Evangélikus Egyház és Iskola 1905.

1905-01-26 / 04. szám

Az iskola és a templom akkor távolodtak el egymástól, amidőn disharmonia volt a téves felfogás alapján a hit és a tudomány, a keresztyén ember és az ember eszményének felfogása között. A még kiforratlan nézetik zavaros tömkelegében — sajnos — ez a disharmonia meg van napjainkban is. De épen a mi egyházunknak hivatása, hogy ezt eloszlassa s az iskola és a templom feladata dolgában tiszta, békés összhangot teremtsen. Ha bajok vannak egyházi téren — amint vannak — azokat nem úgy orvosolhatjuk, lia iskoláinkról könnyelműen lemondunk, hanem főleg áz által, lia iskoláinknak evangéliumi szellemben való fejlesztése érdekében minden lehetőt megteszünk ; mert ha egyházunk a múltban iskola nélkül nem állhatott fenn, ma még kevésbbé. Tagadhatatlan, hogy egyházunk beléletében is sok helyütt már a régebbi idő óta bizonyos elidegenedés van Isten országa építésének eme két tényezője között. A legtöbb esetben ez személyi okokra vezethető vissza. Rendkívül komoly baja ez egyházunknak. Minden áron segíteni kell rajta. A segítés módja pedig nagyon egyszerű. Csak az kell hozzá, hog}

7 lelkünknek teljes odaadásával, apostoli buzgósággal magasztos hivatásunknak éljünk; akár a templomban, akár az iskolában működünk, tudatában legyünk annak, hogy közösen az Urat szolgáljuk s hogy valamint e két helyhez fűzött fogalom nem az egymásutániság, hanem az egymásmellettiség viszonyában állanak, épen ugy mi is nem egymásutániak, hanem egymás mellettiek, munkatársak vagyunk, mert az Ur nem arra néz, hogy ki liány osztályt végzett hogy minő a külső meghivatása, hanem minő a belső. Azért mint az Úrnak szolgái — akár a templomban, akár az iskolában — önmagunkra nézve ne a saját személyünkre tekintsünk, hanem hivatásunk szeretetén keresztül mindig felfelé és másokra tekintve ismét ne a személyeket nézzük, hanem mindig a szent ügyet — és békesség leend. Belföld. 1848. XX. Tisza István grófnak, mint miniszterelnöknek képviselői programmbeszéde (január 8-án Budapest IV kerületben) különösen azért érdekel bennünket, mert abban elég bőven kiterjeszkedett az 1848. XX. t. cikkel összefüggő dolgokra is, és beszéde mint ilyen nemcsak képviselői, hanem kormány-programm is. Beszédének minket érdeklő része igy hangzik : „jennek az akciónak, t. uraim, még további következményei lesznek, mert hiszen — és jó ezt az igazságot mentől többször és nyomatékosan hangoztatni, mert kell, hogy ezzel tisztában legyen az egész társadalom — a szorosabban vett állami tisztviselők illetményeinek rendezése kihat, a társadalmi élet vonatkozásainak egész sorozatára. Már követte azt a vármegyei tisztviselők és a községi jegyzők illetményeinek szabályozása. Követni fogja a felekezeti tanitók illetményeinek javítása, a melyre nézve törvényjavaslat már volt a képviselőház előtt s természetesen be fog terjesztetni azonnal a\ uj képviselőháznak: Követni fogja még egész további sorozata az intézkedéseknek. Itt van a lelkészi kongnia kérdése, a melynek rendezését csak most fejeztük be, de a mely rendezés ma már túlhaladott álláspontnak mutatkozik. Méltóztassanak meggondolni azt, hogy ugyanabban a községben, ha a korpotlékot is figyelembe vesszük, a jegyző is, de sőt egy magasabb korpótlékba jutó néptanító is magasabb illetményekhez jut, mint a lelkész. Én azt hiszem, ezek tarthatatlan állapotok. Magasabb kvalifikációval biró egyének lévén, oly jogosult elégedetlenség támad a lelkészi karban, a mellyel számolnunk az igazságérzet hozz<* magával." ,,És, t. uraim, van még égy obiigója a kormánynak, a melynek beváltásával nem késhetünk és ez az egyházi adók rendezése. Rendezése akként, hogy megmaradjon egy jelentékeny adóteher az egyház tagjainak vállam, akként, hogy az egyházak a saját jobbmodú hiveiket ott, a hol ez eddig meg nem történt volna, mint faluhelyen nagyon sok helyütt, az eddigénél magasabb mérvben vonják be az adólizetés alá, de »gyúttal vegyék le a szegény ember válláról azt a minden képzetet meghaladó terhet, a melyről fogalmuk sincs azoknak, a kik ezeket a viszonyokat az életből nem ismerik." Én mondhatom önöknek, hogy nem szórványosan, nem kivételesen, de egész vidékei vannak az országnak, a hol egyes felekezetek tagjai, olyanok, a kik állami adót egyáltalán nem fizetnek, tehát a legszegényebb társadalmi osztály tagjai, 20—30 korona évi egyházi adót űzetnek, és olyanok, a kiknek állami adójuk 20 koronán alul van, 40—50 koronáig föl menő egyházi adót. Mondom tehát, t. uraim, e viszonyok olyanok, a melyeken föltétlenül segíteni kell.'' „Hogy mennyi idő lesz a reformok e soroza-