Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1917. november 8

44 91—95. Az egyetemes közgyűlés megállapítván azt, hogy a sérelmes rendelet tényleg kibocsáttatott és hogy a szintén idevonatkozó, f. é. június hó 12-én kelt 19031/1917. ein. sz. m. kir. belügyminiszteri rendeletnek az előbbi rendeletet értelmező következő szavai: „az úrnapi körmenetnek az idézett számú táviratban történt felemlítése nem jelenti azt, mintha a katholikus ünnepi szertartást illetőleg eddig követett gyakorlatnak bárminő irányú megváltoztatása lett volna tervbe véve", a sérelmet nemcsak hogy nem orvosolják, hanem ellenkezőleg az úrnapjának, mint hivatalos ünnepnek megtartását elismerik: ennélfogva az ügyet átteszi a közös prot. bizottsághoz, egyúttal pedig a sérelmes intézkedés hatálytalanítása .czéljából a kir. kormányhoz a maga részéről is felterjesztést intéz. 92. (M.) A dunántúli egyházkerület az egyházi alkotmánynak a leányegyházak szava­zati joga tekintetében vitás szakaszainak hiteles magyarázására kéri fel az egyetemes közgyűlést. Az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy a zsinat által alkotott törvé nyek magyarázatára magát illetékesnek nem tekinti ; egyúttal pedig az egyház­• kerület figyelmét arra az általános jogelvre irányítja, mely szerint a hiteles tör­vénymagyarázat a jogszabály mindenkori alkalmazásában jut elsősorban kifejezésre. 93. (Sz.) Egyetemes felügyelő a délutáni ülést megnyitván, elnöki előterjesztésképen bejelenti, hogy most kapta meg dr. Baltazár Dezső református püspöktől a reformáczió jubiláris üléséből őfelségéhez intézett hódolófeliratra a király következő válaszsürgÖ%ének másolatát : Az egyetemes közgyűlés a királyi válasz szövegét a jegyzőkönyvbe fel­vétetni rendeli. ' Wien. Hofburg. Méltóságos és Főtiszteletű dr. Baltazár Dezső református püspök úrnak Debreczen. Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége a reformáczió négyszázados évfordulóját együttesen megünneplő magyarországi református és evangélikus egyházaknak a győzelmes előnyomulás alkalmából Méltóságod és báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő úr Őméltó­sága által előterjesztett lelkes üdvözlését örömmel fogadni és az ez alkalomból is kifejezésre juttatçtt odaadó ragaszkodásért legkegyelmesebben szíves köszönetet nyilvánítani méltózta­tott. Őfelsége egyúttal biztosítja a két egyházat jóindulatáról s hazafias és kulturális törek­véseiknek mindenkori támogatásáról. Legfelsőbb parancsra : báró Nagy. 94. (Sz.) Olvastatott az egyetemes levéltári bizottság következő jelentése az egye­temes levéltárról : 1. Az egyetemes főjegyző beküldte az 1914 — 15. évi egyetemes gyűlési iratokat, összesen 105 darabot, illetőleg csomót. Ezeknek az iratoknak rendezése, elhelyezése szokott módon megtörtént és róluk ezédula-katalógus készült. Jegyzőkönyveiket beküldték : a dunán­túli egyházkerület (1916 augusztus 23 és 1916 deczember 13 — 14), a dunántúli egyház­kerületi Evangéliumi Egyesület.( 1916 aug. 22), a szepesi városi egyházmegye (1916 júl. 3), a liptói egyházmegye (1916 júl. 8), a vasi középegyházmegye (1917 júl. 4). 2. A könyvek számának gyarapodása: Luthers Werke. Tischreden, 4. Bd ; Prot. Orsz. Árvaegylet választmányának évi jelentése 1916; a szarvasi főgimnázium és tanító­képző-intézet, az iglói főgimnázium, az iglói elemi népiskola s a polg. leányiskola, az eper­jesi kollégium, s a selmeczbányai líczeumi főgimnázium Értesítője 1916—1917. iskola­évről ; végül az évről évre kimutatni szokott lapok, illetőleg folyóiratok. 3. Az egyetemes levéltári katalógus készülését illetőleg jelentjük, hogy a katalógus első füzetéhez való index, mely teljesen a levéltári irnok, dr. Szolár Ferencz munkája, most van megjelenőben; a katalógus harmadik füzetének munkája pedig, melyet a levéltáros készít, annyira előhaladt, hogy a jövő egyetemes gyűlésig nyomtatásban megjelenhet még­pedig az 1792. évtől 1840, vagy 1848. évig terjedő levéltári anyagot felölelő tartalommal. 4. Időnként az egyetemes levéltárt történetkutatók is felkeresik, s a levéltáros s #egéd­kezése és ellenőrzése mellett használják. A mult évi gyűlés óta nyolcz kutató járt a levéltárban. Budapesten, 1917 október 30. Az egyetemes-közgyűlés a beterjesztett jelentést tudomásul veszi és köszönetét fejezi ki mindazoknak, kik adományukkal és a beküldött művekkel a könyv- és levéltárt gyarapították. 95. (Sz.) Olvastatott a dunántúli kerület felterjesztése" a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület történetének megírásához szükséges iratok és okmányoknak a levéltárból Payr Sándor theol. akad. tanárnak leendő kiadása tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents