Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stromp László. Vád alatt

HuszadiK évfolyam í'. « áir\. Orosháza, 1902. február 20. evilg. mm es iskola MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetés dija: MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Hirdetés dija: Egész évre. . ISkor. Egész oldal . lO kor. Fél évre. . . e , Felelős szerkesztő és kiadó : Fél oldal... s „ Negyedévre . 3 „ VERES JÓZSEF. Negyed oldal . . Egy szám ára S4 fill. VERES JÓZSEF. Nyolczad oldal . & Vád alatt. „Azért most magmarad a hit, a reménység, a szeretet, ez három : ezek között pedig legnagyobb a szeretet." Pál apostol. IV. (Folytatás.) De vájjon ajkamra vehetem e én, megátalkodott búnös, e szent nevét? Hiszen Pröhle másik vádpontja szerint én meghamisítom a Krisztuseszményt is, a mennyiben: „Á kijelentés, a történelem és az egyház Krisztußa helyébe a mai korszellemnek megfelelő valláserkölcsi eszményt teszem." Jó Isten 1 mégis nagy a Te bölcseséged ós jóságod! Mert ha nem a reformáczió eszményi hatása által megtermékenyített s szeliditett 19-ik században, de néhány századdal előbb hittál volna létre, póldáúl egy Arbuez korában: bizony, bizony megégették volna a testemet, hogy meg mentsék a lelkemet . . . Védekezzem-e e Krisztus-tagadás vádja ellen? Nem teszem. Erre nekem szükségem nincsen. Annyit azonban készséggel bevallók Pröhlének, hogy igaza van ; az én Krisztusom sem a kijelentés, sem a történet, sem az egyház Krisztusa, de — és ezt viszont ő higyje el nekem — »korszellem Krisztusa" sem : hanem csakugyan az én Krisztusom. Lám, a Jézus: Krisztus •olt akkor is, a mikor Pál még Saul volt; a kijelentés, a történet ós az egyház

6) Krisztusa volt már, a mikor a későbbi apostol még keresztyénüldöző rabbi volt: és mégis ugyan mi haszna •olt addig Pálnak e Krisztusból, a mig nem lett az ó Krisztusa is, a mig magára nem vette •) Mert már akkor meg volt körötte a „coagregatio sánc" torom," a „societas in cordibas;* bár még iastitucziószerű •gyházat éppen nem képeztek. 0 is az Úr keresztjót, a melynek evangóliomát hirdette innentúl („az én evangóliomom" = „a kereszt evangólioma") s a mig el nem mondhatta magáról, hogy „élek pedig nem ón, hanem ól bennem a Krisztus ?!" (Gral. 2. 20.) Mert nem az a lényeges: tudni, hogy Jézus Krisztus Istentől e világra küldetett, élt, ta* nitott, szenvedett, meghalt és feltámadott, hiszen, mint Luther ezt egy helyen mondja „az ördög is tudja mindezt és még sem üdvözülhet hanem igenis lényeges dolog: élni a Krisztusban, egygyé válni vele, ót életünk üdvelvévé tenni s őt követni. Ez a fi de s salviíica álláspontja, a személyes óiő hit állapota, a melyet a reformáczió vall ós sürget; a másik, a puszta fides historié a, mely magára még nem üdvözít, pápás privilegeum. Ez alapon, tehát ugyancsak reformácziói és evangeliomszerű alapon nemcsak magam vallom, hogy a Krisztus, a kit ón vallok és ismerek, az ón Krisztusom (bárha érzem, hogy sokszor, igen sokszor keresztre feszítem ót, a midőn testem ós lelkem tusakodása közben ez utóbbi lesz a legyőzött fél,) hanem arra is törekszem, hogy a Krisztus, a ki szerintem a vallásoktatás egyedüli tartalmát és eszményét képezi, minden egyes növendékem lelkében az ő Krisztusává is váljék ós ne maradjon meg csak „a kijelentés, a történet és az egyház Krisztusának." Ezen hitbeli (és nem dogmatikai) álláspontomból folyólag az, a mivel Pröhle vádol, hogy én a Krisztust „mint megváltót nem ismerem, megérteni nem tudom," hogy az ón álláspontomról „megváltóról szó sem lehet," engem egyáltalán nem érint s nem bánt. Bármily szépen hangzó és confessiószerűen emelkedett