Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1917. november 8

10 . keresése serkentette őt Wra, hogy föltárja és közkincscsé tegye Jézus tanításait ősi eredeti evangéliumi tisztaságukban, egyszerűségükben. Ez a törekvés állította őt szembe saját korának legnagyobb hatalmasságaival. Luthertől származik e mondás a vallásra vonatkoztatva, hogy: ,Sem Luther, sem Zwingli, sem Kálvin, hanem Jézus Krisztus'. A reformáczió sem hitújítás, sem hitjavítás, de helyesen értelmezve ezt a szót, hithelyreállítás. A reformátorok a hitre fektették a fősúlyt. A hitet szembeállítják a cselekedetekkel. Pedig e kettő között is meg van a kapcsolat, sőt meg kell lennie az összhangzásnak is. A hit a lélek legbensőbb sajátsága, a cselekvés az élet jelensége, ámde az élet egységénél fogva a hivés és cselekvés, a hit és cselekedet egy felsőbb egységben olvad össze és mint Jézus nem alkotott rendszert hittani tételekből, hanem tanításokban, példázatokban és cselekedetekben, a tökéletes vallásos életet állítván elénkbe, a szívekben alkotott vallásos országot és idézett elő olyan szellemet, a mely a különféle rendszereken keresztül az örök igazságot keltette öntudatra. Ismerjük Pilátus kétkedő szavát: mi az igazság? De ismerjük Jézus szavait is: ,én vagyok az út, az igazság és az élet', vagyis út az igazsághoz, út az igaz élethez. A kereszténység lényege nem hitbeli- tan tételek összeségéből és ezekre alapított külső szervezetből áll. A kereszténység az igaz élet elve. A reformáczió visszatérés az evangéliumhoz, a kereszténység ősi forrásához, a reformáczió sem hitbeli tantételek összesége, a reformáczió lényege sem egyéb mint út az igazsághoz, mint út az igaz élethez. Ezt tartsuk szem előtt. Ezekkel az igazságokkal töltsük meg lelkünket, akkor üljük meg méltóan a reformáczió emlékünnepét. Engesztelékenységből, az irgalmasság cselekedeteiből álljon ünneplésünk." A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után a református egyház zsinatának küldöttsége nevében Petri Elek ref. püspök tolmácsolja a református egyház üdvözlését, melyben utal a két testvéregyház hagyományos rokonérzésére és összetartására, a jövőre nézve is a „viribus unitis" jelszavát tűzve ki irányelvül. Miután egyetemes felügyelő az üdvözlést meleg szavakban megköszönte, dr. Haase Wolfgang mint az osztrák cs. és kir. Oberkirchenrat elnöke a következő beszéddel üdvözölte német nyelven a közgyűlést, beszédének' végső szavait magyarul mondván el : Mélyen tisztelt ünneplő közgyűlés ! Nagy örömmel és őszinte hálával fogadta az osztrák evangélikus főtanács a magyarországi ág. hitv. evangélikus egyház egyetemes közgyűlésének meghívását, a mely által a főtanács itt megjelent tagjainak lehetővé tétetett, a reformáczió keletkezésének négyszázados évfordulója alkalmából rendezett mai emlékünnepélyén személyesen résztvehetni és ezen ug}

r az Önök mint a mi országos egyházunkra egyaránt fontos alkalomból Önöknek, mélyen tisztelt uraim, az osztrák evangélikus egyház testvéri üdvözleteit és jó kivánatait tolmácsolhatni. A mennyire nekünk és a többi egyházi hatóságnak és egyházközségeinknek is szívén fekszik a két országos egyház között fennálló barátságos és bizalmas érintkezésnek fenntartása, erősítése és mélyítése, úgy a mai ünnepélyükre szóló kegyes meghívásuk és az üdvözlés azon meleg szavai, melyekkel a mélyen tisztelt elnök úr az Önök helyeslése mellett, bennünket fogadott, bizonyságát adják annak, hogy Önök kicsiny országos egyházunk iránt ugyanazon testvéries érzést és meleg érdeklődést tanúsítják, a melyben azt a régibb és nagyobb magyar testvéregyház a lefolyt évszázadokban annyiszor részesítette. Teljes szívből köszönjük azt és csak azt sajnálom, hogy nem vagyok képes köszönetünket magyar nyelven is kifejezésre juttatni. Az ellenreformáczió borús idejében ezer és ezer osztrák evangélikus, kik hitökért kénytelenek voltak hazájukat elhagyni, az Önök .szép hazájában menedéket és új otthont találtak. Az előbb milliókra tehető evangélikusok csekély maradványai hazánkban, kik ezen idők után ott még fennmaradtak és minden üldözés és veszélyek közepette titokban atyáikdrága hitét megőrizték, csak nyáj voltak pásztor nélkül. De ismételten bátor hirdetői az evangéliumnak nagy fáradalmak és veszélyek között Magyarországból titokban átkeltek a morva és sziléziai határhegveken a mi hazánkba, hogy az ott élő testvéreknek Isten igéjét hirdessék és szentségeit kiszolgáltassák, és beléjük vigaszt és bátorságot csöppögtessenek a további kitartáshoz; és ismételten vándoroltak éjnek idején titokban osztrák evangélikusokMagyarországba, hogy az ottani hitsorsosokkal egyetemben evangélikus módon imádhassák I stent és élinek az ő szent vacsorájával. A mi hazánkban is hosszas szenvedések után jobb napok virradtak az evangélikus egyházra. 1709-ben a császár kegyéből először Sziléziában jutott némi korlátolt vallásszabadság osztályrészül az evangélikusoknak és 72 évvel később II. József császár türelmi pátensében jelentkezett az első hajnalhasadás egész -Ausztriára nézve, melynek nappala természetesen csak jóval később boldogult emlékű I. Ferencz József császár és király kegyéből és igazságérzetéből kifolyólag derült reájuk. Midőn azonban azon régi időkben az evangéliumi élet újraébredésekor Ausztriában csodaképen, minden várakozáson felül számos evangélikus egyház keletkezett, akkor bizony nagyon sok templom és imaház, melyet építeniök szabad volt, néma maradt volna és ezen egyházak nagy részének minden lelki gondozást 'nélkülöznie kellett volna és gyermekeik részére iskolákat nem építhettek és tarthattak volna fenn, ha számos lelkész és tanító Magyarországból és Erdélyből nem lett volna kész hozzájuk jönni és nekik, nagyobbára szegényes jövedelem és egyébként is nagyon nehéz viszonyok között hűségesen szolgálni, és ha számos evangélikus ifjú Ausztriából nem