Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Stromp László. Luther római útja

nulságos visszaemlékezésekkel ; s életiróinak sikerült ez adatokból római utjának elég tanulságos képét megalkotni. Ujabban még egy más segédeszközt is felhasználnak, hogy a nagy reformátor életrajzának e szakaszát minél élethivebben kiegészítsék. S ez eszköz: egy a római keg3

Tes zarándokok számára azon időből kiadott nyomtatott kalauz, a melynek rendeltetése az volt, hogy vezetése mellett a messzeföldről Rómába zarándokolt hivek a szent város nevezetességei között eligazodhassanak. Utána jártak a dolognak s azt találták, hogy e „zarándok-könyvek", a melyek Rómában és Nürnbergben nyomattak, közlemenyeikben Luther elbeszéléseivel a legnagyobb. egyezést mutatják. Nagyon jogosult azért a feltevés, hog}

T Luther maga is római útjában egy ily könyvet vitt magával : s ennélfogva nemcsak jogos, de bizonynyal kivánatos is, hogy Luther római- emlékeit e könyv közleményeinek tükrében s kiegészítésével foglaljuk egészbe. E tekintetben igen érdekes munka Hausrath Adolf : „Martin Luthers Romfahrt, Nach einem gleichzeitigen Pilgerbuche erläutert" c. tanulmánya, a mely további előadásunknak is alapjául szolgál.*) Mindjárt a Luther római utjának alkalmi okára nézve, egészen a legújabb időkig, nagy homályban voltunk. Maga — elég meglepő dolog — soha sehol eiről nem beszél. Ámde itt is sikerült, az augustinus szerzet beléletére irányult kutatások alapján, kellő világosságra juthatni. Az augustinus congregatió t. i. Németországban 4 provinciára volt tagolva, minden ilyen tartomány élen egy tartományi főnökkel (provinciálissal), a ki viszont közvetlenül a Rómában székelő rendi generális hatóságától függött. A XV. század reformtörekvései idején több németországi augustinus kolostor külön csoportot alkotva, feladatául tűzte, hogy az idők folytán meglazult zárdai fegyelmet ismét régi erejében visszaállítja s az u. n. szigorú observantiát hozza be. E kolostorok élén 1503. óta Staupitz János állott, mint generálvicárius. Támogatva a római generális által, Stanpitz arra törekedett, hogy a szigorú observantia számára a szász provincia összes kolostorait *) „Deutsch ev. Blätter" 1897. évf. Eausch c. ny. -- A kiadónak, boldogult Beyschlag Viliibald tanárnak engedélyével. megnyerje, hogy majd igy aztán a provinciális méltóságot az egész tartomány felett átvegye. Ámde e törekvcse első sorban a szigorú observantiát követő kolostorok részéről erős ellenzésre talált, a kik attól féltek, hogy a testvéri köteléknek tágabb körre való kiterjesztése szükségszerüleg a szigorú fegyelem kötelékének meglazulását fogja maga után vonni. Épen a legkiválóbb kolostorok, Erfurt és Nürnberg, voltak a tervezett unió leghatározottabb ellenzői s minden tárgyalás és törekvés meghiusult ellenállásuk folytán. Staupitz azért kényszerítve érezte magát, hogy a döntést Rómára bízza. Követet kellett küldenie, hogy ez a rend nevében a generálisnál a célba vett uniót kieszközölje s a pápától az uj szabálytervezet megerősítését kérelmezze. E missióra egy kiváló és nagytekintélynek örvendő augustinus barátot szemelt ki, a ki már régebb idő óta priori méltóságot viselt s 1511. septemberében Wittembergben a theologiai doctoratust is megszerezte : a neve mechelni János. Úgyde a kolostori rend szerint senki magában útra nem indulhatott, hanem csak egy másik társa kíséretében, tehát a követhez még egy ,,socius itinerarius" adásáról is kellett gondoskodni s e méltó útitársat a nagy és nevezetes útra Staupitz Luther Márton személyében találta meg. Hogy a generálvicárius választása épen Lutherre esett, az kétségkívül annak az atyai figyelemnek volt a kifolyása, a melylyel amaz az ifjú, komoly és törekvő barátot kitüntette — és Staupitz bizonnyal szívből örült, hogy ifjú társának ez út élvezetét és tanulságát megszerezhette. Tény azonban, kogy a szerep, mety Lutherre ez útban várt, csak alárendelt jelentőségű volt ; s innen érthető, hogy Luther maga miért hallgat róla, 1511. októberének elején útnak indult tehát a két útitárs Wittembergből, hogy dél felé vonuljon. Utazásuk eltartott bizonynyal legalább hat hétig, minthogy kolostorról kolostorra zarándokolva, nem választhatták mindig a legeg}

renesebb utat. Igy haladt az ifjú szerzetes öregebb elöljárója oldalán, ismeretlenül, a Bajor és Sváb földön, majd Svájcon és Olaszországon keresztül ; — de hogy sze-