Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1863. szeptember 23

Itt látom helyét megemlíteni, hogy az alsó-kubini egyháznak számosb tagjai is folyamodtak a nagym. magy. kir. helytartótanácshoz, annak constatirozására kir. biztos kiküldetését kérvén, hogy az alsó-kubini egyház nem patentalis, hanem autonom s igy Kuzmányi Károly ur jogtalanúl gyakorolja felette hatóságát. A folyamodás velem véleményezés végett közöltetvén, én azt pártolólag s a kérvényezők kívánsága teljesítését ajánlólag küldtem vissza. Az eredmény felöl, noha ez még junius első felében történt, nem vagyok értesítve. — S itt tartom helyén tisztelettel bejelenteni azt is, hogy részemről, nehogy Kuzmányi ur tettleges foglalásaiból valami jogigény vonathassék le, nem mulasztottam el a nagym. magy. kir. helytartótanácsot időről időre s ismételve figyelmeztetni, hogy nálam a H á j turoczi, H1 u b o k a és O-T ura nyitrai, Szulyó, Pucho, Szarjecs és Láz trencséni, összesen 7 községeken kivül, melyekhez még a legújabb időben, — de, mint feljebb láttuk jogtalanúl, — T u r o 1 ú k a járult volt, semmiféle más egyházak patentalisokúi bejelentve nincsennek ; valamint ugyan azon nagyméltóságú igazgató főkormányszéket még mult évi sept. 3-kán tisztelettel felhívtam arra, hogy valamint engem a patentalis egyházak meglátogatásától eltiltott, úgy Kuzmányit is az ár v a i egyházaknak általa szándéklott meglátogatásától, mint a melyek a pátenshez soha nem tértek, sőt folyvást autonomoknak valják magokat, tiltsa el. Választ e felterjesztésemre nem kaptam ; Kuzmányi pedig az árvái egyházakat meglátogatta csakugyan. S ime, mélt. és főtiszt, egyetemes gyűlés ! ez volna hű képe azon baj-, fáradság- és fáidalomteljes védelmi harcznak, melyet egyházkerületünknek, az elleneinktől folytonosan jövő roszakaró impulsusok következtében, ezen év lefolyta alatt vivnia kellett. Hogy a rész, mely belőle különösen nekem jutott, nem irigylendő, hogy a kénytelenség, drága időmet egyházi beléletünk kifejtése helyett, csaknem kizárólag ezen áldástalan harczra vesztegetni, a legszomorúbb kénytelenségek egyike volt, azt a mélyen tisztelt közönség, reméllem méltánylólag elismerendi. Azon példátlanúl mérges, vad és dühös megtámadásokról, becstelenitésekről, melyekkel személyem illettetek s illettetik folyvást, nem is szólok. Egyfelől azért, mert nem híjában vagyok tanítványa és szolgája az én drága Idvezitőmnek, ki még vadabb és méltatlanabb bántalmakat békén tűrt. Másfelől azért, mert magamat azon ellenem irányzott hallatlan, embertelen, istentelen megtámadások ellen védeni szükségtelennek tartom. Nyilvános, mint magánéletem, mintegy negyed század óta nyitott könyv gyanánt fekszik a világ előtt, négy egyház, négy esperesség, három superintendentia, melyek azon idő lefolyta alatt lelkészi hivatalom mellett, más kitíinő díszes hivatalokkal is tiszteltek meg s utoljára ezen legkitűnőbbel, legdíszesebbel, százezer lelkek fognak, ha kell, tanúskodni, törekvésem becsületessége, működésem tisztasága felett. Ennek tudatában, tiszta önérzetemben megvetem az ellenem irányzott mérges megtámadásokat, Rotteck szavaival vigasztalva magamat : Es gibt Leute, deren Schmähworte Ehre bringen und deren Lob nur demüthiget, s Senecaéival : uîtionis contumeliosissimum genus est, non esse visum dignum, ex quo peteretur ultio. Átlátom egyébiránt tökéletesen ama garázdaságok czélját s indokait; elakartak kedvetleniteni velők, elkeseríteni, kifárasztani —• s igy helyemből kimozdítani, hogy aztán ha lehetséges volna, ők foglalhassák el azt. De én valamint állomásomat nem kerestem, sőt csak mások nagy unszolására fogadtam azt el, ugy most tudom és érzem, mi kötelességem rajta, tudom, hogy nem kevesebb érdem fekszik a harczosra nézve abban, s nem kevésbé szent kötelesség, a repülő bombák zápora közt megállani a helyet, hová állittaték, mint támadó rohamot intézni az ellenségre. Ismerem állásom végtelen fontosságát, s ezen ismeret szerint fogok cselekedni. IIa szent ügyünket biztosítva látandom, szívesen vonulok vissza, ha kell, s engedem által szívesen más érdemesebbnek helyemet. Visszatérve a fent előadott tényállásra, felszólítom tisztelettel a mélt. és főtiszt, egyetemes gyűlést, hogy annak egész képét bírva, már most minden részleteiben és mozzanataiban, iránta magas bölcsessége szerint, a szükséges czélszerü határozatokat meghozni méltóztassék.