Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Micsinay Pál. Az isten tiszteleteknél való szenténeklés fontossága

Az istentiszteleteknél való szenténeklés fontossága. A keresztyén ág. hitv. ev egyházunk istenitiszteleténéi és szolgálatánál legfontosabb és legmagasztosabb részét képezi, minden kétségen kivül az áhítatos szenténeklés. Az áhítatos szentének lianghullámain a gyülekezet híveinek lelke és szive emelkedik e világ gyarlóságaiból, a mindennapi gondok, terhek és bajok alól a magasságbeli Ur Istenünkhöz, a kinek egyedül legyen dicsőség és tisztesség. Midón tehát egyházunk magyar énekeskönyv szerkesztés és kiadatása ügyében fáradozik és annak szükségét, célszerűségét, helyességét és jóravaló ságát, a mai kor magasabb nyelvi, irályi, költői kultúra igényeinek megfelelőleg szaklapjainkban, annyi — igaz mű és szakértelemmel s nagy tu dással — hozzá szóló cikkekben megvitatja : nem lesz talán felesleges sem a tárgytól eltérő, egyidejűleg a közfigyelmet az istenitisztelet és szolgálatunknál való áhítatos szenténeklés tényleges gyakorlatára is irányítani — összehasonlítván, hajdan kori szenténeklésben való buzgólkodásnak kultivá lását a mai kor lanyhaságával, a mely arra enged sajnos következtetést vonni, hogy habár a szent énekes könyvekben jelenleg sinc3 hiányunk: mégis a szenténeklés kultiválása aüár magánegyéneknél, akár családi körökben, akár nyilvános isteni szolgálatoknál, kihaló félben látszik lenni. Ha tehát a vallásos élet, a vallásosság, az isteni félelem, a kegyes keresztyéni élet, a kegyesség, jámborság és hasonló keresztyénes szép erények, népünknél hanyatló félben vannak, — a mint erről gyakran lehet hallani érzékeny pana szokat, — annak okát nem a vallásos könyveink hiányában kell keresnünk, mert azok hála az égnek, még mai napság is elég bőséges számmal vannak, hanem abban, hogy ezeket a vallásos könyveket céltudatosan nem használják, mestergerendán hevertetvén őket, ha a vallásosságban való kor, lanyhaságának engedjük magunkat át, a mely lanyhaság sajnos a mi egyházunkat is látszik befolyásolni. A mai kor a világ gyarló okossága, modern bölcselkedése s tetszetős tudákossága befolyása alatt; a testi élet anyagi érdekeiért, gyönyörűsége s élvezeteiért való túlságos szorgalmatoskodása, eltévelyitettek elődeink és apáink által gyakorolt igazi isteni .szolgálattol; elhagytuk az istenitiszteleteknél apáink által tanúsított buzgóságot és áhitatosságot, a magasztos szent éneklést sok egyes gyülekezeteknél engedtük leszállítani nagyon is kisszerű csekélységre, pedig közuépünk, különösen szent éneklésben keresi és fejezi ki vallásos buzgólkodását. Szóval mai napsag az istenitisztelet és szolgálat a vallásgyakorlatunk e fontos tényezője csak igen halvány képe annak a világokat alkotó, fenntartó ós gondviselő igazságnak, hogy van Isten a felhők felett. Igen is van Isten a ki igy szólott egykor Mózseshez 5 könyv 31 részben: íme te elnyugszol a te atyáiddal egyetemben (14). A nép meg elhágy engemet (16). En is elhagyom ölet és elrejtem az én orcámat előle (17) hogy az idegen Istenek után hajlott (18). Most annak okáért Írjátok meg magatoknak az éneket és tanitsd meg arra Izrael fiait és adjad azt szájukba, hogy legyen az ének nekem bizonyságúl. — Igen is van Isten a ki sokféleképen szólott régen az atyáknak a próféták által : ez utolsó időkben szólott nekünk az ő fia által (zsid. 1. 1) ekképpen: Keressélek először az Istennek országát és annak igazságát (Mát. 6, 33.) azért valamikor egybegyűltök, némelyek közületek dicséretre való éneke van, tudománya van, nyelvekkel való szólásnak ajándéka van, isteni jelentése van, magyarázásra való ajándéka van — mindenek épülésre legyenek (I. Kor. 14, 26 ) vagy pedig szólván ti magatok között éneklések ós isteni dicséretek által és lelki énekek által, énekelvén és dicséretet mondván az Úrnak szivetekben (Efez, 5. 19). Elég hathatósan szólottak, és szólnak ezen hatalmas szent igék, minden rendű és rangú egyházunk híveinek szivéhez ós lelkéhez mégis úgy látszik, hogy csak hallgatói vagyunk e szent igéknek és nem cselekvői, mert elhagytuk tűnni egykori vallásosabb időszaknak áhítatos istenes buzgólkodásait, a melyek az Úr Istennek dicsőítésére és a kegyeletes kornak dicséretére váltak. A mikor az anyák még alig dadogni tudó kis gyermeknek szivét ós leikecskét minden nap : Az Atyának, Fiúnak ós Szentlélek Istennek tanításával szentelte meg. Elhanyatlott az a kor, a midőn az iskolába való gyermek „Mi atyánk* és »Szivemet hozzád emelem életemnek atyja" tudásával lépett az iskola falai közzé. Hová lett az az idő, a mikor családapa, vagy a ház gazdája reggelenként ós estenként maga köré gyűjtvén családját, és cselédjét a nap kezdetét ós végzetét házi vallásos buzgólkodással szentelték meg, mi szent éneklés és áhítatos imákban egy szívvel és akarattal történt ? Mivé fejlődött az a kegyelet ós a tiszteletre méltó szokás, a mikor mind az egyházi, mind községi elöljáróság azon voltak, sőt azt tényleg teljesítették is, hogy Vasárnap, Ünnepnek illó megünneplése és megszentelése méltó legyen az Ur Istentől reánk hagyott ünnepléséhez. Azért szombat vagy ünnepnapot megelőző nap délutánján összeseregitették a köznapi testi munkától a község hivő embereit, a kik a harangszó után az Isten szentegyházába gyűltek, hogy ott a buzgó szent éneklés és áhítatos imádságok által a bekövetkező vasárnap vagy ünnepnap méltó ünnepléséhez előkészíttessenek.