Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Kovács Andor. A nép szava, isten szava

Huszadik évfolyam. { IG. szâ-ny Orosháza, 1902. április 17. evas6. egyház ss iskola. Előfizetés dija: Egész évre. . lökor. Fél évre. . . e . Negyedévre . 3 „ Egy szám ára fill. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő és kiadó : VERES JÓZSEF. Hirdetés dija: Egész oldal . ÍO kor. Fél oldal... 8 „ Negyed oldal . 4L . Nyolczad oldal . £5 . A nép szava, Isten szava. (1848, XX. t.-cz.) Ideje immár az álomból felserkennünk. Az ébredós órája ütött. Egyházunk életfájának az in«ég, az anyagi nyomorúság által sorvasztott, száradó ágain nem ülhetünk tovább hallgatagon, tétlenül, mint csüggedt madarak. A csüggedés megöl; a hangtalan, a kifejezésre nem juttatott vágyakozás, sóvárgás jogos kívánalmaink teljesedéséhez sohasem vezet. Néma gyermeknek anyja sem érti szavát. Mire várunk még?! Vagy talán a hosszú hallgatás alatt, a mellőztetós folytán szinte természetünkké vált -a tétlen várakozás ? 1 Az örökös lemondásban elveszítettük volna erőnket, bátorságunkat ?1 Nem merjük felemelni szavunkat létérdekünk biztosítása mellett?! Melyig prot. lelkész nézheti nyugodt szívvel azt a lassú sorvadást, mely híveink rengeteg teherviselése s ebből kifolyólag rohamos elszegényedésük miatt emészti gyülekezeteink testét, egyházunk életét ?! Csak a vak nem látja, hogy a magyar prot. nép roskadozik az egyházi adó terhe alatt s mert nem birja azt hordozni, vagy kivándorol a Haza földjéről, vagy a dúsgazdag, könnyebb élettel biztató róm. kath. egyház karjaiba dói, avagy a szektáskodók sorai közé áll. Tény, hogy egyházunk óriási terheit a legnagyobb mértékben földhöz ragadt, szegény népünk viseli. Jajgatunk a közülünk kiválók, a kitérők, agyérmekeiket eligérók hűtlensége fölötti Hát maradjunk továbbra is a jajgatásnál ? ! Látjuk, naprólnapra mindinkább tapasztaljuk hittestvéreink elszegényedését, teherviselési képtelenségük fokozódását s nézzük tótlenül a mindinkább nagyobb, fenyegetőbb veszedelmet 1 ? A szegénység nemcsak azt vonja maga után, hogy egyházaink hovatovább, annál jobban érzik a régi áldozatkészség alászállását, hanem azt is, hogy buzgóbb híveink is kezdenek meginogni az immár elviselhetlen teher alatt ; az egyház iránt hidegség, közönyösség száll a szivekre; az adó. illetékek, járulókok folyton tartó követelése, behajtása miatt elégedetlenség, türelmetlenség s nyilt szakadás lép fel itt is, ott is egyházunkkal szemben. Merem állítani azt is, hogy hivek ós lelkészek között hidegséget, elválasztó űrt a legtöbb helyen s a legtöbb esetben a szakadatlan kérés, követelés, koldulás idéz elő. Jobbak ajkáról is hallottam már: „restellem, hogy a mi papunk mindig koldul, örökösen kór valamire, templomban, lelkészhez szinte be sem teheti az ember a lábát, ha üres a zsebe." Nos hát itt az ideje gondoskodnunk arról, hogy a jogosult szemrehányásnak, legalább olyan mértékben, a mint azt eddig tenni kényszerültünk, továbbra is ne tegyük ki magunkat; itt az ideje, hogy gondoljunk végre valahára komolyan a mi hazánk, egyházunk népére; ne csak kérjünk tőle minduntalan a szószékről és házról házra járva, hanem igáját könnyebbé tenui is igyekezzünk ; ne engedjük, ne nézzük összetett kézzel, tótlenül, hogy a mi jó népünk a garas miatt kerülje templomát, elhagyja egyházát s gyűlölje a papját. Elegen vagyunk ahhoz, hogy ha kiáltunk, szavunkat meghallják; elég erősek vagyunk arra, hogy ha mint egy ember talpra állunk, kiküzdjük, a mit nekünk a haza 54 éves törvénye biztosit; elegendő jogczimünk van arra, hogy egyházunk hazafias múltjára hivatkozva s a nemzeti művelődés czóljaira ez idő szerint is meghozott óriási áldozatok alapján követeljük az államtól azt, a mi bennünket az egyenjogúság, a viszo nosság elveinél • fogva törvényesen ós jogosan megillet. Szabad gondolkozásunkkal, szabadelvűségünkkel nagyrészt állami czólokra ne csak áldozni tudjunk abból az összegből, melyhez leg-