Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1910. november 9
61 6. Tekintettel arra, hogy az iskola számvitele mindinkább több időt igénylő 142-145. munkává lesz, a számvivő tiszteletdíját 200 koronával emelte. (Korm. T. Sz. 21. p.) 7. Megállapította, hogy a tanulók az ifjúsági könyvtárra az eddigi 1 kor. helyett 2 koronát fizessenek. (Korm. T. Sz. 17. p.) 8. Elhatározta, hogy kísérletképen behozza a jövő tanévben a délelőtti tanítást. 9. Köszönettel fogadta el a kormányzótestület Földváry Elemér földbirtokosnak 1000 kor. és Okolicsányi Gyula magyar jelzáloghitelbanki igazgatónak 400 kor. ösztöndíjalapítványát. *10. A természettan-mathematikai tanszékre a miniszter Zwick Vilmos oki. tanárt nevezte ki helyettes tanárnak. Kiváló tanerőnek bizonyulván, az iskola érdeke, hogy őt állandóan megnyerjük intézetünknek. Azért a kormányzótestület a pályázatot e tanszékre újra kiíratta s a négy pályázó közül a tanári kar meghallgatásával és äz iskolatanács indítványa alapján elsőnek Zwick Vilmost, másodiknak Sztraka-Gódor Jánost, harmadiknak Balla Józsefet terjesztette fel a püspök úr útján a miniszterhez rendes tanárrá leendő kinevezésre. (Korm. Test. Szabályr. 12. p.) 11. Felülvizsgálva az iskolatanács által megállapított 1909—10. évi zárószámadást, a felmentvényt a pénzkezelőknek megadta. A liczeumnál mutatkozó 15.355 kor. 16 fill, hiány a mult két évnek és folyó tanévnek együttes hiánya, mely főképen onnan származott, hogy az iskolának Osztroluczky Gyula járandóságát is ki kellett fizetnie. A hiány fokozatos megszüntetése csakis a felemelt államsegélyből lesz eszközölhető. Az előirányzattal szemben a kiadásoknál mutatkozó túlkiadást a kormányzótestület, mint indokoltat, elfogadta. (Korm. Test. Szabályr. 19. p.) 12. A kormányzótestület az iskolatanács javaslata alapján és feltéve, hogy Osztroluczky Gyula nyugdíjaztatása be fog következni, így állapította meg a liczeumnak 1910—11. évi költségelőirányzatát: Bevétel . . 64.266 kor. — fill. Kiadás . . 81.805 „ 16 „ Hiány . . 17.539 kor. 16 fill. melyben bennfoglaltatik a két mult és folyó tanévnek hiánya is. Tudomásul szolgál. 143. (H.) Az előbbi ponttal kapcsolatban tárgyaltatott a selmeczbányai liczeum kormányzótestületének azon kérelme, hogy a hatáskörét megállapító szabályrendelet 12. pontja módosíttassék, még pedig olyanképen, hogy a második sorban használt „élethossziglan" kifejezés helyébe „véglegesen" tétessék s a pont végéhez e kiegészítés adassék: „A tanájok nyugdíjaztatásánál a kezdeményezés joga a kormányzótestületet illeti. Különösen, ha valamely tanár 65-ik életévét betöltötte, vagy pedig a 30 évi szolgálati időt kiszolgálta, a kormányzótestület az iskolatanács meghallgatásával a tanár szolgálatképtelenségének külön megállapítása nélkül is, a közszolgálat érdekében megindíthatja a tanár nyugdíjaztatása ügyét. Előterjesztést tesz e tekintetben az egyházkerületnek, mint a liczeum felekezeti főhatóságának, mely ebben az ügyben érdemleges határozatot hoz és a nyugdíjazás elrendelése iránt a miniszterhez felterjesztést intéz". E módosítási kérelem a tanügyi bizottság javaslatára akképen intéztetett el a közgyűlés által, hogy az a tanügyi bizottság által készítendő és a legközelebbi közgyűlésre beterjesztendő tanári szolgálati pragmatikában — mint odatartozó dolog — nyeri majd érdemleges megoldását. 144. (Zs.) A m. évi jegyzőkönyv 156. pontjánál jelenti a pénzügyi bizottság, hogy fedezet hiányában sem a magyarországi ág. hitv. evangélikus lelkészek tanuló fiait segélyző intézetnek, sem a magyarhoni ág. hitv. ev. missziói egyesületnek, sem végül a torzsai Kofirmandusok Otthona kérelmeinek eleget nem tehetett. Tudomásul szolgál. 145. (H.) A mult évi jegyzőkönyv 157. pontjánál beterjeszti az ág. hitv. ev. lelkészek fiait segélyező egyesület, az alapszabályok 43. §-a értelmében, az 1909. évi működéséről, következő jelentését : Szerény korlátok között ugyan, de mégis áldásosán működött intézetünk a mult 1909-ik esztendőben is. Olyan mozzanat, vagy esemény, a mely jóakaratú működését megzavarta, vagy veszélyeztette volna, nem fordult elő; a tagok támogatásában sem restült meg, segítette es támogatta tagjait a mennyire csak anyagi erejétől tellett. Igaz ugyan, hogy még mindig alapos az a panaszunk, hogy nem karolják fel intézetünket érdeme szerint sem a lelkészek, sem az egyházi testületek, de viszont azt sem tagadhatjuk, hogy intézetünk ennek daczára is évről-évre izmosodik és erősödik. Hálás köszönettel vettük a bányai Egyházkerület azon határozatát, hogy intézetünkbe alapító tagnak lép be. Melléje sorakoztak ugyancsak alapító tagok gyanánt Hrdlicska Lajos tótkomlósi és Csermák Elemér szentetornyai lelkésztársaink, úgy, hogy alapító tagjaink száma ez idő szerint 46-ra emelkedett. Az összes intézeti tagok száma 138. 19