Evangélikus Egyház és Iskola 1905.

1905-01-12 / 02. szám

lálható : „Lat napokon munkálkodjál és minden dolgodat elvégezzed, (II. Mos. 20, 8—9.) a hetednapon nyugodjál, hogy nyugodjék a te ökröd . . . (II. Mos. 23, 12.)", tehát mintha a fősúly ép a munkaszünetre, a pihenésre helyeztetnék ; kitűnik ez még több ószövetségi belj

Tböl, ahol a legszigorúbban megköveteltetik minden, a legcsekélyebb fáradozástól valá tartózkodás, (II. Mos. 35, 2. IV. Mos. 15, 32—36, Jez. 2, 24. stb.) mintha bizony

7 a fáradt tagok kipihentetésére kellene a szombat nap. De jól megértve a zsidó sabbath és egyébb ünnepeinek megszentel éséről .szóló szigorú törvényeket, nem lehet nekik más jelentőséget tulajdonitani, mint azt. hogy e tekintetben is az ótestamentom előkészito az új szövetségre. — nevelő mester a Krisztusra. Jézus a törvény, betöltője a törvénynek helyes és igaz értelemben való magyarázója. 0 is aláveti magát a törvénynek, de csak addig, míg az általa hozott új törvénnyel: a szeretettel nem ellenkezik. Jézus szombatnapon gyógyit, (Luk. 13, 15.) a szombat napon kalászok leszakitása miatt kárhoztatott tanitványait a farizeusokkal szemben védelembe veszi (Mát. XII.) Ezen példákból és Jézus tanításaiból is tisztán kiviláglik, hogy az ünnep lényegét nem a munkaszünet képezi, hanem az Isten tisztelete. A midőn a vasárnap megszentelésének fontosságáról van szó, nem felejtendő ezért el az ünnepszentelésnek általánosságban mondott lényege : az Isten tisztelete. És mivel a vasárnap az emberiség megváltójának a halálon és ennek minden hatalmán vett diadalának és továbbá a szentháromságos egy Isten harmadik szemétének, tökéletes Istennek : a Vigasztaló Szentlélek kiömlésének emlékünnepe — nem rejlhetik egyébben a vasárnap megszentelésének fontossága, mint a tiáromságos de azért egységes és egy s^ent Istennek mind a^éit és mind abban való tiszte-lése (cullusa), amire az Atyának hozzunk való véghetetlen kegyelme, a Fiúnak s^eretete a Szentléleknek megszentelő ereje bennünket kötelez• II. Ama másik kérdés megfejtésére vonatkozólag „mi módon lehetne odahatni, hogy a társadalom minden osztálya általánosabban, buzgóbb részvéttel szentelje meg az Urnák napját'' — majdnem általános vélemény

7 az, hogy ezen csak egy oly országos törvénnyel lehetne segiteni, a mely a teljes vasárnapi munkaszünetet teszi kötelezővé minden téren s legalább is az isten tiszteletek időtartamára. Van munkaszüneti törvényünk igaz, — de sajnos, nem általános; a közhivatalnokok szolgálatban kénytelenek lenni, egyik-másik iparág kivételt képez, — és amelyre a törvény érvényes is : ipar, kereskedelem a kellő ellenőrzés hiányában sok helyütt csak úgy folyik, mint köznapon, sőt ép az élvezetet nyújtó üzletek teljesen mentek a munkaszüneti törvény alól. Németországban vendéglők, kávéházak, cukrázdák, pék és hentes üzletekre is kitel jed a törvény hatálya, az isten tiszteletek idejében még a kirakatok is lecsukatnak. Kivánatos minden esetre egy általános és teljes munkaszüneti törvény, — de ne gondoljuk, hogy ezzel meg van nyerve minden, még azzal sem volna ha országos törvény-elrendelné azt, hogy mindenkinek templomba kell mennie. A meglévő törvény sem segitett mindenütt, — pedig a vallásos élet gyakorolhatására bizonyára nagy

7 befolyással van, amennyiben egyik-másik osztálybélinek megadja a templomlátogatás lehetőségét. Célhoz vezetöbb út-mód a templom látogaíás általánosabbá tételére az, ha a vasárnap szentel és jelentőségét, fontosságát a\ istenitisztelet keretében vonzó módon, meggyőzően a szível és értelemmel megértetjük. Az a lelkész, a kit a társadalmi életben hivei ol}

Tanként ismernek, mint a ki mindig kész mindenkivel szemben evangyéliomi szellemben beszélni cselekedni és emellett hivatásához illő méltósággal viselkedni, aki megtudja óvni hivatását, állását méltán megillető tekintélyét józanságával, lelkiismeretességével, munkakedve által, — akiről tudja hallgatósága,, hogy minden szava Isten igéje, és hogy ezt, nem mint egy szinész, hanem őszintén érzi, igaz meggyőződéséből fakad : az a lelkész nem log panaszkodni hallgatóság hiánya miatt ; mindig lesznek, kik az egy szükséges dolog után áhítoznak, az élet vizéből magukat, lelküket üditeni óhajtanak, — templo-