Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Koren Pál. A Koren-féle alapítvány

roz-tatták, hogy lia a legközelebbi évnegyed kezde­tén sem lesz káplánom, fizetésemből a gondnok a 400 forintot vonja le. Mikor e határozatot, mint hiványcsonkitást a kerület megsemmisítette, de e végzését azzal toldta meg, hogy ha káplánom nincs, joga van az egyháznak ellenem keresettel fellépni, Szeberényi a presbyterinmban ezt úgy magyarázta, hogy az egyháznak biztos kilátása van, hogy itteni 13 évi hivataloskodásom azon öt évére, a midőn rövi­debb vagy hosszabb időn át nem volt káplánom, 4000' koronánvi „kártérítést'* az egyház javára a bíróság megítél; sőt 7000 koronát is, amennyiben most — úgymond — a káplántartás saját vallomá­som szerint évi 1400 koronába kerül. Ily tekintélyes összegű „kártérítésről" azon agyülésen már azért is szükséges volt beszélni, mert amennyit az én fizeté­semből akartak levonni, ugyanannyival akarták két paptársamnak — Lindernek és Csepreginek — fizeté­sét javítani — aminthogy ezt meg is tették. (Arról nem beszélt Szeberényi hogy azon időre, amikor neki nem volt Káplánja, ő is tartoznék „kártérítést" fizetni.) A presbyterium egyelőre beérte a 4000 koro­nával s megbízta az egyház felügyelőjét, hogy szólítson fel annak lefizetésére. A felügyelő úr az­zal akart arról meggyőzni, hogy az egyház köve­telése jogos, hogy tagadhatatlannak mondta, hogy abból, ha háplánom nincs, az egyháznak kára van. Én nem tudtam elhinni, hogy abból szellemi kára volna, ha maga a főnök végzi a papi teendőket, vagy anyagi kára, holott helyettesítésemre nem költ. De azt még kevésbé hihettem, hogy a kerület azt határozta, hogy a „kártérítés" az elmúlt 12 évre is követelhető, s hogy e szellemi, vagy anyagi kár 4000 koronának felel meg. Megtagadtam tehát a 4000 korona lefizetését ; de hogy tőlem telhetőleg véget vessek a huzavo­nának, megújítottam évekkel előbb tett azon aján­latomat, hogy ha az egyház azért, hogy esetleg káplánom nincs, engem „felelősségre nem von", a kápláni állás betöltetlenségének idejére évi fizeté­sem 400 forintjának aránylagos részéről lemondok. A presbyterium az ajánlatot elfogadta, s kije­lentette, hogy' a 7000 koronára, „hogy megmutassa azt, hogy lelkészével szemben tud nagylelkű lenni s határozataiban anyagi érdek nem vezeti, igényt nem tart". Igy ez az ügy, melylyel 3 éven át körülbelől 15 gyűlésben foglalkozott a presbyterium, lekerült a napirendről. Azonban nem ismeri Szeberényit és Lindert, aki azt hinné, hogye meghurcoltatásommal beérték. Ez csak a nagy szenzációnak 2-ik felvonása volt, melyet nyomban követett a 3-ik — s ha élünk, fog még követni egynéhány. Megújult a hajsza, kivált miután egy váltó his­tória olajat öntött a tűzre. Szeberényi egy napszámosnak 100 koronás vál­óját kibocsátóként irta alá, s aztán hozzám küldte az illetőt, hogy én forgatóként szerepeljek a váltón. Tudtam, hogy az adós nem érdemli meg ezt a szí­vességet, de tekintve családi viszonyait, és tekintve kartársam aláírását, nem tagadtam meg a kívánsá­got. Azonban az adós nem-fizetett. Erre Szeberényi rámir, hogy a tartozás felét fizessem le. Ezt megtagad­tam; azért is, mert mint forgatóracsakakibocsátó után következett a fizetés sora, de meg azon ren­delkező, sértő modor miatt is, mellyel velem szem­ben Szeberényi ez ügyet rövidesen el akarta in­tézni. A kellemetlen dolog vége az lett, hogy Sze­berényinek a tartozást le kellett fizetnie. Már akkor megjósolta az egyház felügyelője, hogy azt nekem Szeberényi aprópénzzel fogja visz­zsafizetni. A „Koren-alapitvány"-nyal fizeti/ Mi is tehát tulajdonképpen ez a „Korea-féle alapítvány" ? 1892. márc. 8-án először vettem részt, mint újonnan megválasztott lelkész, a békéscsabai pres­byterium gyűlésében. Ekkor az egyháznak és kü­lönösen a presbyteriumnak irántam tanúsított jó­indulata némi viszonzásául 200 frtot adományoztam egy felállítandó uj orgonára s felajánlottam éven­ként kiosztandó 100 trtnyi jutalmat az ifjúság vallási ismereteinek és az egyházi énekben való jártas­ságának fejlesztésére. Az orgona alapra aztán folytattam a gyűjtést. Mikor a begyűlt pénz már tekintélyes összegre rú­gott, kapta magát Szeberényi, (aki mindaddig azt hangoztatta, hogy a régi orgona kitűnő, azt vétek volna bolygatni) és megcsináltatta az uj orgonát. Az igért 100 forintokat is 9 éven át tanitók " y tanulók és a helybeli dalárda közt, készpénz, köny­vek, segély és emléktárgyak alakjában — amint azt a jogot az ígéret tételekor fenntartottam ma­gamnak — legjobb belátásom szerint kiosztottam. Az egyház sohasem igényelte, hogy neki adjam a 100 frtot, hogy ő oszthassa ki a jutalmat; sőt azt sem, hogy eljárásomról neki számoljak. Igy ment ez 12 éven át, s csak a f. évben tá­madt Szeberényinek az a kitűnő „eszméje", hogy az általam adott 100 frtot majd ő fogja hivei közt ki­osztogatni ; mert hiszen kétségtelen, hogy a csabai egyház ez idő szerint ő. Egy ukázt intézett tehát hozzám, melyben felhív, hogy miután ígéretem örök időkre szól (!), fizessem le az egyháznak az évi 100 frtnak megfelelő tőkét; számoljak be azzal, hogy kinek mit adtam (hogy visszakövetelhesse tőlük ?) ; s amennyiben az utóbbi években semmit sem adtam, szolgáltassam be neki a hátralékos összeget. Én persze e követelést visszautasítottam és indokoltam azt, hogy miért nem adtam, és miért nem is fogom adni ezután sem e jutalmat. Visszautasítottam Szeberényi követelését azért, mert soha alapítványt nem tettem, örök időkre sem­mit nem ígértem; de még arra sem köteleztem ma­gamat, hogy életem, vagy itteni hivataloskodásom

Next

/
Thumbnails
Contents