Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Stromp László. Theologiai oktatásügyünk reformjához

^Huszonegyedik évfolyam 21. szán\. Orosháza, 1903. n\á,jus 21-én EVANG. EBYHÁZ ÉS ISKOLÁI Előfizetés dija: Egész évre . lÄkor. Fél évre. . . e , Negyedévre . 3 „ Ktry szára ára Ä4k fill. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN e^KXSBOf«!. Kiadótulajdonos és szerkesztő: VERES JÓZSEF. Felelős szerkesztő: HAJTS BÁLINT. Hirdetés dija: Egész oldal . ÍO kor. Fél oldal... s „ Negyed oldal . 4t . Nyolczad oldal . . rJ heologiai oktatásügyünk reformjához. — Válaszol „a magyarországi ág. h. ev. ker. egyház theologiai rendszere* c. javaslatra. — (Folytatás.) E szeminarisztikus dresszurává lefokozott tanulmányi rendnek méltó kiegészítője a colloquiumi és vizsgarendszer is, a mely utóbbinak Mayer kollegám, idézett cikkében, »ismeretlenül" bár, oly határozott védelmére kél. Á theologiai hallgató köteles az összes tárgyakból az illető félév •égén kolloquálni. Miért? Nyilván az^t, hogy ha esetleg egyik vagy másik theologiai szaktudomány iránt hajlammal, érdeklődéssel volna, ne legyen ideje avval behatóbban foglalkozni, hanem tuczatszerűleg morzsolja le tárgyait jelesen, jól vagy elégségesen . . . Tessék elhinni ez a tudományos képzés szempontjából — elégtelen. Hanem a gymnasiális szellemnek és módszernek teljesen megíelelő. Tudom ón nagyon jól, hogy ez a colloquiumi rendszer dívik most is mind a 3 intézetünkön, azt is tudom, hogy azon szervezeti javaslatban, a mely a 3 theologia tanári karának közös értekezletéből került fel az egyetemes gyűlés asztalára (1897 jtfv. 19. p.) ugyanez elv nyert kifejezést, de én ez elvei sohasem helyeseltem, jóllehet kisebbségben maradtam, á főórv, a melyet ez elv pártolói hangoztattak és hangoztatnak, az, hogy a mi theologiai ifjúságunk nem elég érett arra, hogy szabadjára hagyjuk s ily kényszerrel kell őket tanulmányaik elvégzésére szorítanunk. Nos ha a praemissum valóban áll, úgy ebből nem az a consequentia, hogy ifjainkat tovább is éretlenségben tartsuk s végül is teljes kiskorúságban bocsássuk ki egy oly fontos életpályára, a mely egy egész érett embert követel : hanem igenis az, hogy igyekezzünk eltávolítani azon okokat, a melyek miatt a matúráról éretlenül kerülnek ki s másrészt, hogy neveljük mi őket érettségre. Mayer kollega, idézett cikkében részben ez okra vezeti vissza azt, hogy theologusaink a theologiáinkon közlött anyagot „megemészteni" nem képesek s igen helyesen kutatja az okokat is, amelyekből e szomorú állapot fakad. Felhozza a hivatásérzet hiányát, a kellő főleg bölcseleti előkészület hiányát (a melyen hogyan segítsen a vallások fejlődését is felölelő bölcselettörténet — ő tudja 1) és a theologusok szegénységét, a mely őket a kenyér goflUja- mÍ2ít tanulmányaiktól elvonja. Ám ez mind mellékes. Nézetem szerint ifjaink éretlenségónek fóoka másban rejlik: a középiskolai oktatás rendszerében. E rendszer radikális baja pedig az, hogy a középiskolában teljes dühhel dúl a szakrendszer. Szaktanárok, szaktudományt adnak, azok együttes megemésztésére még nem elég erős elméknek, a szegény ifjú a rengeteg ismeretanyag súlya alatt szinte összeroskad, emiékel, de judiciuma teljesen parlagon hever. Igy aztán mikor a matúrára — pro futura oblivione — sok mindent megtanult, csak egyet nem tanult meg: tanulni . . . Hát tanítsuk meg mi ót tanulni! Ezt pedig nem érhetjük el, hogy folytassuk tovább az áldatlan gymnasiális rendszert, hanem úgy, hogy részben előadásaink, részben személyes érintkezésünk, részben tudományos semináriumaink révén költsük fel benne a kedvet egy vagy más tárgy és az érzéket ennek tanulása iránt s adjunk neki módot arra, hogy ebbe elmerülhessen kedve ós hajlama szerint. Ez alapon aztán ne kivánjunk tőle 8—10 kolloquiumot (á la gymnasiutni vizsga,) hanem örvendjünk, ha 2—3 főtárgyból, a melyeket szabadon választott, (de a melyekből aztán alaposan kikérdezzük, hogy tovább is irányithassuk) jól lekolloquál. Ezen aztán lesz ál-