Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stettner Gyula. Cím nélküli negyvennyolczv365 - Stromp László. Vád alatt

Dunáninnen történik, a miről azonban mi magunk <üunáninneniek nem igen tudunk semmit, ó tudja, hogy már a pozsonyvidéki 3 esperesség lelkészi értekezletének tagjai is „nagyon megelégelték az akadémia tudományos nagyképűsködését s meg akarják tőle tisztítani konferencziájukat." Ép oly jól tudja, hogy „a Dunáninnen élesen megtámadták Strompot s úgy értesültünk, hogy (ez) szorongatott helyzetében szépíteni igyekezett a dolgot." Hát kedves „Dunántúli" atyámfia, legyen meggyőződve arról, hogy értesülése, a melyre oly vakmerő bizonyossággal alapítja tudósítását, nagyon rossz és hamis. Hanem csak egy szerény és tiszteletteljes kérdést! A mikor Ön ily — Ön jellemezze: milyen — módon kiczégérezi a „nagyképűsködő" akadémiát s a gyávaság bélyegét süti annak egyik tanárára, nem órezte-e annak az erkölcsi szükségét, hogy adatai hitelességének előbb utána járjon? A k\ oly dogmatikus bizonyossággal ítél mások üdve s kárhozata felett, nincs-e erkölcsileg, önmagával szemben, bizonyos kötelességekre utalva, hogy alaptalanul vádaskodónak ne bizonyuljon? Lám

t pedig informáczióit igen könnyen beszerezhette volna. Hollerung esperes, mint a pozsonyvidéki értekezlet ügyvivő elnöke (Trs z ty é n sz k y esperes-elnökről nem szólok, mert ő is a Dunántúli „nagyképűi" közé tartozik,) Raab esperes, mint dunáninneni tanügyi bizottság elnöke, maga dr Bal tik püspök, mint az e. tanügyi bizottság űló. són kezdettől végig a legélénkebb részt kivett tag, úgyis mint a kerületi lelkészi értekezlet elnöke, úgyis mint püspök, tudós és férfiú s általán bárki, a kit Dunántúli illetékesnek tart, nyilván szívesen felvilágosítják vala, ha hozzájok fordul, az ügy mibenlétéről. S lia Dunántúli azt megteszi, úgy aligha vállalja magára azt a bizonyára nem irigylendő tisztet, hogy egy egész theol. főiskolának tanári karát pellengérre állitsa, csak azért, mert velők bizonyos dogmatikai ellentétek miatt nem rokonszenvez. A mi egyébként ezeknek éppen nem okoz fejfájást, hiszen van eset, a mikor még az ellenszenv és kiczégérezés is megtisztelő lehet. Az elfogulatlan és komoly olvasó mindenesetre megtiszteli a theol. akadémia tanári karát azzal, hogy felteszi róla, hogy egy egyesületből, ha észreveszi, hogy jelenléte ott kellemetlen vagy felesleges, kitessékelés nél,kül is azonnal kilép, viszont meg joggal megvárhatja tőle, hogy helyét az egyesületben n i n d e 11 kívülről jövő cselszövónyek daczára is, megtartsa, a testvérekkel való közös ós áldásos munkálkodás érdekében. Hogy az egyetemes papi konferenczián az ón értekezésem egy rosszalási s tiltakozási indítvány kapcsán szóba került, azt Dunántúli tudósításán kivül e b. lapnak s még előbb az értekezleten jelen volt barátaimnak közléséből is ismertem. Magam, sajnos, az értekezleten jelen nem lehettem, mert ugyanaz órában, a mikor ott ellenem felhangzott az egyház- és evangeliomtagadás vádja, magam egy környékbeli nagyobb gyüleke zetünkben, többi tanártársaimmal együtt, felolvasó estélyen mint felolvasó voltam foglalatos, Luthernek a pápával való levelezését ismertetvén s közben evangélikus népünket úgy igyekezvén kioktatni, hogy szivében evangéliomi világnézetünk tenségét, szemben a pápás világnézet sötétségével, minél fényesebb s intensivebb megvilágításban igazoljam. Hát nem humorisztikus egy helyzet volt-e ez? Szóval, a míg én odajártam — evangelizálni: az egyetemes lelkészi értekezleten mint evangóliomtagadó kerültem vád alá, s bárha az ügy egyelőre el is odáztatott, de — Dunántúli közlése szerint — megint csak „mind egyetértettek abban a jelenlevők, hogy Stromp eljárása nem tűihető, mit Laues ek Jónás vadosfai esperes is lelkes szavakkal kijelentett." Hát, hogy Laucsek esperes e lelkes kijelentést megtette, készséggel elhiszem Dunántúlinak, s bizonynyal nincs okom érte Laucsek esperesre neheztelni. Ö nyilván előzőleg olvasta ez értekezésemet s úgy járt vele, mint Dunántúli. Megbotránkozott felette. Hát édes jó Istenem, ki tilthatja meg ezt neki? De ne feledjük el, hogy Laucsek Jónás az egyetemes lelkészi értekezleten csak egyéni impressiójának, egyéni meggyőződésének adott kifejezést — ez pedig protestáns elv és jog. Da m us, pétim usque vi c is si m. Ámde Laucsek esperes az egyéni kijelentését az egész egyetemes lelkészi értekezlet hangulatának objectiv revelátiójaként állítani oda: már ahhoz mégis kissé vérmes dogmatismus Kell, a mi talán megfelelhet a Dunántúli vérlejtésének ós theológiai álláspontjának, de aligha juthat apodiktikus érvényre. Legyen róla Dunántúli meggyőződve, hogy ha ő egy esperesnek lelkes szavaira hivatkozhatott, én meg viszont igen sok azon értekezleten is részt vett egyénre, esperesre is*