Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Gajdács Pál. Egyházi énektár

az eHénkezőrót dr. Daxer engem meggyőzni képes nem volt, hogy az ő s társainak paedagógikája hátra, az enyém meg előre név.. S bizva hiszem, hogy egyházunk jövő paedagógikája nem nekik fog igazat adni.

g Készséggel belenyugszom egyébként, hogy dr. Daxer hasonló véleményben legyen a maga felfogására nézve. Ám ezért én az ő eltérő véleményétől éppen nem féltem ev. egyházamat, sem a keresztyénséget. Sót örülök a nézetkülönbségnek. Hogy miért? Arra nézve Lutherrel multi czikkem végén már megfeleltem. E türelem, a békesség szelleme legyen az én „felekezetnélküli" és „rajongó" vallásos világnézetemnek dr. Daxerrel szeaben az — egyetlen apológiája. STBOMP LÁ-ZLÓ. Egyházi énektár. Magyar énekeskönyvról van szó, még pedig olyan énekeskönyvról, mely a mi ág. hitv. ev. egyházunk magyar ajkú gyülekezeteiben régen érzett hiányt pótolni volna hivatva Egy ilyen magyar énekeskönyvnek létesítésével bizatott meg a dunántúli ág. hitv. ev. egy házkerület énekügyi bizottsága. Nagy a feladat, melyre a jeles férfiakból összealakitott énekügyi bizottság vállalkozott, szent a czel, melyet elérni óhajt. Ez ügy nem csupán magyar ajkú hiveink, de az egész protestáns egyház szempontjából is felette fonlos. Nem csoda tehát, hogy midőn az „Egyházi Énektár * I. próbafüzete közre lett bocsátva, megmozdult a kritika is. Tekintélyes férfiak szóllottak az ügyhöz, igy Poszvék Sándor, Payr Sándor, Kapi Gyuia, Kálmán Farkas, Osengei Gusztáv, Ben ka Gyula, Paulik Jánus, Gál Mihály, kik valamennyien megegyeznek abban, hogy egy jó iragyar énekeskönyvre vagy énektárra szükség van, s hogy annak nemcsak szöveg szerint, de zeneileg is magyarnak kell lennie. Az eddigi kritika azonban nem Í3 annyira a közrebocsátott füzet megbirálására, mint inkább általános vonásokban arra vonatkozik, hogy a létesítendő énektárnak zeneileg miként kell magyarnak lennie se tekintetben sokan igen sok tudással, nagy szakértelemmel és igen sok jóakarattal fontos kijelentéseket tettek s megszívlelendő tanácsokkal szolgáltak. Egyik rész gyöke res purificatiót ajánl, s legfeljebb csak a Luther heroicus énekének »Erős vár a mi Istenünkének hajlandó megkegyelmezni, a másik rész engedékenyebb s hajlandó németből, tótból is átvenni, illetve átültetni énekeket dallamaikkal együtt s igy gazdagítani a magyar egyházi énektárt. Mind ez azonban csak arra vonatkozik, a mit a fül élvez, a mi a fülnek tetszetős vagy nem tetszetős. De arra, a mi az egyházi éneknél mégis talán csak a legfőbb, a mit az üdv után áhítozó szív. a mit a boldogságra vágyó kedély s az örök igazságra törekvő lélek élvezni óhajt, a szövegre, az ének benső tartalmára eddig vajmi kevés megjegyzés történt. Távol van tőlem, mintha én az egyházi éneknél magát a dallamot nagyon lényegtelen valaminek tekinteném, távol van tőlem az is, mintha én tisztán azon általánosabb álláspontra helyezkedném, hogy van világi és van egyházi zene. a világi daloknál amaz, az egyházi énekeknél pedig emez érvényesüljön, s mintha én a nemzeti zenének jogosultságát még távolról is kétségbe akarnám vonni akkor, ha egyházi énekről van szó. Érvényesüljön a nemzeti zene az egyházi énekeskönyvünkben is, a mennyire erőszakoskodás nélkül érvényésülhet, de ne érvényesüljön olyan túlhajtással, mint azt Kálmán Farkas ós Osengei Gusztáv kívánja, hogy ugyanis mindazon énekek, a melyek nélkülözik a magyar zene motívumait s rythmusát, ha máskülönben jók és hangulatkeltők is, kíméletlenül küszöböltessenek ki a magyar énekeskönyvből. Ily értelemben én ez idő szerint nem óhajtom a magyar zenének érvényesülését, egyrészt azért, mert akKor az eddigi magyar ónekeskönyveink énekes füzetekké zsugorodnak össze, a kiküszöbölt énekeknek újakkal való pótlása pedig azon okoknál fogva, melyekre Ben ka Gyula helyesen rámutatott, ha nem is teljesen lehetetlen, de legalább is nagyon problematikus, nagyon kétes; másrészt pedig azért, mert attól tartok, hogy akkor magyar egyházi zenénk szegénysége mellett arra le. szünk utalva, hogy népdalaink melódiáit vigyük be templomainkba s akkor Csengőivel szólva, valóban nótát (I) fogunk énekelni templomainkban, ha istenünkkel akarunk társalogni. Ilyen nótákra lehet, hogy sirva fakadunk ugyan, de hogy azok alkalmasak legyenek kedélyünket, szivünket, lelkünket ama mennyei magnak, az Isten szent igéjének készséges befogadására, bűnbánatra, önmegtagadásra, keresztünk készséges elhordozására, az örök élet reménységével való vigasztalódásra, Krisztus Urunk hű követésére hangolni, határozottan merem tagadásba venni. A ki a templomba csupán szórakozni megy, annak jó lesz a „Juhász legény, szegény juhász legény" népdal melódiájára elzengett zsoltár is, de a kinek lelke igazán vágyik Istennek hajlékai után, ki az istenitiszteletet azért szomjúhozza, hogy ott szive, lelke a mindennapi élet gyakran vészt hozó küzdelmei után megnyugovást, a netáni szenvedésekhez új erőt merítsen: ai éppen nem óhajtja a templomban hallani azt, a mit