Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Koren Pál. A Koren-féle alapítvány

roz-tatták, hogy lia a legközelebbi évnegyed kezdetén sem lesz káplánom, fizetésemből a gondnok a 400 forintot vonja le. Mikor e határozatot, mint hiványcsonkitást a kerület megsemmisítette, de e végzését azzal toldta meg, hogy ha káplánom nincs, joga van az egyháznak ellenem keresettel fellépni, Szeberényi a presbyterinmban ezt úgy magyarázta, hogy az egyháznak biztos kilátása van, hogy itteni 13 évi hivataloskodásom azon öt évére, a midőn rövidebb vagy hosszabb időn át nem volt káplánom, 4000' koronánvi „kártérítést'* az egyház javára a bíróság megítél; sőt 7000 koronát is, amennyiben most — úgymond — a káplántartás saját vallomásom szerint évi 1400 koronába kerül. Ily tekintélyes összegű „kártérítésről" azon agyülésen már azért is szükséges volt beszélni, mert amennyit az én fizetésemből akartak levonni, ugyanannyival akarták két paptársamnak — Lindernek és Csepreginek — fizetését javítani — aminthogy ezt meg is tették. (Arról nem beszélt Szeberényi hogy azon időre, amikor neki nem volt Káplánja, ő is tartoznék „kártérítést" fizetni.) A presbyterium egyelőre beérte a 4000 koronával s megbízta az egyház felügyelőjét, hogy szólítson fel annak lefizetésére. A felügyelő úr azzal akart arról meggyőzni, hogy az egyház követelése jogos, hogy tagadhatatlannak mondta, hogy abból, ha háplánom nincs, az egyháznak kára van. Én nem tudtam elhinni, hogy abból szellemi kára volna, ha maga a főnök végzi a papi teendőket, vagy anyagi kára, holott helyettesítésemre nem költ. De azt még kevésbé hihettem, hogy a kerület azt határozta, hogy a „kártérítés" az elmúlt 12 évre is követelhető, s hogy e szellemi, vagy anyagi kár 4000 koronának felel meg. Megtagadtam tehát a 4000 korona lefizetését ; de hogy tőlem telhetőleg véget vessek a huzavonának, megújítottam évekkel előbb tett azon ajánlatomat, hogy ha az egyház azért, hogy esetleg káplánom nincs, engem „felelősségre nem von", a kápláni állás betöltetlenségének idejére évi fizetésem 400 forintjának aránylagos részéről lemondok. A presbyterium az ajánlatot elfogadta, s kijelentette, hogy' a 7000 koronára, „hogy megmutassa azt, hogy lelkészével szemben tud nagylelkű lenni s határozataiban anyagi érdek nem vezeti, igényt nem tart". Igy ez az ügy, melylyel 3 éven át körülbelől 15 gyűlésben foglalkozott a presbyterium, lekerült a napirendről. Azonban nem ismeri Szeberényit és Lindert, aki azt hinné, hogye meghurcoltatásommal beérték. Ez csak a nagy szenzációnak 2-ik felvonása volt, melyet nyomban követett a 3-ik — s ha élünk, fog még követni egynéhány. Megújult a hajsza, kivált miután egy váltó história olajat öntött a tűzre. Szeberényi egy napszámosnak 100 koronás válóját kibocsátóként irta alá, s aztán hozzám küldte az illetőt, hogy én forgatóként szerepeljek a váltón. Tudtam, hogy az adós nem érdemli meg ezt a szívességet, de tekintve családi viszonyait, és tekintve kartársam aláírását, nem tagadtam meg a kívánságot. Azonban az adós nem-fizetett. Erre Szeberényi rámir, hogy a tartozás felét fizessem le. Ezt megtagadtam; azért is, mert mint forgatóracsakakibocsátó után következett a fizetés sora, de meg azon rendelkező, sértő modor miatt is, mellyel velem szemben Szeberényi ez ügyet rövidesen el akarta intézni. A kellemetlen dolog vége az lett, hogy Szeberényinek a tartozást le kellett fizetnie. Már akkor megjósolta az egyház felügyelője, hogy azt nekem Szeberényi aprópénzzel fogja viszzsafizetni. A „Koren-alapitvány"-nyal fizeti/ Mi is tehát tulajdonképpen ez a „Korea-féle alapítvány" ? 1892. márc. 8-án először vettem részt, mint újonnan megválasztott lelkész, a békéscsabai presbyterium gyűlésében. Ekkor az egyháznak és különösen a presbyteriumnak irántam tanúsított jóindulata némi viszonzásául 200 frtot adományoztam egy felállítandó uj orgonára s felajánlottam évenként kiosztandó 100 trtnyi jutalmat az ifjúság vallási ismereteinek és az egyházi énekben való jártasságának fejlesztésére. Az orgona alapra aztán folytattam a gyűjtést. Mikor a begyűlt pénz már tekintélyes összegre rúgott, kapta magát Szeberényi, (aki mindaddig azt hangoztatta, hogy a régi orgona kitűnő, azt vétek volna bolygatni) és megcsináltatta az uj orgonát. Az igért 100 forintokat is 9 éven át tanitók " y tanulók és a helybeli dalárda közt, készpénz, könyvek, segély és emléktárgyak alakjában — amint azt a jogot az ígéret tételekor fenntartottam magamnak — legjobb belátásom szerint kiosztottam. Az egyház sohasem igényelte, hogy neki adjam a 100 frtot, hogy ő oszthassa ki a jutalmat; sőt azt sem, hogy eljárásomról neki számoljak. Igy ment ez 12 éven át, s csak a f. évben támadt Szeberényinek az a kitűnő „eszméje", hogy az általam adott 100 frtot majd ő fogja hivei közt kiosztogatni ; mert hiszen kétségtelen, hogy a csabai egyház ez idő szerint ő. Egy ukázt intézett tehát hozzám, melyben felhív, hogy miután ígéretem örök időkre szól (!), fizessem le az egyháznak az évi 100 frtnak megfelelő tőkét; számoljak be azzal, hogy kinek mit adtam (hogy visszakövetelhesse tőlük ?) ; s amennyiben az utóbbi években semmit sem adtam, szolgáltassam be neki a hátralékos összeget. Én persze e követelést visszautasítottam és indokoltam azt, hogy miért nem adtam, és miért nem is fogom adni ezután sem e jutalmat. Visszautasítottam Szeberényi követelését azért, mert soha alapítványt nem tettem, örök időkre semmit nem ígértem; de még arra sem köteleztem magamat, hogy életem, vagy itteni hivataloskodásom