Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1903. november 11

5 egyházkerületi felügyelő, volt szíves helyettesíteni. Az ösztöndíjak szabályszerűen 4-8. kiosztattak. 7. Tisztelettel bemutatom a „brit és külföldi bibliatársulat" elnökségének egyetemes gyűlésünkhöz intézett levelét, a melyben a társulat arról értesít, hogy 1904. évi május havában fogja megünnepelni a "társulat 100 éves fönnállását, a mely alkalomból emlékalapot kiván alkotni és kifejezi azon reményét, hogy ezen emlék­alaphoz egyházunk köréből is történik majd némi hozzájárulás. 8. Mult évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyvének 93-ik pontjára hivat­kozva jelentem, kogy az egyetemes egyházi névtár megjelent. 9. Az egyházkerületek arányosításánál fogva a Reischel-alapítványra nézve az árvái és liptói egyházmegyék és a dunáninneni egyházkerület között fenforgó vitás ügy, továbbá a barsi-, honti és nógrádi egyházmegyék és bányai egyház­kerület között fenforgó vitás ügyek az arra hivatott választott bíróságok előtt folya­matban vannak és elintézés alatt állanak. 10. Theologiai tanári vizsgálatra Pröhle Károly lelkész úr jelentkezett. A tanári vizsga a jövő évi egyetemes gyűlés alkalmával lesz megtartható. 11. Az egyetemes egyházi törvényszék előtt két fegyelmi ügy áll elbí­rálás alatt. Az egyetemes közgyűlés az elnöki jelentést, elismerése mellett, tudomásul véve, az elnöki jelentésnek külön határozatot igénylő pontjai külön, egyébként pedig a mult évi jegyzőkönyv illető pontjainál fognak felvétetni. 5. (Zs.) Egyetemes felügyelő bejelenti, hogy Zelenka Pál püspök az őt a közelmúltban ért családi gyászeset miatt, a gyűlésen és tanácskozásainkon részt nem vehetvén, magát kimenteni kéri. Az egyetemes közgyűlés a gyászesetről mély sajnálattal értesül, köztiszteletben álló főpásztorának őszinte részvétét fejezi ki és erről őt levélileg értesíteni határozza. 6. (Zs.) A m. évi jegyzőkönyv 5-ik pontja kapcsán felvétetett az elnöki jelentés 3-ik pontja, a mely szerint az egyetemes egyház részére megvett üllői-úti ingatlan tulajdonjoga az egyetemes egyház javára bekebeleztetett Tudomásul vétetik. 7. (Zs.) Ugyanazon jegyzőkönyv 6-ik pontjánál felvétetett az elnöki jelentés 4-ik pontja, a mely szerint az 1848. évi XX. t.-czikkben foglalt elvek megvalósítása tárgyában a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekre nézve kiküldött bizottság ismételten tartott közös tanácskozásokat és készített előmunkálatokat, azonban munkálatait még be nem fejezte és tanácskozásait folyó évi november hó 19-én fogja folytatni, a mikor is az országgyűlés és a kormány elé terjesztendő emlékirat végleges szövegét fogja megállapítani. Örvendetes tudomásul vétetik. 8. (H.) Felvétetett az elnöki jelentés 7-ik pontja s ennek kapcsán felolvas­tatott; a brit és külföldi bibliatársulattól a közgyűlési elnökséghez érkezett követ­kező levél : Méltóságos báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő és főtisztelendő Baltik Frigyes püspök, egyházi társelnök uraknak Budapesten. Főtisztelendő és Méltóságos Uraink! A jövő 1904. évi márczius 7-én a brit és külföldi bibliatársaság befejezi fennállásának első századát. A bizottsági választmány megragadni óhajtja ez alkal­mat, hogy hálás érdeklődésre serkentse a nagy munkában, a szentírás fordítása és terjesztése körül, a keresztyénség népeit az egész világon. A bibliatársaságnak egyedüli czélja érthetővé tenni a Szentírást minden embernek, saját anyanyelvén. Isten áldása kisérte ezen feladatot a lefolyt században. Háromszázhetven (370) nyelven lett a Szentírás közzétéve és száznyolczvan millió példányban kiosztva. Ezen kiosztást, illetőleg elárúsítást eszközölték saját ügynökeink, a protestáns misszio­náriusok, de különösen férfi- és nőcolporteureink, a kiknek száma meghaladja most a másfélezeret. Ezek oly misszionáriusi munkát végeznek, a minőt más társulat magára vállalni nem képes. A londoni választmány meg van győződve a Szentírás továbbterjesztésének sürgetős szüksége felől. Számos oly alkalom megnyílt működésére, a mely eddig előtte ismeretlen volt: óhajtása tehát most különösen az, hogy jóakaróit egyesítse szándékának megvalósításában. Ezen oknál fogva ajánlja, hogy miután jövő 1904. évi márczius 6. napja, 2

Next

/
Thumbnails
Contents