Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Koren Pál. A Koren-féle alapítvány

tudatának emelése és a tanitók érdekeinek megvédése netaláni felekezeti túlkapások ellen. ^Lásd III. 35. s köv. §§.). Amint tehát látjuk látszólag a jogmegszoritás nagyobb, mint a nyújtott előny. Azért mondjuk hogy látszólag, mert igaz ugyan, hogy az 1790—91. XXVI. t.-c. 5. §-a azt mondja, hogy a protestánsok ,,minden fokozatú iskolákat állithatnak, tanárokat, tanitókat alkalmazhatnak, könyveket kiadhatnak, meghatározhatják a tanulmányi rendszert", de ebben a magna charta libertatumban az is hozzá van téve ugyanazon pontban : ,,de az ő felsége által meghatározandó közoktatási reiids^cr rájok is kötelező lesz". S ugyanezt a pontot az 1868. XXXVIII. t.-c. 11. §-a már érvényesítette, midőn az abban a §-ban foglalt jogokat a népoktatás körében ,.az allami népoktatási tanintézetekre nézve kiszabott feltételek alatt teszi gyakorolhatókká a jövőre nézve". Az 1878. XXVIII. t.-c 4. §-a pedig egyenesen kimondja, hogy a hitfelekezeti népoktatási iskolák fölött az állami főfelügyeletet a vallás- és közokt. miniszter gyakorolja a fennálló törvények értelmében: a tanfelügyelők, szakértő iskolavizsgálók és iskolalátogatók áttal stb. A törvényjavaslat tehát a hitfelekezetekkel szemben nem követel uj jogokat, nem különösen a protestánsokkal szemben az államnak, csak a joggyakorlatnak ád új alakot, a mint azt a miniszter a törvényjavaslatban idézett törvényszakaszokkal és különösen az indokolásban is kimutatja s nekünk protestánsoknak hazafias érdekből is nem marad más tenni valónk, mint meghajolni, a mi ki nem zárja azt, hogy amely részletben javitani lebet, javítsunk. Mert ha jók lesznek iskoláink és képzett, hazafias érzelmű tanítók állanak azok élen, nincs mit félnünk. Adja Isten ne is legyen ! — Ez magyarázza meg, hogy a hazafias prot. körökben a törvényjavaslat ellenes mozgalom lassacskán elsimult. Hörk József, theol. akad. tanár. Koren-fele alapítvány. F. évi okt. közepén fenti ciniű közlemény jelent meg a „Békés" hetilap, s ennek nyomán több budapesti napilapban. Telve voit ama cikk oly dolgokkal, melyekről előzetesen, csak a békéscsabai lelkészeknek volt tudomásuk ; s igy a „Békés" szerkesztőjét, Kohn Dávidot, csak ők, vagy az ő megbízottaik, informálhatták. Miután ekként jónak látták a békéscsabai egyház ügyét nemcsak a világi törvényszék, hanem ország-világ elé is vinni, tartozom az igazságnak és megrágalmazott reputációmnak azzal, hogy azon „alapítványinak történetét elmondjam, illetve — ami közérdekűvé teszi a dolgot — a magyarhoni legnagyobb evangelikus egyháznak, a békéscsabainak szerencsétlen lielvzetét a hazai protestáns közönség előtt feltárjam. Hátha ez a végső lépés némileg segit talán a bajon. Nem akarok a dolognak nagy feneket keríteni ; de mielőtt az „alapitv.ány"-ról szólnék, hogy tisztán látható legyen a helyzet, a pernek némely előzményeit kell elmondanom. üt éve annak, hogy a békéscsabai egyháznak két lelkésze, Linder és Szeberényi, egyesült erővel megindították ellenein a hajszát, melyről Linder előre megmondta, hogy olyan lesz, aminő még nem volt. És beváltotta szavát. Megtorolták „zsarnokságomat"; „kirúgtak az esperesi székből", amint azt azóta kérkedve mondják. Ismerem Lindert ; sejtettem, hogy ez a bosszúnak csak kezdete ; tartottam tőle, hogy a békéscsabai egyház körében lesz a folytatása; és azért megválva az esperesi széktől, kértem ellenségeimet, érjék be ezzel az egy botránnyal, ne vigyék át a harcot az egyházközségbe, ahol a dulakodásnak esetleg kiszámithatlan rossz következményei lehetnek. Azonban bosszútól lihegő, diadal-mámorukban dobzódó ellenségeknek — süket füleknek beszéltem. — Azután, hogy soha ellenkezésbe ne jussak velük, kitértem előlük — az egyházi gyűlésekbe nem mentem. De ezzel sem értem célt. A jelen nem levőt még vadabbul támadták. Alig mult el esperesi lemondásom után egy év, Linder a kerületi elnökség tiszteletére rendezett ebédnél (annál, amelyen a csabai Luther-szobor eszméje megszülemlett) jelezte, hogy megindul a káplántartás miatti hecc. S ez rövid idő múlva meg is indult. Miután káplántartásra hiványilag kötelezve vagyok, ha nem tudtam segédet kapni, azonnal tárgyalták a presbyteriumban ebbeli ,.kötelesség mulasztásomat". Mig lia Szeberényinek nem volt káplánja, őt nem bolygatta senki. Azt állították, hogy fizetésemből 400 frt. engem káplántartási cimen illet. Ennek ugyan, sem a mostani, sem az előbbeni hiványokban, sem a presbyterium, sem a kánoni látogatás jegyzőkönyvében nincs nyoma ; de ez őket nem feszélyezte. Elhatá-