Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Mohácsy Lajos. Boldog újévet

lós szerkesztője között. S a tárgyalások szépen mentek. P á 1 y i Ede dr. oly diplomáciai ügyességgel képviselte érdekeinket, hogy a néppárt s igy a klerikalizmus képviselői készeknek nyilatkoztak arra, hogy az 1848. XX t. cikket végre engedik hajtani, útjába gátat nem vetnek. Ennek eU lenében Pályi Ede megígérte, hogy a protestánsok nem opponálnak a kath. autonómia ügyének rendezésénél. Igy mi, kik tudiuk a kulissa titkokat a legszebb reményekkel voltunk eltelve már biztosra s vettük az 1848. XX-nak végrehajtását. S ekkor, a midőn minden ily szépen el volt rendezve — holmi pártérdekekből — jónak látta evang. egyházunk egyik jelese a „letúvást." A nyilvánosság előtt ismeretes felszólalásával a dolgot teljesen elrontotta s a már biztosnak hitt eredményt — megsemmisítette. Az igy elrontott dolgot aztán nem lehetett többé reparálni. Nem volt erre képes még az a hatalmas, lörtónelmi igazságokkal ékes beszéd sem, melyet Veres József mondott a Házban. A csatát elvesztettük. IJjra kellett kezdeni. S újra kezdtük, mert megnyugodni nem tudtunk. A zászlót most a két prot. egyház vezetősége vette kezébe. Épp a napokban látott napvilágot az a hatalmas munka, a mit ez végzett. Most aztán újra fegyverzetten újra csatasorokban áll a két prot. egyház. Szivünkben a sok sérelem, jogtalanság s erőszak okozta elkeseredés, lelkünkben követeléseink törvényes ós jogos voltának tudata, körülöttünk a már-már tarthatatlanná vált egyházi viszonyoknak gyors orvoslást sürgető, kónyszeritő hatalma — ez mind csak fokozza a haronak tüzét, a mely hogy élet-halálharc lesz, jól tudja mindenki! . . . íme igy tekintünk múlt után a jövőbe. Igy forditjuk tekintetünket az ó és új óv mesgyójén a még köd homályba veszó tájékra — miként ama vándor. Mi vár reánk ott? . . . Mit rejt számunkra az új esztendő ? . . . Miként a vándorra az uj út: új fáradalmat, veszélyt ÓJ viszontagságot hoz, ügy reánk, ez új évben új küzdelem, kétség és új harcz várakozik. De miként ama vándor, veszélyt nem ismerve, fáradalomtól nem félve, tovább halad — sz ő czélja felé, úgy nekünk is minden habozás fiélkül, csüggedetlenúl, kell törnünk a mi czólunk felé, az 1848. ó v i XX. t.-c. végrehajt át á s á h o z. Uj küzdelem, kétség és harc árán^ de szivünkben az igaz ügy győzelmének biztos tudatával, s a cél közelségének édes reményével l . . . Csak előre 1 . . . Igy küzdjünk, harcoljunk egy sorban és igy reméljünk, — akkor győzni is fogunk. — A. vándor halad — biztos léptekkel a cél felé ... Boldog új esztendőt 1 Gergelyi. MOHÁCJSY LAJOS, evang. körlelkósz. Az énekügyi bizottság dolgáról. Arról a bizottságról szólok, melyet az ev^ egyház-egyetem egy magyar énekeskönyv szerkesztésére megalakitott. Már ez a cim is mutatja, hogy nem az egyházi énekről akarok irni, annál kevésbé az egyházi zenéről. Isten ments 1 Kikaptam én ezért mindjárt frissiben Kálmán Farkas barátomtól, mikor ebben a tárgyban először ós egyszersmind utólszor felszólaltam, pedig végre is a dolog fundámentomára nézve igazam volt: a magyar prot. egyház mind a két felekezete hűtelen lett a magyar egyházi zenéhez. A mieink ezt őszintén bevallották, mint hogy el sem tagadhatták. A kálvinista testvérek részén is hiába teszitette a mellét Kálmán Farkas barátom, mert bizony elpártoltak ók is a magyar egyházi zenétől azzal, hogy a francia zsoltárokat behozták Maga Kálmán Farkas is bevallotta, hogy mily nehezen tudták meghonosítani a magyar ref. egyházban a zsoltárok francia melódiáit I Maga Szenczi Molnár Albert kétszer jött haza tanítani, de csak nem ment. Nem ám l de nem azért mert kóla nem volt hozzá, hanem azért, mert idegen volt. Minden nemzet a maga véréből született melódiák szerint énekel s a hol már nem igy van, ott természetesen idegen hatások idézik eló az elváltozást, mert a nép éneke nem international dolog A francia zsoltárokat nagyon nehezen vette be a jó magyar kálvinista természet, de miután már beleoltották, többé nem tudnak, nem is akarnak tói» szabadulni. Ha énekes könyvük másik részét, az úgy nevezett dicséreteket mind magyar énekből állítanák is össze, a francia bélyeg rajtuk marad örökre a zsoltárokkal. A mi dolgunk még rosszabb. Mi németül meg szlávul fogunk énekelni. Jól látom ón azt már előre. No de hát nem akarok ebben a tárgyban még egy cikket irni. Az első is reménytelen hangon volt irva. Azóta egy hosszú, tartalmas ós na—