint rendszeres dotációt nyújtsa, mely dotáció különleges feltételekhez kötve nincsen s adjon át a protestáns egyházaknak annyit érő vagyont, amennyi őket a kath. egyházzal szemben aránylagosan megilleti, vagyis amennyit a róm. kath. egyház az államtól bármely címeken kap. Nem vagyok szocialista, még kevésbbé a nálunk kifejlődött értelemben, mert ez kinövése azon nemes szociális felfogásnak, mely szerint kívánatos, hogy az emberiségnek minden tagja tűrhető megélhetési viszonyok közé kerüljön, mert mindenkinek joga van az emberies megélhetéshez, de nem a restség, hanem a szorgalmas munka árán, melyért elnyert munkadíj ellenében tisztességesen szolgáljuk embertársainkat. Magyarországban a szocializmus helytelen irányban tévelyeg. Minden vonalon a munkanélküliségre, a munkakerülésre, kevés ellenszolgáltatásért nagy munkabérekre ösztönzik az embereket, minden vonalon a kisebb-nagyobb tekintélyek lerontására törekszenek oly vezérek aknamunkájával, akik maguknak mindenféle címen beszedett fillérekből palotákat építenek, a kierőszakolt humánus intézményekben Üús javadalmazású állásokat biztosítanak. Ezen helytelen irányú szociálista felfogás további terjedésének meggátlására sorompóba kell hogy lépjünk mindannyian, különösen kell hogy tegye azt a lelkészi és tanítói kar, akik prédikációkban és mindennemű előadásokban oktassák a népet arra, hogy a tekintélyeket tiszteletben tartsa ; mert nincs az a kis tekintély, melyre szükség ne volna s amelynél kisebb tekintély nem létezne. A tekintélyeket a világ sora léptette életbe szükségből, tehát fenn kell tartani. A világháború teljes fergetegében a mult évben a demokrácia tetterős jelszava alatt egyes egyének üszköt dobtak a magyar társadalomba, mely üszök majdnem veszedelmes robbanásokat okozott a magyar nemzeti életben és az ország belállapotaiban. A demokrácia uralomrajutására Magyarországon nincs szükség, itt minden vonalon a legteljesebb jogegyenlőség, a legteljesebb demokrácia uralkodik, mit mindenki egyaránt kell hogy elismerjen, önmagukban még azok is, akik a demokrácia hamis jelszavával az üszköt eldobták. Nem is a demokráciáról volt itten szó, hanem demagógiáról, melynek uralomrajutása veszedelmes a társadalomra, veszedelmes az egyházi életre, veszedelmes a nemzetre, veszedelmes az országra. Demagógiára szükség van egyes, zavarosban halászni kívánó, politikai hatalom után sóvárgó, lelkiismeretlen és lelketlen embereknek, akik céljaik elérésére ez értelmetlen, rakoncátlanságra hajló és felelőtlen társadalmi rétegeket akarják felhasználni. Hála az Istennek, az aknamunka nem sikerült, a veszedelem egy időre elmúltnak látszik. Ugyan nem illik teljesen mai beszédem keretébe, de kötelességem felemlíteni azon észleletemet, hogy az egyház kebelében az egyház kárára többet politizálnak, mint amennyi az egyház jellegével és hivatásával összeegyeztethető volna. Felesleges ma már azon 48-as eszmék hangoztatása, melyek az emlékek tárába valók és az országnak hasznára nincsenek. Ma a 48-as eszmékből az életbeléptetett és visszahajtandó törvényeken kívül fenntartható az ország önállóságának és függetlenségének eszméje, mely minden magyar ember lelkében kell, hogy éljen, mely felé minden magyar ember kell, hogy okkal, móddal és okosan törekedjen. A történelem szerint 48-at felváltotta a 67, mikor a nemzet királyával egyezséget, békét kötött, melynek fenntartását minden igaz és becsületes magyar embernek állania kell, bár felülvizsgálatot és megjavítását, megváltozott viszonyokhoz mérten kívánni lehet és kívánni időszerű. Amennyiben az egyház keretében politizálni akarunk, folytassunk egyházunk érdekének megfelelő opportunus gazdasági politikát, a hivatott férfiak ezen a téren tanítsák és irányítsák a népet, mert a gazdasági kérdések felkarolásával, irányításával és a gyakorlati életbe való átvitelével lehet az országot az igazi önállóság és függetlenség felé vezetni. Még itt sem űzünk személyi bálványozást! Egyházunk a magyarhoni ág. hitv. ev. egyetemes egyház címet viseli, azonban szerény véleményem szerint, egyházunk csonka, amennyiben az erdélyi egyház hozzánk kapcsolva nincs, vele semmi közösségünk nincsen, tehát ez sem felel meg a lényegnek. Keresnünk 2