Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Paulik István. Az instenitszteletek egyöntetűsége az ev. egyházban, tekintettel a temestési szertartásra
rálát bonckésével hozzányúljak s az istentisztelet külső fornaáira vonatkozó véleményemet önök előtt elmondjam, úgy a mint én ezen véleményre hosszas gondolkodás és tapasztalataim után jutottam. A fenti tételről beszélgetni igen érdekes és érdemes, de e téren bármit is változtatni nagyon nehéz s a ki e kérdéshez újitási szándékkal akar hozzá nyúlni, legyen rá elkészülve, hogy a vélemények sokaságát, régi traditióknak s bizonyos megcsontosodott szokásoknak egész özönét találja magával szemben, a melyeken nehéz keresztülhatolni. Az első, a mi az ev. istentiszteletnél mindenkinek szembe ötlik: az istentisztelet külső alakjának sokfélesége. Valóságos bábeli zűrzavar ez 1 Magyarhoni evangelikus egyházunkban az istentisztelet külső formája nem csak a kerületek, de a vidékek szerint is más és más Más a magyarnyelvű gyülekezetekben, más a tót, a német nyelvűekben Más a szóm szádban és más odahaza; úgy hogy ha valame lyikünknek véletlenül idegen helyütt kell fungálnia, tanácsos, hogy először az istentisztelet menetéről kellő információt szerezzen, ha azt nem akarja, hogy zavarba jöjjön s a gyülekezetnél is feltűnést, esetleg megütközést keltsen. S kérdjük csak: helyes-e ez a sokfés é g a z istentiszteletnél egy és ugyanazon egyházban ? Egyesek ezt az istentiszteleti sokféleséget az ev. prot. szabadság gyermekének tekintvén helyességéről, vagy nem helyességéről vaio minden véleményt már előre kizárnak s elfojtanak. Szeretik idézgetni e tekintetben a nagy apostol szavait „Szabadságra hivattatok atyámfiai" s hitéletünk ezen nyilvánulási alakjának sokféle kialakulását röviden és mereven ezzel indokolják. Meg azt is mondják, hogy a lényeg lévén a fő. a külsőségekben az egység nem szükséges, annál kevésbé, mivel a nép lelke nem mindenütt igényel egy és ugyanazon formákat, mivel az a vi szonyok s miveltség, történeti mult és fejlődés szerint más és más. Nem tagadom, hogy a felhozott érveknek, vagy mondjuk ellenvetéseknek evangyéliumi gon dolat szolgál alapúi s maga az „Ágostai hitvallás u VII. cikke is ilyen értelemben nyilatkozik s igy azok ellen dogmai szempontból kifogást tenni nem lehet. Annál többet lehet azonban más szempontból. Nézetem szerint ez a sokféleség, azon túlzásaiban, a melyeket egy olyan fontos egyházi actusnál, a minő az istentisztelet, ma láthatunk egyházunknak fegyelmezetlenségét tanúsítja. Sokfelé jártam az életben s megvallom, ón reám mindig jó benyomást tett az, hogy pl. a Márk templomban Velencében, a Notredarne-ban Párisban, a Frauen-kircháben Münchenben és igy tovább mindenütt ugyanazt a róm. kat istentiszteletet láttam, mint mindenütt ugyanazon egyróm. kath. egyház egységének bizonyítékát. Mig ellenben a mi evangélikus istentiszteleteinknek az a minden néven nevezendő variátiója többször azt a benyomást tette rám, mintha mi evangélikusok nem volnánk tisztában azzal, mit akarunk. Egyhelyütt fennálló énekkel kezdik az istentiszteletetett, másutt nem ; egyhelyütt lithurgiával végzik, másutt nem; egy helyütt a beszéd exordium generáléval volt szerkesztve, másutt nem, egyhelyütt az oltár előtt adta a lelkész az áldást, másutt nem és igy tovább, a hány háij. annyi szokás. S nem szólva a Luther kábátoknak szabásáról, már a kétféle szertartási ruha, a fekete kabát és a fehér ,,alba l < is egy olyan külömbséget teremt u két istentisztelet külső formajábm, a mely a kevsbó jártas templomlátogatót valóban képes megtéveszteni, hojy vájjon egy és ugyanazon felekezet istentiszteletén van e. En a magam részéről — tisztelet bár a prot. szabadság elvének — ezt nem tartom helyesnek. Nem pedig az egyház külső egyöntetűségégének s egységének szempontjából. Nekünk evangélikusoknak, legalább egy ország: határain belül s egy és ugyanazon alkotmány fennhatósága alatt külsőleg is, a szertartásokban dokumentálnunk kellene a benső egységet Az egyház méltósága is megkivánná azt, hogy ne egyesek — akár lelkészek, akár gyülekezetek — szabjanak itt ilyen vagy amolyan formákat, hanem maga a legfelsőbb egyházi törvényhozás s rendezőtestület: a hivek egyeteme, a zsinat szabja ineg egyöntetűen azon formákat, a melyeden belül az egyház tartalmi egységét és tanitói hivatását kifejezni óhajtja; a minek az a haszna is megvolna^ hogy a hívekben aL összetartozandóság tudatát fokozná s kifelé is méltóságosabban hatna, mint ez a mai összevisszaság. En nyereségnek tartanám az istentiszteletnél az egységes formát s maga Luther is annak idején óhaj formában szintén kifejezést adott ilyetén nézetének, a mint azt »Von der Ordnung des Gottesdienstes iit< der Gemeinde" cimű művében olvashatjuk. S hogy ez által talán az egyes gyülekezeteknek anynyira féltett autonomiája szenvedne kárt, attól elvégre nincs mit tartani, mert hiszen a szervezésnél, mint egyéb egyházi törvények alkotásánal is, érvényesülhetne az egyházait tanácsada^i jogi s ha a kész szabálylyal szembea it ott egyes gyülekezetek külön véleménye, óhaja és szokása háttérbe volna kénytelen szorulni talán, az csalt a magasabb érdek, az egység, egyöntetűség, egy • házi rend érdekében történnék, a mi azt his/.ein, mégis csak valami az egyházban. Mert, kérdőn, szükség van-e egyházunkban a szabadságnap ama túlhajtásaira, a mely azt a soltféle istentiszteleti formát szülte, a megyek köpött maga a lelkesz is alig tud eligazodni? Valami komoly valláserkölcsi
