Evangélikus Egyház és Iskola 1902.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Brassó
pótadónak a közalap javán meg nem adóz(athatása tárgyában. Az egyházmegye köréből tivo/.ott Barth oiomidesz János buígó számvevóuek érdemei jegyzőkönyvbe iktattatnak. A jelölő bizottság véleménye alapján 6 évre megválasztatott a tUztikar. Kevés kivétellel a régi tisztviselők marasztaltattak meg. csak az elhalt ós végleg leköszöntek helye töltetett be. Igy lett jegyzővé dr. Mo lak F szegvári ügyvéd, gyámintézeti világi elnökké dr. Hász Sándor batto nyai közjegyző, gy. i. bizottsági taggá. Thaisz Géza központi szolgabíró, csongrádi dekánussá Draskóci Ede makói lelkész, ügyószszé Réthy Károly makói ügyvéd. A szarvasi főgimnázium felügyelő bizottságának jegyzőkönyvei tudomásul vétettek, határo* zatai elfogadtattak. Tett intézkedések jóváhagyása után az elhalt Fertig Lajos tanár emléke s Mikolai Mihály lemondott felügy. bizottsági elnök érdemei jegyzókönybe iktattatnak. Haviár Dániel új felügy. biz. elnök ezen a téren szívesen üdvözöltetik. Ben ka Gyula főgimnáziumi igazgatónak 40 éves tanári működése alkalmából ért legmagasabb kitüntetésről örömmel emlékszik meg jegyzőkönyvében is s kéri a jó Istent, hogy a tanügy ezen kitűnő férfia még sokáig nevelnesse az egyház és a haza reményeit. A szarvasi főgimnáziumnak a kormánynyal kötendő új szerződés tervezett tárgyalásánál ezen óhaját fejezte ki a közgyűlés, hogy mód keresendő arra nézve, miszerint az egyházak évi járulékai — szaporodvan az egyházaknál is a tanügyi kiadás s tetemesen változván a viszonyok — szállíttassanak le. esetleg szűnjenek meg. Tandij némi emelése s a 60 ezer korona értékű tanári nyugdijalap e célra való felhasználása e tekintet ben ha nem is ma, de a jövőben célhoz juttatná a különben is felette megterhelt egyházakat. Ez nem jelenti az alma mater iránti távolodást és hidegülést. A főgimnázium ma is büszkeségünk tár gya s hálaadósnak érzi magát irányában az egyházmegye, de a körülmények nyomasztó hatása alól ki nem térhet. A számvevőszék jelentése tudomásul vétet vén s az egyházmegyei költségvetés elfogadtatván, elővótettek a gyáinintózeti ügyek. Saguly János pénztáros számadásait beterjesztvén, kitűnt, hogy a bevétel volt 194 korona, missziói alap 242 korona 63 fillér. A kerületi egyházi elnökre nézve F am 1er G. Adolf lelkészre adja szavazatát. A gyámint. biz. jelentésót s javaslatait tudomásul veszi, illetve elfogadja, pénztárost a felelőség alól felmenti. A kerületi közgyűlésre megbízó levéllel Saguly János és Leszich László lelkészeket, jegyzőkönyvi kivonattal Plavucz Gyula kardoskuti lelkészt küldi ki. A világiak közül dr. Laurovics Jánost ós dr. Hösz Mihályt. Jövő gyűlés, ha valamely egyház részéről meghívás nem történik, Szegeden fog megtartatni. Cz. M. A dunántúli egyházkerületi lelkészegylet értekezletét Gyurátz püspök ós Ihász felügyelő elnökletével tartotta meg. Zábrák Dénes jegyző lesz jelentést az egyházmegyei lelkész-egyleteknek s/.ép s áldásos működéséről. Ennek kapcsán az egyházkerületi lelkész egylet erős állást foglalt a káté s a bibliatörténetek tanításának kötelezettsége mellett A papi öltöny kérdése is tárgyalás alapját képezte. Igen élénk eszmecsere után kimondatott a veszprémiek indítványára, hogy a Luther-köntös egyszerű, a Mózes-tábla szép, sima legyen. Papi süvegre nézve az értekezlet Scholtz ismertetése s Ihász Lajos hozzászólása után egy igen szép, magyar jellegű, kucsmaszerű bársonysüveget fogadott el hivatalos használatra. A reverenda kérdése az egyetemes lelkész egylet elé utáltatott. A reformáció ünnepe, mint eddig, ezentúl is csak a legközelebbi vasárnapon tartandó. Az 1848. óvi XX. törvénycikk végrehajtását az értekezlet sürgeti s a kerületi gyűlést ily értelmű intézkedésre felkérni határozza. Az indítványok során Kimondatott, hogy az anyakönyvvezetók a konfirmációi emléklapot nem használhatják keresztlevél helyett. Ez a miniszternek bejelentendő. Több apróbb kérdés után az értekezlet meghallgatta Pröhie Henrik és Madár Mátyás igen érdekes felolvasását. Az első a zsinat tartásának szükségességéről, az utóbbi a keresztyénség áldásáról szólt. A brassói ág. li ev. magyar egyházmegye 1902. augusztus 12-én tartotta meg a gyámintézeti közgyűléssel kapcsolatosan az évi esperességi közgyűlését a brassói bolonyai kis templomban. A gyámintézeti közgyűlés istenitisztelettel vette kezdetét, melyen S z órád y Lijos tatrangi ev. lelkész mondott Pál apostolnak a thessb.-hez irt levelének V. része 15 verse alapján tartalmas, építő beszédet, melyben a jótétemény gyakorlására hívja fel a keresztyén híveket s a magukról való gondoskodásra — mely életfeladatunk, valamint a másokon való segítésre — mely szent kötelességünk — buzdít Az istenitisztelet végeztével kezdetét vette a 10 pontból álló közgyűlés, melyen Borcsa Mihály, mint legidősebb egyházi, S ki ta Mihály, mint legidősebb világi tagok elnököltek. A gyűlés pontjainak letárgyalása után következett az esperességi közgyűlés, a fentnevezett elnökök vezetése alatt, mely tekintve a jelen viszonyokat, 43 elintézni való ügyet foglalt magában. Skita Mihály elnök üdvözölvén az összegyűlt tagokat, a gyűlést megnyitja, egyszersmind aman