Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Bányakerület

nyi fonom társaságokban megfordult valaha '?) a kettőt (engem meg Schrödlt) együtvévy sem tartom méltónak arra, hogy velük harcoljak (persze csak piszkolódni szeret, harc elől pedig kitér hősi megvetéssel,) ostorcsapással elzavarom őket'közelemből" Nos tisztelt olvasó, ugy-e finom érzék !'? Egyházi lapban, lelkésztől, lelkész és tanár ellen, lelkészeknek. És még ez az ember beszél finom érzékről ? ez az ember meri tollára venni a megvetés szót ! '? Hátha még valaha arra találná rászánni magát, hogy komolyan harcoljon ! Az lenne ám a nagy sor ! De nem, ő a harc elől kitér, — csak ostort ragad a kezébe — a fütykös mellé. Ismeri magát, hogy ostor való a kezébe, nem irótoll. De hát akkor kocsisnak menjen, ne papnak ; istállóba járjon, ne templomba ; igy legalább stylszerü volna a neveletlen hányavetisége ! Ugyanazon számban olvashatják a »finom érzékű« olvasók ezeket is: »gyalázatos szóbeli értesítés, eszeveszett támadás, bombasztikus cikk, nem tudja mit cselekszik, lejárt nagyság, aki rágalmazói lirkálásával akarja visszanyerni az elveszett paradicsomot, a hatalom brutális kezelését; kirúgott esperes« (mikor olyasmit írtam, hogy kizaklatta az esperesi székből, akkor azt válaszolta Szeberényi, hogy ő csak felvilágosította arról, hogy a közbizalmat már nem bírja — most meg már »kirúgott esperes« Persze nem akart ugy táncolni, amint Szeberényi fütyült ! „Kirúgatta." Akkor kegyesnek, gyöngédnek, linómnak akart látszani, most pedig erősnek, keménynek, rokonszenvesnek akar feltűnni. A mint a helyzet szerepe kívánja. Az igazság semmi : látszat és cél a fődolog. Haragszik, dühöng a picike pápa ; átok villámait nem szórhatja, legalább gorombasága villámait szórja. Reszkessetek, ha Szeberényi haragszik, ,,kirúg-' espereseket is, hát még hatalma alá rendelt papokat ! Reszkessetek ! És bámuljátok a nagyot! rettenetest, Esperesi székből kirúg, esperesi székbe berúg, a mint neki tetszik ! Arra az idézetre, a mit nyilatkozatában felhoz, egyszerűen kijelentem, hogy soha sem mondtam, az csak Szeberényi ráfogása. Ö rá találó is, ne ruházza át én reám. Az orosházi közmondás is csak Szeberény találmánya. Orosházi ember ilyen gyarló szójátékot nem követel még gyönge órájában sem; ne fogjon rájuk Szeberényi ilyen együgyűséget, csakhogy szel, lemesség teljes hiányában leledzőknek tüntethesse fel őket. Ámde mély részvéttel kérdem : ha ilyen pici szellemességet akar is Szeberényi mondani, még ennyi sem telik tőle magától? —még ilyenért is Orosházára szorul ? Akkor csakugyan nem csoda, ha ama bizonyos nyilatkozatot »szellemesnek« találja. Pedig szellemes és goromba között nagy ám a külümbség ! A testvérharc elérte legfelsőbb fokát az undokságnak. de csak az egyik: a támadó fél részéi-öl. Én bátran bocsátom a közvélemény Ítélete alá: túl léptem-e azt a határt a legméltóbb elkeseredés fájdalmai között is, a mit müveit embernek, lelkésznek, testvérnek meg kell tartania

1? Pedig olyan testvérnek tervszerű, nyers, gonosz támadása ellen, aki maga is elismerte rólam, hogy mindig segítettem rajta : ezt az önuralmat megtartani nem lehetett künnyü. Hiszen 1894. február 24-én megjelent nyilatkozatában maga is azt irta : „nagyon fáj nekem, hogy arról az emberről, a ki engem — úgyszólván — emberré tett s a világon a legjobb testvér volt 1902. végéig, igy kell írnom. Engem tehát a testvérharc miatt vád nem érhet ; legkevésbbé érhet pedig éppen Szeberényitől, aki minden kellemetlen érintésre azonnal szertelen dühben tör ki, és két kézzel szórja a gunv, megvetés, gyanúsítás mérgezett nyilait. El sem tudom képzelni, mit tett volna ő az én helyemben ! Tehetek én kevesebbet, mint azt, hogy védem magamat; védem higgadtan, nyerseség nélkül, okiratokkal, tanukkal, birói Ítélettel. Szeberényinél rossz lélekre vall, midőn oly módon nyilatkozik a testvérek harcáról, mintha abban engem is hibásnak gyanúsíthatna. Ilyen ember merészel,,megvetést" kiereszteni a száján ? ! Igazán jól mulattam, mikor ezt a nyilatkozatát olvastam : ,.ilyen sütét lélekkel (t, i. velem !) polémiába bocsátkozni méltóságom alatti dolognak tartom". De hát akkor miért polemizál mégis ellenem évek óta, névvel is, névnélkül is ! Az már csakugyan nagyon alanti dolog lehet, ami még Szeberényi méltóságán is alul van ! „Bőszült dühe elől megvetéssel most és mindenkor kitérek (Jaj szegény magyar nyelv !) Szeberényi megvetéssel — én velem szemben ; kitér ugyan ne izéljen már no* ! Kitér bizonyosan hozzá, illő fünségesen fönnhordott orral, kitér, amint már kitért, mikor lemondott a szerkesztői címről, hogy azután a névtelenség biztosabb bástyájából lövöldözhesse ellenfeleire mérgezett nyilait; kitér most és mindenkor, mint mikor a nagyidai cigányoknak elfogyott a puskapora; hiszen a lap legközelebbi számában már ismét dobálózik a bumbumlövegekkel. Ezért nehéz az ő szavát komolyan venni; hiszen maga sem veszi komolyan. Úgy tesz. mintha ő nagyon sokad magával volna, pedig elfelejti, hogy azt más is tudja, hogy egy ember nagyobb lármát csap, lia kiabál, mint száz ember, a ki hallgat. „Megvetéssel" tér ki én előlem. Ennél a szónál álljunk meg egy kicsit! Öcsém is elismerte rólam, hogy nagyon jó testvér voltam hozzá, én bebizonyítottam s bíróság előtt is be fogom bizonyítani, hogy merő hazugság és rágalom, amit ő én rólam irt bosszúból és zsarolási szándékkal, — mégis ö miatta gáncsol engem Szeberényi '?