Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Név nélkül: - Protestánsok megadóztatása a kath. egyház javára

Iával helybenhagyják. A közigazgatási hatóságok határozataikat arra alapították, hogy Rupprecht Tassilo és érdektársai róm. kath. vallású jogelődei tzen szolgáltatásokat a canonica visitatio alapján 51 éven keresztül teljesítették. Egyetemes egyházunk közgyűlése a veszprémi közigazgatási hatóságok ezen eljárásában a magyarországi protestánsok törvény által biztosított jogain ejtett sérelmet látván, azon alázatos kérelemmel járul Nagy méltóságodhoz, miszerint ezen sérelmet a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértóleg, — a kihez hasonló kérelmet intéztünk, — sürgősen orvosolni méltóztassék. Kérelmünket a következőkkel indokoljuk meg. A lókúti r. k. plébános és tanitó által követelt failletmény kétségtelenül oly szolgáltatás, mely a r. k. plébánosnak és kántornak a hivei részére tett egyházi szolgálatok ellenértéke fejében jár, vagyis ez a hivatallal összekötött beneficium, a hivek lelki gondozásáért járó jutalom. A szolgáltatás ezen természete kizárja azt, hogy ezt a r. kath. lelkész ós kántor evangelikus vallású lakosoktól, a kik az ő lelki gondozásukat igénybe nem viszik, követelhesse. Nem is lehet ezen szolgáltatást az evangelikus vallású lakosoktól azon az alapon követelni, hogy ez a szolgáltatás dologi terhet képez és ezért a földbirtokostól tekintet nélkül az ő vallására bekövetelhető. A nemesi földbirtok 1848. előtt semmiféle adóval vagy más köztartozással nem lévén terhelhető, kétségtelen, hogy a jelen esetben a követelés jogosultságát még azzal a teóriával sem lehet megindokolni, hogy a jobbágyság terhét képező párbér kötelezettség dologi terhet képezett. Nem létezik jogunkbun tételes törvény és nem létezik törvényes gyakorlat, a melynek alapján a földesúr részéről a r. kath. lelkésznek felajánlott és teljesített szolgáltatás dologi természetét megállapítani lehetne. De még abban az esetben is, ha ezen szolgáltatást a párbérrel egyenlő természetűnek fogad nók el, ákkor sem követelhető ezen szolgáltatás dologi teher cimén az evang. vallású földbirtokostól. Nem akarunk mi itt annak vitatásába bocsátkozni, vájjon a párbér régi jogunk szerint dologi terhet képezett-e, vagy nem, arra sem akarunk utalni, hogy a dologi teher megállapításához a telekkönyv behozatala óta szükséges, hogy aí a^ telekkönyvbe bekebelezve legyen, hanem egyenesen a protestánsok vallásszabadságát biztosító törvényekre hivatkozunk, a melyekből kétségtelen, hogy a katholikus egyház protestáns vallású lakosoktól semmiféle egyházi szolgáltatást semmiféle jogcímen nem követelhet. — Minden kétséget kizárólag megállapítja ezt az 1791. évi 26. törvénycikk 6. §-a. Épen az a körülmény, hogy a párbér a régi jogíejlődós szerint a jobbágytelek terhét és igy dologi terhet képezett, melyet még az 1647. évi 15. törvénycikk is, mint ilyet fenntartott, és az a tény, hogy az 17 91. évi 26. törvénycikk a protestánsokat a párbér alól, tekintet nélkül annak személyes vagy dologi természetére, felmentette, bizonyítja kétségtelenül azt, hogy a protestánsoktól párbér ós hasonló egy Imi szolgáltatás még dologi teher cimén sem követelhető. Hogy e hivatkozott törvénycikk őszintén és minden fenntartás nélkül azt akarta, bizonyítja azon körülmény is, hogy arra nézve miként lennének a katholikus plébánosok ezen elvesztett jövedelmekre nézve kárpótiandók, a helytartótanác3 meghallgatását rendelte el, a mely kárpótlásnak semmi értelme sem lett volna, ha a párbért, mint dologi terhet fenntartani akarta volna. Hiszen még azok a jogi írók is, a kik a párbérnek dologi természetét vitatták, koncedálják azt

r hogy a protestánsok személyes mentességet nyertek ezen dologi teherre nézve az 1791. évi XXVI. törvénycikk folytán. Es mikép lenne összeegyeztethető ezen adózás az 1848. évi XX. törvénycikkel, a mely a bevett vallásfelekezetek között a teljes egyenlőséget és viszonosságot megállapította? Nincs tehát annak semmi törvényes alapja, hogy Rupprecht Tassilo ós érdektársai, evang.. vallású híveink a róm. kat. plébános és kántor javára egyházi szolgáltatások teljesítésében elmarasztaltattak. A közigazgatási hatóságoknak a „canonica visitatióra" való hivatkozásuk sem indokolja meg a marasztalást, mert már a Kúria 1885-ben hozott 31, sz. teljes ülósi döntvényében kimondotta, hogy a canonica visitatióról fölvett jegyzőkönyv még nem bizonyítja a követelés dologi természetét. Helytelen végül Veszprómmegye közigazgatási bizottságának az az intézkedése, a melylyeK