Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stettner Gyula. Néhány szó az uniö kérdéséhez

igényt az illető tanitó?! Mi lett már most e kijentésüknek következménye? Az, hogy maga az egyházközség is azon volt, hogy tanítójának javadalmát minél magasabbra becsültesse, mert hisz — gondolták — szegény tanítónk igy annál nagyobb nyugdijat kap. De az egyházközség elöljáróin kivúl ezen fáradozott a legtöbb helyen maga a főszolgabíró is, a ki teljesen jóhiszeműséggel s a tanítók iránt érzett jóakarattól vezettetve azon volt, vagy a termények értékét, a földnek jövedelmét, a mennyire csak lehetett magasra becsülje. Igy történt aztán, hogy a föld jövedelme, széna, szalma értéke kétszer akkora lett fölvéve, mint amennyit tényleg képviselt. Csupa jóakaratból felbecsülték a lauterem fűttetósére az egyes gyermekek által hozott hasábfák értókét, a gyülekezet által e czélra adott szalmát, a terem világítására beigért gyertyát, a termények, fa, szalma, behordásának fuvardiját s a jó Isten tudná előszámlálni, még mit nem vettek be a jó főszolgabiró urak, cssk hogy minél több nyugdíjra legyen jogosúltsága a szegény tanítónak. S ezen buzgalmukban azlán annyira mentek, hogy felbecsülték még a föld mi ve lés ère» megmunkálására fordított költséget, vagy az ennek ellenértéke czimén egyes helyeken beigért munkaváltságot. Ezzel pedig, a mint ezt ma már mi is tudtuk, — de a jó szolga bír ájk is, — igenigen nagy kárt okoztak a mi szegény tanítóinknak. Mert a mikor aztán igy re bene gesta, bevégezték a becslést s jegyzőkönyvbe szedték ós pedig 10 évi időtartamra, — csak ezután sült ki, hogy biz ezt azért kérte be az állam, hogy e jegyzőkönyvek alapján megállapítsa : kinek, melyik tanítónak nincsen meg a minimalis összegű fizetése, hogy azét az állampénztár egészítse ki. Hát hiszen jó fogás volt az ; a jó fószolga^ birók gondoskodtak róla, hogy a 200 frtot is alig érő fizetés 400 írtra, 800 koronára becsültessók, hisz ók maguk is azt hitték, hogy ezzel jót tesznek, azzal a szegény tanítóval, mert igy nagyobb nyugdijat biztosítanak neki. Mi lett már most ennek a következménye? Az, hogy a hamis bevallás, a termények értékének túlbecslése, a föld megmunkálására fordított költségnek stb. stb. felvétele s tiszta tanítói jövedelem czimén való feltüntetése miatt igen-igen sok tanítónk daczára annak, hogy fizetése a 800 koronán jóval alantabb van : nem kapott fizetés kiegészítés czimén államsegélyt. Ha kórt: folyamodását irgalmatlanul viszszavetettók, utalva az általa is aláirt 1893. évi becslési jegyzőkönyvre. Hiába volt minden kérés, esdeklés, fizetését az állam nem egészítette ki. íme — a törvény már tiz éve létezik, de még teljesen ma sincs végrehajtva, még ma is igen sok tanítónk van, a kinek a fizetése nem éri el a törvényben megállapított minimumot, a 800 koronát. Itt az idő azonban, hogy végre ezen is segítsünk s egyházunk szegény tanitókarának védelmére álljunk és sürgessük az 1893. óvi XXVI. t. cz. végrehajtását. Erre pedig most kínálkozik a legkedvezőbb alkalom, a midőn a törvény értelmében is hatályon kivül lép az 1893. évben felvett becslési jegyzőkönyv, a mely a legtöbb tanitó fizetését hamisan, a valóságnak meg nem felelő módon tűnteti fel s a mely eddig lehetetlenné tette azt, hogy az 1893. XXVI. t. cz. szellemének megfelelően tanítóink fizetése államsegély útján 800 koronára egészíttessék ki. Mit tegyünk tehát, hogy tanítóink érdekét megvédjük s a törvényben gyökerező jogunkat érvényesítsük? Megmondja ezt világosan maga a törvény ezért a legközelebb ennek szavaira utalok ón is. MOHÁOSY LAJOS. Néhány szó az „Unió" kérdéséhez^ Az „Erdélyi prot. lap" a legközelebbi zsinat tárgyai közé felvétetni kivánja a ref. egyháznak „az evang. egyházzal való egyesülésének, az egységes magyar prot. egyház létesítésének eszméjét.*Mikor deákkorunkban a tanév kezdetén elénekeltük a régi „Veni sancte"-t, éneklésünk e szavaival „qui per diversitatem linguarum cunctarum gentes "in unitate fidei congregasti" — bizonyságot tettünk az unióról, nemcsak mint szép eszméről, hanem mint a Szentlélek által megteremtett, e világban is már létező valóságról. Ugyanazt a bizonyságot az egész keresztyénséggel megismételjük az „apostoli" hitvallásban, valahányszor az „egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat" valljuk hitünk tárgyául. Hisszük, de nem látjuk. Mihelyt szemmel látnók, megszűnnék a hit-