Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Koren Pál. A Koren-féle alapítvány

egész idejét) át adom az évi jutalmat. Szóval, nem mondtam, hogy az az évi jutalom meddig fog tartani. Megszüntem'a jutalmat osztogatni, mert az egyházat még igazgatási évén kivül is igazgató Szeberényi részéről évről-évre azt tapasztaltam, hogy mert én a vallásiismeretek és az egyházi énekek fejlesztését tűztem ki célomul, ő éppen az ellenkezőre törekedett. Nevezetesen tudva azt, hogy a kerület az én javaslatomra határozta azt, hogy a népiskolákban a bibliai történeteket is tankönyv szerint kell tanitani, ő Csabán elhatároztatta, hogy iskoláinkban a történeteket ne tankönyvből tanulják. Tudva, hogy itthon és a kerületen lehetőleg sok egyházi dallam tanítását sürgetem s megkívánom azt, hogy a gyermekek egyenkint is tudjanak énekelni, kimondatta, hogy 300 dallamot fölösleges tanitani, elég annak a fele, sőt egyharmada is, s elég, lia az iskolások együtt tudnak énekelni. (Ennek az lett a következménye, liogy a mult tanévben a félévi vizsga alkalmával egy azelőtt kivált az énekben kitűnő V—VI. osztályú iskolánk növendékeinek fele a legközönségesebb reggeli énekeket sem tudta.) Mikor vette észre, hogy a konfirmandusokat Csepregi tiszttársammal együtt nem 5 héten, hanem 2 hónapon át kezdjük tanitani, azt mondta, hogy „bolond, aki tanit" s ő a konfirmációi oktatás idején Olaszországba ment kéjutazni. Később pedig Csepregi tiszttársamat is rávette, hogy a 2 hónapi tanítással hagyjon fel; s hogy a konfirmáció napján is.csak a legjobbakat feleltessük, tehát a 300-ból 30—40-et, s mindegyikünk jelölje meg, hogy az ő konlirmandusai által mit kíván feleltetni. Az ismétlő iskolákról Linder széltében azt beszélte, hogy az haszontalan intézmény, Szeberényi pedig ezen iskoláztatást és tanitást nem ellenőrizte (pedig ez neki, mint dekánusnak is kötelességévé van téve),ugy hogy az ezen iskolába járó fiuk száma az előbbi létszám felére, sőt harmadára apadt le. (Különben az elemi iskolát mulasztókra nézve is megmondta, hogy hasztalan jelentik be őket a tanitók, mert ő a bejelentetteket igazolni fogja). A katechizáció köteleseknek kihirdette a szószékről, hogy aki nem akar katechizációra a kistemplomba menni, jöjjön a nagyba. Ezzel megsemmisítette a katechizációt ; már azon évben tizennégy vasárnap helyett négyen volt csak megtartható ezen oktatás, az idén pedig az előbbi 300 katechurnenus helyett jött 3 -8 gyermek az is csak néhány alkalommal. Hogy az ily intézkedéseknek az ifjúság vallási ismereteinek megdöbbentő hanyatlása a következménye, az természetes. S hogy én e hanyatlást jutalmazzam azt csak senki sem kívánhatja tőlem. Szeberényinek mindezen intézkedéseiről értesült az egyház felügyelője ; azonban nem orvosolta a bajt. Legtöbbjéről tudott az egyház is, de nemcsak tűrte azokat, hanem némelyeknek határozataival súlyt is kölcsönzött. Eelekezeti tanítóink pedig (tisztelet a kevés kivételnek) templom- és úrvacsora- kerülésükkel valóban nem oltanak kegyességet növendékeik lelkébe. Egy-egy alkalommal alig látunk a templomban hármat-négyet ; azok is a harmadik ének alatt jelennek meg, és némely részük kaszinónak tekinti a templomot. S holott azelőtt a konfirmáció alkalmával testületileg jelentek meg, mostanában ezen alkalommal 2—3 tanitó járul csak az Cr asztalához. Mire Szeberényi azt mondta, hogy jobb is, lia az, akit a szive nem vonz az urvaesorához, elmarad. — A tanitók ily viseletét megjutalmazni, azt hiszem, vétek volna.' De beszüntettem a jutalom kiosztását azért is, inert a presbyteriumnak irányomban való jelenlegi viselete az igéret tételére inditó hajdani jóindulatnakellenkezője. Mikor nem csak a jövedelmemtől, hanem a becsületemtől is megakarnak fosztani, hazugsággal vádolva engem, midőn azt mondják, hogy csak azért nincs káplánom, mert nem akarom hogy legyen stb, stb., akkor nem csak hogy Ígéretem beváltására kötelezve nem érzem magamat, hanem erKölcsi érzékem tiltja, hogy az igy viselkedők kezébe én jutalmakat szolgáltassak. Szeberényi a felfiivására adott tagadó válaszomat bejelentette a presbyteriumnak. A presbyterium, mielőtt a javaslat szerint per útjára tért volna, ismét a felügyelő urat bizta meg azzal, hogy a hátralékos 300 frt. beszolgáltatására felszólítson. Én e kívánság teljesítését újból megtagadtam, hanem a béke kedvéért azon írásbeli ajánlatot tettem, hogy 300 frt. értékű könyvet három éven át hajlandó vagyok koníirmandusaim közt kiosztani. ílz ajánlatomat tartalmazó levelemet a felügyelő ur visszaküldte, s annak a presbytérium elé való terjesztésére nem vállalkozott. Az ügy ismét a presbyterium elé került, s szótöbbséggel ki lett mondva, hogy ellenem a per haladéktalanul megindítandó. Én e határozatot azon indokolással inelylyel püspök ur () méltósága jellemezte ezen ügyet, midőn 3245(1904 számú levelében az esperesi hivatalnak azt irja felőle : „Meggyőződésem szerint e\ a\ egés\ ügy a lelkészek egyenetlenségéből s$dima\ik ;" továbbá utalva arra, hogy még ha meg'is nyeri az egyház a pört, akkor is vészit : az egyházmegyei elnökséghez fellebbeztem. Ez visszautasította appellátámat. Ezen intézkedés ellen felfolyamodtam a püspöki hivatalhoz. A püspök ur szept. 27-én ez ügyben azt irta nekem : „Eelebbezését illetőleg a legközelebbi napokban szándékozom részletesen véleményemet közölni." A békéscsabai egyház elnöksége pedig már egy nappal e levél kelte előtt, tehát szept. 26-án, azt jelentette a presbyteri gyűlésben, hogy a püspök is visszautasította appellátámat, s igy kimondta a határozatot, hogy ellenem a per haladéktalanul megindítandó. Ami aztán rögtön meg is történt. Megjegyzem, hogy