Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Pröhle Henrik. Észrevételek Stromp értekezésére

forrásától." A másik jellemző vonása a korszellemnek, hogy minden külső tekintélyt elutasítva, a benső tapasztalatra, tehát subjektiv psychológiai indítékokra megyen vissza;" tehát „hangsúlyoznunk kell a keresztyén hitnek személyes, benső bizonyosságát, a mely semmiféle külső tekintélyekre nem szorul 1 A korszellem harmadik jellemző vonása, hogy tudományos kutatásában mindenütt áttör a genetikai fejlődés gondolata; tehát úgy kell feltüntetni a keresztyénséget „mint a vallástörténeti fejlődés genetikai folyamatának legideálisabb, legtökéletesebb hajtását, a melynek eszményében az Isten országában, az absolut erkölcsi ideál nyer kifejezést és életvalóságot u Ezt a három tanulságot vonja le a szerző a korszellem megfigyeléséből és tartja feltétlenül alkalmazandónak a vallástanítás alakjának megválasztásánál. Tehát e szerint a tartalom sértetlen maradna. Legalább ezt kellene gondolnunk. Ámde ez nem igy van. Mert a mit Stromp alaknak, tehát külső formának, módszernek mond, az nála a tartalmát is teljesen megváltoztatja és átgyúrja, úgy, hogy abban, a mit ő a vallástanítás tartalmának mond : a Krisztust, sehogy sem ismerünk a biblia és az egyház Krisztusára. Stromp Krisztusa a korszellem Krisztusa, a modern evolutionális elmélet szülötte, puszta eszmény, valóság nélkül. Ezért mindenekelőtt tiltakozunk Strompilak a Krisztusról való felfogása ellen. A mi Krisztusunk nem a vallásos fejlődés folyamában, tehát a bűnös emberiség kebeléből a ter inészetes fejlődés menetében feltűnt vallás-erkölcsi eleteszmény, hanem Isten egyszülött fia, a ki éppen a természetes fejlődés ellenében, mely a bűn uralkodó befolyása alatt áll, onnan felülről jött, Istentől született, s csak mint ilyen lehetett megtörője a bűnnek s tehet bennünket is új emberekké a benne való hit által. Az emberiség beteg fája nem hajthatott oly egészséges, tökéletes galyat, a milyen a Jézus Krisztus, hanem az Isten maga oltotta Öt bele az emberiség fájába, hogy belőle áradjon életerő a megromlott tagokba. A megváltás nagy munkáját nem vihette végbe az, ki maga is csak egy, — ha még oly, de csak viszonylagosan tökéletes tagja az emberiségnek. Felette érdekes, hogy Stromp Krisztust, mint megváltót nem ismeri, megérteni nem tudja, a mit leginkább elárul ott, a hol a kátéról elmélkedve a II. hitágazat magyarázatáról szól. Ez Strompnál természetes; mert az ő álláspontján megváltásról szó sem lehet. Krisztus a természetes fejlődés folyamában felmerült életeszmény, a kit követni, utánozni kell; de hogy Ő érettünk meghalt és fel támadott a mi megigazulásunkra : ez Stromp szerint csak érthetetlen dogma. De azt kérdjük most már Stromptól: hol marad akkor a keresztyén vallásnak absolut vallási és erkölcsi tökéletessége ? Hiszen ha Krisztus nem több, mint ideál, akkor ott vagyunk, a hol egyéb vallások, a melyek szintén tudnak ideálokról ; de nem szabaditják meg^ az embert az ideál megvalósításának egyedüli akadályától : a bűntől. Továbbá ha Krisztust csak utánozni kell, akkor önámitás és őrültség az a bűntudat, a mely éppen a legjobbak szivét töltötte el és tölti el most is s a mely azt mutatja, hogy áthidalhatatlan ellentét van a bűnös ember és a szent Isten között. Ha Krisztust csak utánozni kell. akkor minden ember önmagából merítheti az erőt arra, hogy a Krisztust utánozza és bűnösből bűntelenné legyen; holott az embert szüntelen vádolja a lelkiismeret és megnyugvást csak akkor talál, ha tudja, hogy van, a ki nagyobb mint az ő szive, hogy van, a ki a bűn átkát elvette azzal a nagy szeretettel, melylyel értünk áldozta önmagát, hogy halottaiból feltámadva is folyton közölje velünk az ő nagy szeretetét. Lz az, a mi bennünket megnyugtat. Ez a bűntől való tényleges szabadulás, azon egyetlen akadálynak megszüntetése a Jézus Krisztusban, ez biztosítja a keresztyén valiásnak és a keresztyén erkölcsiségnek is absolut tökéletességét. Ezért Stromp Krisztus-ideáljával szemben valljuk a szentírás megfeszített és feltámadott Krisztusát, ki lett nekünk Istentől bölcseség, szentség, igazság ós váltság. Mindezek után méltán kérdhetjük, minő álláspontot foglal el Stromp Isten igéjével szemben. Mert hiszen a Krisztust csak Isten igéjéből ismerhetjük meg. Állítja azt Stromp is. De minthogy ő előre megalkotta magának a korszellemtől elvakult képzeletében a maga Krisztusideálját, melyet a „dogmatikai papiros Krisztussal* szemben oly fennen hirdet: azért természetesen ellentétbe kerül Isten igéjével is. De ez Strompot egy cseppet sem bántja. Neki az Isten igéje is csak az, a mit ő akar belőle csinálni. És itt ugyancsak kitűnik a „professor"-nak nen^ csak határtalan felületessége, frivolitása, hogy ne mondjuk: lelkiismeretlensége. Vagy talán hallga-