Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1895. október 9

37 úti és lakpénz átalánynyal állapíttassék meg. A segélyben részesítendő 100 lelkész­nek kijelölésével és a segélynek kiutalványozásával az országos segély kiosztása ügyében kiküldött bizottság bizatik meg azzal, hogy erre vonatkozó munkálatát mielőbb, de mindenesetre még ez év vége előtt fejezze be. A 12-ik tétel alatti 5000 frtnak felosztásával az e. e. e. gyámintézet bizatik meg. 48. (Zs.) Ugyancsak a m. é. egyet. gyűl. jkv 34. pontjánál bemutatja az egye­temes felügyelő a tiszai egyházkerületnek felterjesztését, a melylyel a folyó évre kiutal­ványozott 6000 frtnyi államsegélyre vonatkozó számadását — okmányok nélkül — bemutatja. Kiadatik az egyetemes pénzügyi bizottságnak. 49. (F.) A fentebbi tárgyakkal kapcsolatban felvétetett a bányai egyházkerületnek indítványa, hogy az egyetemes egyház tegye meg a magas kormánynál a lehető lépéseket arra nézve, hogy a lelkészek, az állami anyakönyvezés folytán javadalmazásukban beálló veszteségükért méltányos kárpótlásban részesüljenek, és evvel kapcsolatban a tiszai egy­házkerületnek az a kérelme, a melylyel az 1848 : XX. t.-cz. alapján igényelt állami dotáczió számszerű kimutatását az országos segély tárgyában kiküldött bizottságnak kiadni kéri. Az egyetemes közgyűlés elhatározza, hogy az országos segélynek fel­emelése iránt a kormányhoz felterjesztés intéztessék és annak elkészítésével és felszerelésével a tiszai kerület által bemutatott munkálat értelmében az orszá­gos segély tárgyában kiküldött bizottság bizatik meg. A felterjesztés még ez évben való átadásával az egyetemes közgyűlés által megválasztandó küldöttség bizatik meg. 50. (Zs.) A gyűlés ezután a küldöttségbe választandó tagok kijelölése czéljából tartandó értekezlet végett ismételten felfüggesztetvén, az időközben eltávozott egyetemes felügyelő helyett az elnöki széket Fabiny Teofil, mint a jelenlevők közt hivatalára nézve legidősebb egyházkerületi felügyelő foglalta el és az ülést újra megnyitotta. Az egyetemes közgyűlés ezután elhatározza, hogy a kormányhoz inté­zendő felterjesztést az egyetemes közgyűlés nevében az egyetemes elnökség részéről Baltik Frigyes és Radó Kálmán vezetése alatt, a következő tagokból álló küldöttség adja át és pedig : Laszkáry Gyula, Szentiványi Árpád, Gyurátz Ferencz, Horváth Sándor, Láng Lajos és gróf Zay Miklós. 51. (Zs.) A dunáninneni és dunántúli egyházkerületek beterjesztik a legszegé­nyebb lelkészek kimutatását. Áttétetnek az országos segély tárgyában kiküldött bizottsághoz. 52. (Zs.) Egyetemes felügyelő bemutatja Kiiment Lajos lelkésznek, Jeszenszky György volt lelkésznek, a b.-gyarmati ev. egyház közönségének, a nógrádi esperességnek, a -losonczi vallásoktatás ügyében az apatelki ev. egyháznak, a bács szerémi egyházmegyé­nek az újvidéki hitoktatói állás ügyében, Gálik Mátyás lelkésznek, a domonyi ev. egyház­nak, Szilárd János lelkésznek, Chorváth András lelkésznek és Brózik Titus lelkésznek segély iránti kérvényeit. Mind e kérvények kiadatnak az országos segély ügyében kikül­dött bizottságnak. 53. (F.) A m. évi egyet. gyűl. jkv. 35. pontjánál olvastott a soproni ev. tanító­képző-intézet igazgatójának jelentése, mely szerint a theologusok számára a soproni ev. kerül, tanítóképző-intézetben szervezett póttanfolyamban összesen 8 theol. hallgató vett részt, névszerint Bodnár Gyula, Brózik Károly, Geiszlinger Pál, Májerik Győző Pozsonyból, Koch Aurél és Ziermann Lajos Sopronból s Dianiska Frigyes Eperjesről, kikhez még Barabás Gáspár nem okleveles várpalotai tanító csatlakozott, s hogy ezek, és pedig egy «kitűnő» a többi pedig «jeles» osztályzattal a képesítő vizsgát valamennyien megállották s 10

Next

/
Thumbnails
Contents