Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - III. Ünnepélyek, gyűlések stb. - Hont

ind konstatálta az egyesület örvendetes fejlődését. A Bethlehem melletti Bet Sahur nevű nagy pász­torterületen 5810 márkáért nagy földdarabot vá­sárolt, a melyen a közei jövőben templom, iskola s papi és tanítói lak lesz építendő Az arra szük­séges 15 000 márka a főegylettől lesz uölcsön­veendó. É?i bevétele volt 9892, s vagyona 7500 márka Segelyben részesítette a syriai árvaházat, a " bélpoklosok asylumát s a missiói házat. Az egyesületnek 50 éves fenállása jubileumát Lipcsé­ben nagy ünnepségek között fogják a közel jövő­ben megtartani Örvendetes dolog, á missiónak a keleten való ama lélekemelő buzgólkodása I Franciaországban a kath. egyházból a közel múltban oly nagy számmal kitért papokról azt irja »z „Alig. Ev Luih. K Zig " közlései sze­rint Oorneloup igazgató, hogy azoknak 80$-a elhagyta vallásosságát s áldozatul esett az atheis­musnak vagy a vallástalan szabadgcndolkozásnak. Franciaország az utolsó 20 óv alatt felekezetközi, illetve atheista iskolát miatt nagy lépéseket tett a radikalismus felé. Szinte megdöbbentő, hogy a szerzetesi rendeknek kiű/etése s kápolnáig bezá­ratása aránylag oly csekély ellentállásra talált a népnél A francia nép s a műveltek, sót még a papok nagy része is má* keres/.tyénséget nem ismer, mint a sötét lelkű ós önző politikai jellegű ultramontanismust. Oorneloup abban a nézetben van, hogy ezeken az állapotokon csak oly belső reformmozgalom segíthetne, mely a népet s annak vallásos életét ismerő korábbi papok által hirdetné a tiszta evangéliumot. Ily utazó papok alkalma­zása tisztitólag és erósitőleg hathatna a francia nép elhanyagolt vallásosságára. Büchs el generálsup. ós nagyhírű gyakor­lati theologus születésének 100 éves fordulójára Wiegand és Grieben berlini könyvkiadó vál lalata 8-ik kiadásában közrebocsátotta. „Erinne­rung aus dem Leben eines Landgeist liehen* c művét, a gyakorlati lelkészet eme valóban drága gyöngyét és felette gazdag tárhá zát. Főbb fejezetei: Az első hivatali óv, a separa­tio ideje ós az egyházközség ébredése, a hivatal, a lelkipásztori gondozás s a szülei ház. Az ele­gáns kiállítású művet szerző sikerült arczképe is díszíti. A 2 kötélnek ára csak 6 márka. Nincs a gyakorlati lelkészeinek az az ága, a melyet fel ne ölelne. A benne található viszonyok a mi viszo­nyainkra is alhalmazhatók. A legmelegebben ajánl­juk főleg fiatalabb lelkósztársainknak. Sok vigaszt ós tanúiságot fognak abból a gyakorlati élet szá­mára meríthetni. Eperjes Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. Gabriel Honore de Mirabeau, a francia forradalom kimagasló alakja, 1749. március 9 ón s/.ületeit. Atyja gyűlölte ós ó dac/.czal viszonozta azt. Nélkülözött ós atyja valósággal sanyargatta. Hadnagy lett belőle, de ezradese féltékenykedett rá és ó Párisba menekült -Apja bezáratta, de ott is elbájolt mindenkit ós 1870 ben már részt vesz a korzikai hadjáratában. Gazdag nőt vesz el, de hozományt nem kap és az adósok börtönébe jut. Később megismerkedik egy öreg parlamenti taná­csos fiatal nejével és azt megszökteti Hollandiába. Halálra Ítélik, de most atyja hazahozatja s Vin­cennesbe csukatja, a hol ötödfól évig sínylődik. Mikor kiszabadult, neje elhagyta, Zsófi öngyilkos lett. Atyja megtagadott tőle minden segítséget, így lett szükségből iróvá. Elete eddig igazi regény, regényes marad azután is. Senki nálánál jobban nem gyűlölhette a régi rendszert, hisz ő nemcsak a király, hanem atyja despotizinusától is szenve­dett A társaságban is ellenállhatatlan volt, mert a sok gyűlölet, melyet tapasztalt, neoa fojtotta el benne a szeretetet. Titkos fizetett tanácsosa volt a királynak ós nagy tisztelője a királynénak, a kiről azt irta, hogy az egyetlen fórfiú a király kö­rül. Az udvari emberek üldözték ót, aa egyetlen embert, a ki líépes lett volna megmenteni a mo­narchiát. Párbajra hivták sokan és mindenképen vesztére törtek. Tömérdek dolga mellett sok időt szentelt a kicsapongásnak is. 1791. februárjában erős lázba esett ós április 2-án meghalt. Ennek az embernek az élete van elbeszélve a Nagy Ké­pes Világtörténet 184. füzetében. A 12 kötetes nagy munka szerkesztője Marczali Henrik, egye­temi tanár, ki egyúttal a kötet irója is. Egy-egy gazdagon illusztrált kötet ára díszes félbórkötós­ben 16 korona; füzetenként is kapható 60 fillér­jével. Megjelen minden héten egy füzet. Kapható a kiadóknál (Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Budapest, VIII., Üllői-út 18. sz.) s minden hazai könyvkereskedés útján, havi rész­letfizetésre is. A „Cirkevné Lisly" f. évi 3 ik számában Kutlik B. megemlékezvén a nemrégiben elhalt cseh ág. hitv. ev. superintendensről, a magyar származású Lány Károlyról, egyebek között fel­említi a r. kath. csehek sorában támadt evangeli­kus s a „Los von Rom" hoz hasonló vallási moz­galmat a 60 as években. Várni lehetett — úgy­mond -- hogy a r. kath. csehek csapatostul az ev. egyházba térnek át s minden attól függött, hogy a cseh vezérek mit fognak tenni. Sajnos azonban, hogy az ev. vallású Palacky sem az ev istentiszteletre nem járt, sem az Urvacsorájá­hoz nem járult, a r. kath. ünnepélyeken s kör­meneteken ellenben részt vett. Az új csehek ve­zére dr. Sladkovsky pedig görög keletivé lett.

Next

/
Thumbnails
Contents