Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1863. szeptember 23

- 12 — melynek igazságossága előtt minden magyar ember tiszteletteljesen meghajlik, a ki katholikus létére egyházi tusáinknál érdekelve nem lévén, a legnagyobb pártatlansággal és a legkitelhetöbb szigorral ezen valóban kellemetlen kiküldetésben eljárt, s egyházunk belszervezetét, annak közjogi állásától fogva a disciplina legcsekélyebb részleteig annyira tanulmányozta, hogy én legalább ezentúl kétes esetekben soha többé Kleinra, de mindig csak Fábry Istvánra fogok hivatkozni, ezen kir. biztos úr megfogja mondhatni ü Felségének, hogy Hodzsának azon állítása ellenében, mintha a mi népünk a pátens mellett rajongna, saját egy házában kihallgatott majdnem más fél ezer tanút, és hogy ezen másfél ezer tanú között az autonomia ellen és a pátens mellett egy puszta hang sem emelkedett, el fogja mondhatni ő Felségének, hogy Hodzsának azon állítása ellenében, mintha egyházaink el lettek volna tiltva a gyülésezéstől, azt találta, hogy Sz.-Miklóst kivéve, ilyféle tilalom soha nem existált, ellenében annak, mintha egyházaink oly gyüléstartásra kívánnának engedelmet, a melyben törvényes főpásztorjuktól elesve, Kuzmányit valhassák superintendensüknek, azt fogja mondhatni, hogy ilyen egyházat Liptóban hasztalan keresett, szóval, elfogja mondhatni ö Felségégének, hogy Hodzsa korántsem viseltetett azon jobbágyi alázattal, melylyel kell, hogy minden alattvaló felséges uralkodója irányában viseltessék, mert elég vakmerő, elég szemtelen volt a legmagasabb trón zsámolyánál koholmányokkal lépni fel, s hogy végtére Hodzsának koránt sincs annyi befolyása a népre, mint a minővel ő bizonyos körökben oly szivesen kérkedik és a mennyit neki ugyan azon körökben oly szívesen tulajdonitanak, elfogja mondhatni ő Felségének, hogy ezen egyházi visszály által, mennyire süljedett népünknél a vallásosság, a becsületesség, a papirendnek a tekintélye, és az idegen vagyonnak a becsülése, elfogja mondhatni, hogy a gyalázatos „Dohovorok" és „Jánosikok"-féle röpiratok által, mennyire lázítják a különben becsületes, munkás, jó érzelmű tót népünket, a nemesség, a vagyonos osztály és az értelmisség ellen, elfogja mondhatni, hogy a társadalmi élet mezején a gyűlölet magva el vagyon hintve, hogy lazultak a baráti és rokoni kötelékek és hogy ezen izgalom a magánycsaládok szentélyébe is elhatott. Urak ! egy római classikus a kornak erkölcstelenedését festeni akarván ezen szavakra fakadt: „non hospes a hospite tutus", szegény, legkisebb sejtelme sem volt egyházi tusáinkról, különben azt mondta volna: „non pater a filio tutus." Urak! nem mesét, de egy hajmeresztő valóságot mondok. Hodzsa egyházában egy apa, ki fiával egy kenyéren él, véletlenül Kuzmányi mellett talált nyilatkozni, s a fiu ezen annyira megbotránkozott, hogy azonnal elment a szolgabírói hivatalhoz s bevádolta apját, hogy tolvaj, és urak ! ezen állapotok előidézője, a sz-.miklósi lelkész, — kiről saját egyháza a kir. biztos előtt bevallotta, hogy akkor szűnt meg ezen egyház nyugalma, a mikor Hodzsa legelső ízben lépett az egyházba, és hogy a régi nyugalom csak akkint vezethető vissza, ha a consistorialis Ítéletek végre fognak hajtatni, — még mainap is birja a maga papi állomását. És most engedjék, hogy ezen hoszadalmas előterjesztésemet kissé összefoglalhassam. A nméltóságú m. kir. helytartótanács Hodzsa Mihály engedetlenségi nyilatkozatát az egyházi hatóság útjára utasította, vagyis ezt tevén, Hodzsát már akkor hallgatag elitélte. Hodzsa az idézést visszautasítja, a bíró tekintélyét megveti, illetékességét tagadja, magát előtte védeni nem akarja, a per állanyját tevő tárgyat szóval és Írásban constatálja, tehát maga magát ítéli el. Hodzsát elitéli ő Felségének nov. 9-ki rendelete is, a mely azon elvet állitja fel, hogy minden egyház addig autonom, a meddig a maga superintendenseinek fel nem mond, elismeri tehát Hodzsa perbe fogatásának helyességét, elitéltetésének igazságosságát, mert Sz.-Miklós mai napig Főtiszt. Geduly Lajos superintendens urnák rendületlen hive. Hodzsát elitéli az észjog, minden civilis törvény, minden egyházi kánon, valamennyi egyházi bíróság, és saját egyházának a hívei, elitéli a közvélemény, kárhoztatja a civilisatió ; pálczát tőr felette az emberiség, és ennyi elitéltetések daczára Hodzsa kitétele mai napig sem bevégzett tény. Urak! Archimedes csak egy pontot kívánt, a hova lábát fektethesse, és lehetségesnek véite kiemelését a földnek a maga sarkaiból, és mi nem birunk kimozdítani egy perduelis papot, holott a mi álláspontunk megingathatlan, t. i. a jus naturae és az 1791-ki 26-ik törvény. Es épen ebbe urak ! hogy Hodzsának kitétele mai napig sem bevégzett tény, rejlik az egyház sérelme, oly sérelem az, a mely egyházi alkotmányunkat s különösen bíráskodási önállóságunkat kétségbe vonja, s épen ezért szükségesnek tartom a tiszt. E. E. figyelmét mindenekelőtt e tárgyra felhívni s egész tisztelettel megkérni, hogy mindenekelőtt ez iránt határozni méltóztassék. Szerény véleményem szerint a módokban válogatók nem lehetünk, nekünk más utunk nincs, mint az a mely a trón felé vezet, s más eszközünk nincs, mint a kérelmezés ismétlése. Igaz, hogy eddigi felirataink, sőt személyes esdekléseink sem szültek sikert, de ne felejtsük el, hogy utoL-ó kérelmezésünk óta a körülmények lényegesen változtak, birjuk t. i. ő Felségének egyházunk legfőbb felügyelőjének és védurának szentséges szavát, a melyre építenünk kell, mint a legerősebb kősziklára, hogy t. i. Fábry kir. biztos úr meghallgatása után, Hodzsa perére nézve legkegyelmesebben nyilatkozni fog. En ezen jelentést, mely a legfelsőbb helyre már is felterjesztetett, nem olvastam, tartalmát nem tudom, de a nyomozás minden pházisát éber figyelemmel kisérvén s a körülményeket