Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1892. október 5

9 Bodicky M., Svédectvi víry 1892. Csecsetka S., Magyarhoni ev. egyházjogtan 1892. Adorján Fer., A lelkészi iroda 1892. Doleschall E. A., Evang. Confirmandenúnterricht. 4. Aufl, 1892. Azonkívül ajándékba vettük: az Evang. egyház és iskola, valamint az Evang. népiskola 1891. évfolyamát, nemkülönben Dubovszky Nándor lelkész úrtól: Epistolarum Philippi Melanthonis liber primus. Witteb. 1570. Vétel útján megszereztettek a protestáns irodalmi- és a Luther-társaság kiadványai, valamint a Luthers Werke XII-ik kötete. Az utolsó években részint ajándékozott, részint vett nagyobb-kisebb művek száma 157-re rúg. Ezen és a fentemlített régibb könyveket, a boldog emlékű Mária Dorottya főherczegasszony kegyességéből vett és a gymnasialis épületben elhelyezett könyveket egy könyvtárba egybeolvasztani s szakszerűleg osztályozni, a talán már a legközelebbi jövőben választandó testileg és lelkileg ruganyosabb könyvtárnoknak egyik feladatát képezendi. Jelentem továbbá, hogy a német császári kormány védnöksége alatt megjelenő Luther műveinek számára, a szerkesztő bizottság felszólítása következtében, sajtó alá rendeztem Luther „Das Dixit Dominus Domino meo" czíraű, levéltárunkban őrzött eredeti kéziratának diplomatikus lenyomatát, s hogy ezen nagybecsű ereklye, melyre nyolcz évvel ezelőtt első ízben figyelmeztettem a tudós közönséget, a nevezettem nagy vállalat IX. kötetében már legközelebb meg fog jelenni. Végül tisztelettel kérem a ft. közgyűlést, miszerint a szükséges levéltárnoki beruházásokra annak idejében kegyesen megszavazott, de mindeddig alig igénybe vett 50 frtnyi átalányt továbbra is kiutalványozottnak tekinteni s kijelenteni méltóztassék. Az egyetemes gyűlés a jelentést örvendetes tudomásul vévén, a nagyérdemű levéltárnoknak újabban is kifejtett buzgó és szakszerű tevékenységeért meleg köszönetet szavaz. 18. (L.) Ugyanazon jegyzőkönyv 20-ik pontjánál az egyetemes tanügyi bizottság következő évi jelentését terjeszti be : A tanügyi bizottság rendes működését ez iskolai évben mélyreható rázkódás érte, mennyiben elnökét, méltóságos dr. Hunfalvy Pál urat 1891. decz. 1-én a halál hirtelen kézzel köréből kiragadta. Kimagasló ezen jelesünknek evang. egyházunk s tudományunk terén szerzett érdemeinek méltatása egyházunk és a hazai tudományosság történetének feladata; mélyen érzett fájdalommal elpanaszolni protestáns tanügyünknek ezen nagy veszteségét, mikor évi jelentésünket a mélt. egyetemes közgyűlés elé terjesztjük, a mi kötelességünk. 1860 óta, tehát 32 évig állott ő evang. iskoláink, kivált középiskoláink élén; s mély és terjedelmes tudományának, nemes gondolkodásának és humánus érzésének nyomait mindazon S alkotásokban észlelhetjük, melyeket a tanügyi bizottság az ő elnöklete alatt tanügyünk terén évek során át javaslatba hozott. A classikus népeknek ritka congenialis ismerője azon nemes Vestatüzet éleszté s védé minden túlzó és igazságtalan támadás ellen iskoláinkban, mely a görög és római remekírók műveiből világítva és melegítve felénk sugárzik. Szóval és Írással terjesztője volt ezen humanistiküs szellemnek s annak minél mélyebb átértését és minél hatásosabb érvényesülését sürgette iskoláinkban, S ha ezen lángoló buzgalma, melynek az egyetemes közgyűlésen is a görög nyelv érdekében ékes kifejezést adott, a változott korviszonyok s ellentétes felfogások ellenében tökéletesen czélt nem ért, — azt az eredményt mégis megélte, hogy az általa annyira kedvelt classikus nyelvek tanítása a mi iskoláinkban is meglepő lendületnek indult s hogy a régi népek nyelvének s életének ismertetése összes iskoláinkban, még az ő életében, mélyebb alapokra lett fektetve s tökéletesebb módszerrel érettebb gyümölcsöt termett, mint azelőtt. Mint az egyéni szabadság lelkes hirdetője, ritka tapintattal értett ahhoz, mikép lehessen intézeteinkben a rendet, a haladás és szabadság mellett fentartani s a tanár egyéni szabadságát a kitűzött tanczéllal a legszebb összhangba állítani. Az evangelikus tanárok azért benne nemcsak a nagy tudóst tisztelték, hanem a szelíden és igazságosan gondolkodó s érző barátot is szerették, ki mindenkinek tanácscsal és támogatással szolgálni, a feltörekvő tehetségeket feltalálni, megérteni, buzdítani és vezetni mindenkor kész volt. E szelíd, humanistikus szellemet, mely őt magát áthatotta, a tanári testületekben is éleszteni s ápolni igyekezett s azért halálát nemcsak a tanügyi bizottság, hanem az összes tanári testületek is igazi és mély fájdalommal siratják. 3 4