Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stromp László. Vád alatt

torn, hogy dr. Daier teljesen hozzájárúl azon alapfelfogásomhoz, hogy vallásoktatásunkban az iskola fokozatok összes lépcsőin egyazon czélnak ugyan, de a különböző iskolafokozatok szerint különböző mérvben és módon kell érvényesülnie. Örömmel nyugtázom dr. Daxer azon beismerését is, hogy „a keresztyén vallási ismeretnek sok akadálya támadhat a modern világi ismeretekben és áramlatokban. Azért az őszinte keresztyén vallásos meggyőződés érdekében ezekre különös tekintettel kell a vallásoktatásnál lenni." Bölcs szavak, arany szavak. Aláirom őket fenntartás nélkül. Hiszen magam sem kivánok egyebet, mint éppen ezt, a midőn, vallásoktatásunk alakjára nézve, a különböző is kolafokozatok szükségeit szemmeltartó követeimé nyem mellett, másik követelményként odaállítom, hogy vessünk számot a korszellemei „a melyet a vallásnak nem magától elidegeníteni, de meggyőzni, megszentelni a hivatása." De vájjon vallásoktatásunk mikép teheti ezt sikeresen? Vájjon mikép érheti el a mindkettőnk által formailag e tekintetben is egyező módon megjelölt feladatát? A feleletben, a felelet tartalmában lám már megint csak eltérünk, <elvá lünk egymástól. Dr. Daxer dogmatismusából szükségszerűen foiy a tekintélyszerű előterjesztés, a m^ mellett megelégszik annyival, hogy „a tanulónáj is a keresztyén vallási ismeret lehetőleg, mint saját hitbeli személyes életének, tapasztalatának folyománya, kifejezése álljon elő a Én meg minden áron azt szeretném elérni, hogy növendékem fejét teljesen kibékítsem szivével, tudását harmóniába hozzam hitével, a mit sokkal könynyebben érek el, ha a dogmatismus sivár meze jéról a valláserkölcsi élet kies virányaira vezetem őt. Hogy pedig mit jelent, az: számot vetni a korszellemmel — azt, gondolom, dr. Daxerneii nem kell magyaráznom, hiszen maga is, mint gyakorló vallástanár és az élet gondolkozó megfigyelője, fennt idézett mondatában elismeri. Ámde dr. Daxer elmulasztja, hogy (a midőn a korszellemet akarja áthatni) megvizsgálná magát a kort, mint orvos a maga betegét, tisztába hozná a kérdést, mily physiognorniája is van hát e kor művelődésének egészben, megállapitaná, mily ereken vezethetem be ón annak éltető központjába a vallást, hogy ez azt onnan áthatva, mintegy átlónyegitse, s megjelölné mily eszközökkel kell a vallásoktatásnak e tekintetben a siker biztos kilátásával operálnia! Én e kórdóseket felvetettem magamban s értekezésemben ós igyekeztem is azokra a legjobb hitem ós meggyőződésem szerint megadni a feleletet. Pápa nem vagyok „igazhitű" sem vagyok (dr. Daxer s társai értelmében) megfigyeléseim, tanulmányaim, állításaim számára a csalatkozhatlanságot nem követelem. De igen óhajtottam volna s nagyon hálás lettem volna érte dr. Daxer iránt, ha e kérdésbe ugyancsak elmélyed s mert az ón általam ajánlott utat módot elveti, indokoltan más jobbat ajánl. Biztosíthatom róla, hogy ón szívesen kapaczitálható vagyok ! Így azonban csak fájdalommal kell konstatálnom, hogy dr. Daxer amúgy mellékesen, felületesen érintve a kérdést, azt egyszerűen sutba dobja s engem tépelődéseimmel magamra hágy. Vagy tán erre vonatkozólag mesterének Zangenak nincs alkalmazható kifejtett ítélete? Bármiként is legyen a dolog: mindaddig, a mig e kérdésben, pedig ez a fő kérdés, dr. Daxer engem meg nem czáfol, vagy jobbról ki nem oktat, kénytelen vagyok értekezésem összes állításait teljes erejökben fenntartani. Mert a midőn valakit bírálunk s megítélünk, szükséges, hogy álláspontját, összes consequentiáival együtt, a saját benső lényegében vegyük szemügyre s onnan bíráljuk meg azt, és ne egy kívülről előkapott tekintély mórtékével. Hát én úgy gondolom, hogy a vallásoktatás czólját és feladatát teljes világossággal kifejeztem s azt az elfoglalt eszményi keresztyén alapról teljes következetességgel ki is fejtettem értekezésemben. A ki azt figyelemmel elolvassa s ott a különféle iskolafokozatoknak s ezek feladatának jellemzését szem előtt tartja, az kétségen kivül el fogja ismerni, hogy az én reform programmons az általam elfoglalt s meggyőződé, sem szerint egyedül e vangóliomszerü ós a mai tudományos paedagógikai következményeknek is teljesen megfelelő álláspontról és lónyegfelfogásból kiindulva, összes következményeiben legalább is consequens^ Hogy dr. Daxernek tetszését nem nyerhette meg, azt éppen alapfelfogásunk homlokegyenest, ellenkezó jelleméből folyólag igen természetesnek találom. Úgy érzem azonban s — sajnálom, hogy