Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - V. Irodalom - Dr. Raffay Ferenc. Az egyházi adók rendezéséről

Huszonegyedik évfolyam, 31. szâny Orosháza, 1903. július 30-án. EVANG. EGYHÁZ ÉS ISKILl Az egyházi adók rendezéséről. Irta Raffay Ferenc dr.. egyetemi magántanár és jogakadó miai ny. r. tanár Eperjesen. A „Jogállam'* 1903. évi 1. füzetének élén kiváló fontosságú cinket irt a fent jelzett cim alatt Wekerle Sándor. Első érdeme a cikknek az, hogy ezt a régóta húzódó vitás kérdést újból szőnyegre hozta és megoldását sürgeti; második pedig az, hogy különösen a párbér jogalapjának a mérték megállapításának és a behajtásnak mar káns vonásokkal képét adván, reformot ajánl és pozitív javaslatokat tesz. Javaslatainak az a lényege, hogy rendeleti úton kell szabályozni a szolgáltatás alanyára, annak mérvére és idejére, a tartozások arányosítására, azok jogalapjára s az érvényesítés módjára vonatkozó kérdéseket; továbbá ki kell mondani, hogy a parokiális köteléken nem alapuló szolgáltatás megállapítása bírói útra, a parokiális köteléken alapulóé pedig — a protestánsokat kivéve, a kiknél ez az autonom egyházi közegekre van bizva, — a legfőbb kegyúr, illetőleg az ennek nevében működő közigazgatási közegek s utolsó fokban a vallás- és közoktatásügyi miniszter httáskörébe tartozik. Az ajánlott reformok kétségtelenül sokat javítanának a helyzeten, mert legalább a párbér mértékét lehetne aránylagosan és igazságosabban megállapítani, bár csökkenteni a lelkészek fizetését bonifikáció nélkül nem volna lehetséges; továbbá bizonyára éreztetné jó hatását az új rendezés a természetbeli szolgáltatások pénzre való átváltoztatásának és a behajtásnak kérdéseiben is. A párbérügy új szabályozásának tárgyalása során részletesen keil azonban szólni arról a nagy jogsérelemről, hogy az országban igen sok helyen fizetnek évszázadok óta párbért olyanok is, a kik más hitfelekezethez tartoznak. Wekerle Sándor ezzel a tárgygyal bővebben nem foglalkozik s azt a sérelmet emeli csak ki, hogy dologi terheltség címén vagy szerződéses viszonyként feltűntetett alapon a közigazgatási hatóságok útján, a nélkül, hogy kötelezettségűk kérdése előzetesen birói úton tisztába hozatnék, terheltettek más hitfelekezethez tartozók egyházi szolgáltatással és — mint már jeleztük — csak annyi reformot tart e tekintetben egyelőre szükségesnek, hogy az ilyen szolgáltatás feltétlenül birói úton állapittassék meg. Megvalljuk őszintén, hogy ezt a megoldást nem tartjuk elegendőnek. Csak azt érhetnék el vele a birói gyakorlat mai irányzata mellett az idegen hitfelekezetűek, hogy pert fognak folytatni, költségeket fognak fizetni, de a párbér alól bizony nem menekülnek. Az a judikatura ugyanis, a mely a Kúria irányítása mellett ebben a kérdésben kifejlődött, a lehető legbámulatraméltóbb, hogy egyéb kifejezést ne is használjunk reá. Semmibe veszi az 1790—1. évi XXVI. t.-c. 6. pontjának világos rendelkezéseit, a melyek szerint: „A protestánsok által eddig a katholikus lelkészeknek akár készpénzben, akár terméuyekben, akár munkában teljesített stóia- és párbér-szolgáltatás ezután teljesen megszűnik és a jelen országgyűlés törvénycikkeinek kihirdetésétől három hónapra sehol többé nem követelhető." Különbséget tesz továbbá a birói gyakorlat közjogi és magánjogi természetű párbér közt, a mit Kovács Gyula is (A párbéri jog természete c, m. 109—119 és 185 — 204 1.) méltán kifogásol s a helyett, hogy az id törvényhely alapján minden esetben íelmentené az idegen hitfelekezetüeket a párbér fizetése alól, megállapítja a fizetési kötelességet, részint azon az alapon, hogy a canonica visitatióba fel vau véve a kérdéses ingatlan (pl. Kúria 6,812/1891.