Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Gajdács Pál. Egyházi énektár

hallott a mindennapi életben, a melynek zűrzavaros tömkelegéből mintegy Ist^n v^dő szárnyai alá az Isten házába meneküli S ha ott is ugyanazon dallamokat hallja, a melyek gyakran nem éppen épületes alkalmakkor a mindennapi életben s gyakran nem éppen tiszta ajkakról hangzanak, legfeljebb azon meggyőződésre jut, hogy az Isten háza sem többé már azon mentsvár, hová a megüldözött lélek legalább néhány perezre menekülhet. Mind ez azonban nem oda czóloz, hogy énekeskönyvünket egyá'talán ne igyekezzünk zeneileg is magyarrá tenni, csak azon aggodalomnak akart ez kifejezője leuiii, hogy ha rohamosan s túlhajtásokkal akarunk ez ügyben reformálni, akkor vagy kevesebbel fogunk birni, mint a mennyivel ma birunk, vagy pedig istenitiszteleteink zenei részét elvilágiasitjuk s a helyett, hogy közelednénk, éppen eltávolodunk azon főczéltól, melynek szolgálatában az egyházi éneknek állania kell, ugyanis hiveink lelki épülésétől, mert szerintem a templomi éneklésnek ez ós semmi egyéb, az egyedüli czólja. Éppen ezért, ha távol van tőlem az, mintha én az egyházi énekeknél a dallamot valami lényegtelen tényezőnek tartanám, még távolabb van tőlem az, hogy az ének szövegét másodrendű kérdésnek tekintsem, mert a szent énekkel is úgy vagyunk, mint a gyümölcscsel, hatásos ugyan a gyümölcsnek a külalakja, a külszine is, de mégis csak lényegesebb az ize, tehát a belső tartalma. Ezek után nézetem szerint, minden énekgyűjteménynél s igy a Dunántúli Enektár közrebocsátott próbafüzeténél is, a kritikának első sorban az énekek belső tartalmára kell irányulnia és pedig nemcsak azon szempontból, vájjon az egyik vagy másik ének versbe foglalt gondolatai nem oly alacsonyan szárnyalnak e, hogy a mindennapi élet küzdelmei között vergődő lélek ezek szárnyain annak rögei közül nem bir felemelkedni, hanem dogmatikai szempontból is, vájjon magá ban foglalja-e azon tiszta, őszinte gyermeki bizodalmat, melyet mindenható Istenünk, mint legjobb szerető Atyánk iránt tanúsítanunk s szivünkben hordoznunk kell ; vájjon meg van e benne azon positió, a Jézus Krisztusban, mint Isten fiában, mint Megváltónkban vetett hit, mely által megigazulunk, mely az élet örömei között nem enged eltévedni, annak viharai között nem hagy elcsüggedni, a földi Jót számtalan fájdalmai között a jövő élet örömeinek édes reményével kecsegtet, szóval meg van-e benne azon hit, melyen az egész valláserkölcsi életünk alapul s fejlődik? S ha az ének úgy dogmatikai szempontból, mint a gondolatok fennköltsége tekintetében kifogástalan, a verselés szempontjából is megítélendő, vájjon összhangban van-e az a belső tartalommal? Mert szerintem a belső tartalomnak a külső alakkal is teljesen meg kell egyeznie, hogy az ének valóban hatásos, liangulatkeltő s buzdító legyen. Egészen más verselést igényel ugyanis egy karácsonyi ének, midőn a keresztyén világ közörömében veszünk részt mennyei Megváltónk lejövetele felett, mint egy böjti ének, mely ugyan azon Megváltónk szenvedéseire emlékeztet, s ennek a különbségnek nemcsak magában a verselésben, de a zenében is kell nyilvánulnia, mert a milyen visszatetsző, ha például azon örörn, mely Krisztus Urunk eljövetele által minden népeknek osztályrészül jutott, valamely vontatott bús melódiában nyerne kifejezést, éppen olyan visszatetsző, ha Krisztus Urunk szenvedéseire, kinos halálára, a mikor még a nap arcza is elborul, mikor fájdalmában még a fold is megremeg, mikor még a kősziklák is repedeznek s a sirok is megnyilnak: minderre valaki játszi, könnyed zenét alkalmazna. Hogy azonban minden szempontból biráltassék meg valamely énekgyűjternény és pedig a tárgy fontosságához képest, kellően, az szerintem csak úgy lehetséges, ha e fontos munkát többen egymás között megosztják oly formán, hogy például minden ünnepi ciklus énekeit mas-más az alkalmiakat is más-más hivatott egyén bírálja meg. Egy ember csupán arra is, hogy a próbafüzet 188 énekét megbírálja, egyéb hivatalos teendői mellett, képtelen. Ez szolgáljon némileg mentségül magamnak is, hogy a szóban forgó „Próbafüzet'- ismertetésénél nem nyújthatok olyan bírálatot, mely minden részletekre kiterjedve, alapos ismertetést nyújtana. Egyébként megjegyzem, hogy a mennyire időm engedte, nyugodtan s kellő figyelemmel néztem át az összes 188 éneket s a mi ezeknek szövegét illeti, mig egyrészt elismerem, hogy úgy a régiek, mint az újak között vannak igen szép megható, hangulatos énekek, úgy másrészt kénytelen vagyok kijelenteni, hogy vannak olyanok is, melyek szerintem egyáltalán nem veendők fel s vannak, a melyek javitással megmaradhatnak. Sorba veszem. A 9 ik számú éneknek 4 ik versében: „A porból felemel ; Kevélyek ösvényét hatalmával rontja Sátán mérges fejét Sarkával zúzza szót,

6 ezt Krisztus Urunkra vonatkoztatva, nem hatalmas, hanem igen is durva, banális, sót triviális s igy mennyei Megváltónk személyére vonatkozólag semmiképpen sem méltó kifejezés. A 42 ik ének 1 ső verse : „A szeretetnek földig nyúlt ma karja, Hogy a világnak bűnét eltakarja S tömlőbe szedvén minden könyet össze, Sebét kötözze" Micsoda borzasztó kép, micsoda galimatias 1 Ehhez hasonló a 3 ik vers is : „A lélek ós test szolgaláncza oldik, Pályafutónak int nagy czólja holtig, S