Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - V. Irodalom - Dr. Raffay Ferenc. Az egyházi adók rendezéséről

a törvényhez és a párbérfizetés alól, a mint kötelessége lett volna minden idegen hitfelekezetú egyént felmentett volna, ha elébe került a pere: a kormányra hatékony pressziót gyakorolhatott volna, hogy rendezze a kérdést s a lelkészeknek ilyenképen élvező jövedelmeit, mint ezt az 1790/1 : -XXVI t.-c. 6. pontja is kilátásba helyezte már, bonifikálja Két nagy érdek áll ugyanis szem4j e n egymással: az adózóké és a lelkészeké. Mindkettő egyenlően fontos. Egyik sem szenvedhet sérelmet s ha igazságtalan és megszüntetendő az idegen hitfelekezetüek párbérfizetési kötelezettsége, — minthogy mellette egyeilen egy érvet sem tudott eddigelé felhozni senki sem, — e miatt nem károsulhat az a lelkész, a ki ettől a jövedelemtől elesik. Itt van a kérdés megoldásának a kulcsa és csak sajnálni lehet, hogy eddigelé nem helyezkedett — tudtunkkal legalább — senki erre az álláspontra s a protestáns egyházak is abba a hibába estek, hogy a .párbérnek személyes kötelezettség jellegét hangsúlyozták folytonosan ; szóval elméleti indokok alapján akartaK az igazságtalan teher alól felszabadulni, a nélkül, hogy olyan törvényhozási intézkedést sürgetnének, a mely kárpótolja az elvesző papi jövedelmeket, Ua erre az egyedüli helyes álláspontra helyezkedtek volna, már régen meg lehetett volna oldani a kérdést, ha van fedezet, ennek pedig ilyen fontos és sérelmes ügy megoldására lennie kell. Még nagyobb baj, hogy a kormánykörök sem látták be, hogy az itt kifejtett alapon kellene elindulni, pedig olyan sok esztendő során, mióta a párbérsérelmek eléje kerülnek, játszva meg volna ily képen régen fejtve a nehéznek hirdetett probléma. Már a Magyar Jogászegylet teljes ülésén 1898. január 29-én tartott előadásban jeleztük ezt a nézetet s hangsúlyoztuk, hogy a kongrua rendezésnek és a katholikus autonómiának egyenes folyománya, szükségszerű következménye a párbérrendezés és kár, hogy mikor az 1896. év878. számú vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet folytán a latin és görög szertartású katholikus lelkészeknek és segédlelkészeknek, valamint a lelkészi jövedelmek kiegészítéséről szóló 1898. XIV. t.-c. megalkotásával kapcsolatban a többi hitfelekezet lelkészeinek jövedelmeit összeírták, nem tüntették ki, mennyi folyik be párbér fejében az idegen hitfelekezetüektől ? Az egész országot felölelő pontos adatokat kaptunk volna ilyképpen arra nézve, vájjon ha a párbér reformálása folytán az idegen hitfelekezetüek mindenütt párbérmentesek lesznek, mennyit vészit ez által egy-egy lelkész? mennyit vészit egy-egy hitfelekezet? és mekkora összeg szükséges ahhoz, hogy az igy megszűnt jövedelmeket pótolni lehessen? Érdekes jelenség is, hogy több mint száz éve bajlódnak a kormányhatóságok a protestáns hi* vek panaszaival, de senkinek sem jutott még eszébe összeiratni az egész országban, hogy tehát mekkora összegről is van itt szó, a mit meg kellene váltani, a miért bonifikáini kellene a lelkészeket? Pedig pontos adatok, helyes ós szilárd alap nélkül, hogyan lehessen valamely vitás kérdést megoldani? Az lenne tehát a legelső lépés a párbérügy rendezéséhez, hogy sürgősen össze kell irni a bonifikálandó párbér jövedelmeket és ha ez meg van, törvényt kell hozni, a mely érvényt szerezzen annak az elvnek, hogy idegen hitfelekezetbeli egyén más vallású lelkésznek párbért fizetni nem köteles; a lelkészeket pedig, minthogy az állam különben is kötelességének ismerte már el jövedelmük kiegészítését, az állampénztárból, illetve, mint Timon a r. kath. hitfelekezetre nézve kiemeli, a vallásalapból kárpótolni kell. Az egész párbér kérdésnek legégetőbb, legigazságtalanabb sérelme lenne ilyképpen orvosolva. Azok a többi kérdések azután, a melyeket Wekerle Sándor olyan mély tudással és államférfiúi bölcseséggel kifejtett, megoldhatók lennének rendeletileg is; vagy ha már törvényhozás elé kerül az ügy, még inkább törvény által. De, hogy ezek helyesen rendezhetők legyenek, akár rendelettel, akár törvénynyel, első teendő s a helyes reform sine qua non-ja az idegen hitfelekezetüektől befolyó párbér eltörlése. Csak ha ez megtörtént, lehet látni, mekkora az a jövedelem igazán, a mi az egyház saját hiveitől párbér fejében befolyik; csak azután lehet igazságosan és méltányosan megállapítani az egyházi adónak azt a maximumát, a melylyel a hivek terhelhetők; csak azután kell akár rendeletileg, részletesen és egyöntetűen szabályozni a kivetés, az átszámitás és a behajtás kérdései és mint Wekerle helyesen kivánja, a vitás kérdéseket végső fokon a kir közigazgatási biróság elé utasítani. Igy el-