Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1883. október 10

kérvények nem láttatnak el gyakran kellő bélyeggel, felszólítás intéztetett az iránt, bogy a lelkészek gondoskodjanak a bélyegek alkalmazásáról, s a liol hiányát látják, vegyenek fel leletet. Ennek folytán a kerület, kijelentve, hogy ily esetekről nincs tudomása, egyszersmind kijelentette azt is, hogy, lia előfordulna is hiány, a leletezést nem találja a lelkészi állás és hivatással összeférőnek s ugyanazért felkéri az egyetemes gyűlést, hogy e tárgyban felter­jesztést tegyen. Ezen előterjesztés folytán, tekintettel az abban felhozottakra, határoztatott, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszterhez, a végre, hogy ne kivántassék a lelkészektől bélyeghiány miatti leletek fölvétele, fölterjesztés intéztetik. 55. (Gy.) A tiszai kerület jelenti, hogy Rosnyón kerületi árvaház létesült. Örvendetes tudomásul vétetik s az egyházak s egyesek pártfogásába ajánltatik. 50. (Gry.) Elnöklő egyetemes felügyelő bemutatja a tolna, baranya, somogyi espe­rességnek kérvényét, melyben a bonyhádi gymnasium számára, a szükséges segélyt adako­zások utján kívánva szerezni, támogatást és pártfogást kér. A bonyhádi gymnasium az egyháztagok pártfogásába ajánltatván, az anyagi támogatást illetőleg, az előterjesztett kérelem, véleményezés végett a pénzügyi bizottságnak adatik ki. 5?. (Gry.) Az egyetemes felügyelő előterjeszti özv. Seltenreich Károlyné szül. Bezzegh Rozália kérvényét, melyben budapesti nőnevelő intézete részére évi segélyt kér. Véleményezés végett kiadatik a pénzügyi bizottságnak. 58. (Gry.) Bemutatja végre az egyetemes felügyelő Solcz Angrás králóczi lelkész­nek, hiányos fizetésére nézve kivánt kártalaníttatása kérdésében beadott fel folyamodványát, továbbá consistoriumi határozat elleni perujítási kérvényét. Minthogy a felfolyamodvány nem a maga utján adatott be, a perujítási kér­vény pedig nem tartozik az egyetemes gyűlés elé, ezen beadányok visszautasíttat­nak s folyamodónak visszaadatni rendeltetnek. 59. (Gry.) Jelen jegyzőkönyvnek az ülés folyamán még meg nem hitelesített pontjai hitelesítésére kiküldettek : Fabiny Teofil, Bachát Dániel, Dolescliall Sándor, Eabiny Gyula és Batizfalvy István. (»0. (Gy.) Végre több elintézendő tárgy nem levén, az egyetemes felügyelő köszö­netet mondott a megjelenteknek, Geduly Lajos pedig a gyűlés köszönetét fejezvén ki az egyetemes felügyelőnek az ülés kitartó, buzgó és tapintatos vezetéseért, ezzel a gyűlés befejeztetett. Jelen jegyzőkönyv részint a gyűlés folyama alatt, részint az 59. pont szerint kikül­döttek által hitelesíttetett. Báró Prónay Dezső, s. k. Geduly Lajos, s. k. egyetemes felügyelő, világi elnök. superintendens, egyházi elnök. Jegyzették: (íyory Elek, s. k. Haan Lajos, s. k. egyet. vil. főjegyző. egyet. egyh. főjegyző. Yetsey István, s. k. Schmilz János, s. k. egyet. vil. jegyző. egyet. egyh. jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents