Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1917. november 8
43 - 85. (L.) Tárgyaltatott a bányakerületi közgyűlés jegyzőkönyvének 56. pontja 85 alatt hozott határozata, mely szerint a csanád csongrád egyházmegyének az egyetemes érvényű lelkészválasztási szabályrendelet megalkotására vonatkozó határozatát pártolólag terjeszti fel az egyetemes közgyűléshez, ugyanezen alkalommal és ezzel kapcsolatosan tárgyaltatott a dunántúli egyházkerületnek erre vonatkozó 175. jegyzőkönyvi pontja alatt közölt határozata is. Az egyetemes közgyűlés a vonatkozó szabályrendelet megalkotásával a jogügyi bizottságot megbízza azzal, hogy a megalkotandó szabályrendeletnél a zsinati előmunkálatoknak erre vonatkozó rendelkezéseit vegye figyelembe. 86. (L.) Tárgyaltatott a pesti egyházmegyének, az egyetemes közgyűlések határozatainak kellő időkre történendő közlésére vonatkozólag hozott 57. számú bányakerületi határozat, mely szerint fenti egyházmegyei határozatot az egyetemes közgyűléshez terjeszti fel. Az egyetemes közgyűlés, tekintettel arra, hogy a vonatkozó határozatok minél előbbi s kellő időbeni leendő közlése tekintetében minden lehető megtörténik ha pedig e tekintetben késedelem mutatkoznék, ez csak a háborús viszonyokból folyólag állott elő, intézkedés szükségét fennforogni nem látja. 87. (L.) Tárgyaltatott a dunántúli ág. h. ev. egyházkerület 1917. évi szeptember 26-án tartott közgyűlésének 6. c. pontja alatt felvett vitéz hadseregünk üdvözlése és békenyilatkozat iránti határozatának az egyetemes közgyűléshez leendő felterjesztési indítványa, illetve erre vonatkozó határozata. Az egyetemes közgyűlés a jogügyi bizottság javaslatához képest a maga részéről is a legmelegebben üdvözli példás hősiességgel harezoló vitéz hadseregünket, s midőn ezzel iránta táplált hálás érzelmeit óhajtja kifejezésre juttatni, egyúttal a tiszta evangéliumi szeretettől vezérelve azon óhajának ad kiíejezést, vajha minél előbb élvezhetnék újból a nemzetek az eljövendő béke áldásait. 88. (M.) Tárgyaltatik a csanád-csongrádi egyházmegyének a bányai egyházkerület útján felterjesztett indítványa a Romániában és Szerbiában élő evangélikusok lelki gondozása tárgyában: hogy 1. akár közvetlenül, akár a m. kir. kormány útján keresse meg a szerbiai cs. és kir. katonai főkormányzóságot az iránt, hogy az általuk foganatosított népszámlálásnak a romániai és szerbiai evang. : lakosokra vonatkozó adatait bocsássa az egyetemes egyház rendelkezésére és hogy 2. a m. kir. kormány annak idején, a béketárgyalásoknál abban az irányban érvényesítse befolyását, hogy a békeszerződésekben egyetemes egyházunk részére biztosíttassék a jog, melynek alapján a Szerbiában és Romániában lakó evangélikusokat, nemzetiségbe és állampolgárságra való tekintet nélkül, a magyarországi evang. egyetemes egyházzal kapcsolatban levő egyházközségekbe szerveztesse. Megkeresi továbbá a csanád-csongrádi egyházmegye az egyetemes közgyűlést az iránt is, hogy a reformáczió 400 éves fordulójának emlékére a Balkánon való külmissziói működést felkarolni s külmissziói egyesületünk önálló munkálkodását lehetővé tenni igyekezzék. A bányai egyházkerület f. é. közgyűlésének 35. jkvi pont alatt hozott határozatával a szervezési kérdésnek a béketárgyalások kereteibe való bevonását czélravezető megoldási módnak nem tartja, hanem merőben az egyet, egyház közigazgatási feladatának minősíti. Egyebekben a csanád-csongrádi egyházmegye felterjesztését pártolja. Az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy a Balkán államokban élő evang. vallású magyar állampolgároknak a béke helyreálltával egyházközségekbe való szervezetét sürgős feladatának fogja tekinteni, nemkülönben a külföldön eszközlendő missziói munkát lehetőleg támogatni fogja. 89. (M.) A mult évi jegyzőkönyv 93. pontja kapcsán olvastatnak a dunáninneni és a tiszai egyházkerületek felterjesztései az egyházi ingatlanok törzskönyvezése kérdésében, hozott 1915. évi egyetemes közgyűlési határozat végrehajtása tárgyában s mindkét egyházkerület a munkálatok elvégzésére egy évi halasztást kér. Az egyetemes közgyűlés eredeti határozatának végrehajtásához továbbra is ragaszkodik. A felterjesztésekben foglalt méltánylást érdemlő körülményekre való tekintettel pedig a munkálatok beterjesztésére egy évi halasztást ad. 90. (M.) Az iskolai czélú ingatlanok áttelekkönyvezése tárgyában hozott egyetemes közgyűlési határozat végrehajtására a tiszai egyházkerület egy évi'halasztást kér. Az egyetemes közgyűlés a kért egy évi halasztást engedélyezi. 91. (M.) A tiszai, bányai és dunántúli egyházkerületek az „űrnapjának" f. é. április hó 27-én 13665/1917. ein. sz. m. kir. belügyminiszteri rendelettel hivatalos ünneppé történt nyilvánítását, illetve az idézett rendeletben a hivatalos istentiszteletek sorozatába való felvételét az 1848: XX. t.-cz. 2. §-ában foglalt viszonosság elvébe ütközőnek, tehát egyházunk szempontjából sérelmesnek tartván, megkeresik az egyetemes közgyűlést az iránt, hogy a sérelem orvoslása végett intézzen felterjesztést a kir. kormányhoz, illetve az ügyet tegye át a közös protestáns bizottsághoz.