Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stettner Gyula. Cím nélküli negyvennyolczv365 - Stromp László. Vád alatt

ként előadtam, fenntartom órtekezésemet teljes egészében. E kijelentéssel tartoztam magamnak s az ügynek. Viszont bírálóimnak, meg a szóban forgó ügynek is, tartozom azzal, hogy megjegyzésüket komoly és atyafiságos figyelemre méltassam s azokkal érdemök szerint foglalkozzam. Teszem pedig ezt az „in omnibus Charitas" elvé. nek keresztyén szemmeltartásával. * * * Elsőben is „Dunántúli" czikkóre van pár megjegyzésem. Pseudonymitása nem bánt. Hiszen magam is szoktam álnév alatt irni olyankor, a midőn azt az ügy érdekében czólszerúnek ós ajánlatosnak tartom. Mert áll az elv, hogy „non quis, sed quid." Ámde az ily pseudonymitás csak annál kényesebb lovagiasságra, csak annál lelkiismeretesebb igazmondásra kötelez ; s a ki az ellen vét, annál igen ' közel esik a gyanú, hogy az idegen név álarczát nem annyira az ügy érdekében, mint más egyéb — ő tudja micsoda — kétes okból vette fel. Ezen általános megjegyzésem mellett sietek kijelenteni, hogy én Dunántúlinak igazmondó j ó hiszeműsógót kétségbe nem vonom. Feltétlenül elhiszem neki, hogy az ón theológiai világnézetemben valóságos veszedelmet lát s hogy ezért a theol. akadémiai kathedráról való elmozdittatásomat őszinte szivből kivánja. A mi engem egyébként a legkevésbbé sem kötelez arra, hogy „Dunántúli" atyámfia kedveért theol. meggyőződésemen csak szemernyit is változtassak, a mint hogy magam sem kívánhatom tőle, bármennyire óhajtanám is egyébként, hogy ő, meggyőződése ellenére, az én felfogásomhoz pártoljon; igy hát ha kedve tartja, lehet tovább is buzgó őrálló, ki „nem hagyja elaludni e kérdést mindaddig, a mig őnfiától (ez t. i. én vagyok) megsebzett egyházunk nem kap elégtételt." Jól tudom, hogy csökönyössógemmel hatalmas ellenséget ingerlek. Nyilván Dunántúli, ki bizton tudja, hogy „komoly egyházi körök" mindenütt mily nagy megütközéssel ós mily felháborodással olvasták Stromp czikkét vagy értesültek annak , tartalmáról s mindenfelé felemelik tiltakozó szavaikat az ellen, hogy az egyház által alkalmazott theol. tanár ilyen elveket tanítson és hirdessen," • /!«gy egyetemes tájékozottságú, egyházi testületeink, vezéregyéniségeink és hangadóink termeiben teljesen benfentes s mindenütt, fenn ós lemv egyaránt járatos ós ismerős férfiú : ugyan hát egy ily minden valószínűség szerint nagyon is befolyásos és előkelő úri emberrel szemben mit tehet egy magamforma könyvmoly?! Hátha méghozzá éppen a titokteljes nagy hatalmasság az, a ki ittott, vagy mindenütt, ama „komoly egyházi köröket" „értesíteni" szives voltl? Valóban a dolgok ilyetén való állásában cseppet sem csodálkoznánk azon, hogy a „komoly körök" mindenütt készek voltak azonnal felemelni tiltakozó szavukat bár magam s nyilván velem együtt még sokan azt valljuk, hogy tudományos kérdéseiiben (a paedagogika pedig ezekhez tartozik) se komoly egyének, se komoly körök nem szoktak csak úgy, p u s z t a értesülések alapján itólni, sőt éppen — kárhoztatni. Azért ne vegye tőlem rossz néven Dunántúli, hogy daczára magas és széles összeköttetései s tágas ismeretségei iránt táplált leg« tiszteletteljesebb respectusomnak, — magamat szá* vai által legkevésbbé sem érzem megfélemlítve, hanem haladok tovább és előre a magam útján, még ha az Dunántúli magas Ítélete szerint nyilván „via perditionis" is. Hasonlóan kétségbe vonom Dunántúlinak azon állítását, hogy értekezésem felett a dunántúli egyházkerület „felháborodva" hozta volna meg azt tárgyalás végett az esperességi lelkészegyletekhez leszállító határozatát. Már maga ez okos és teljesen korrekt határozat is ama felháborodás réme ellen bizonyít. De tisztán lélektani alapon is, erkölcsi szempontból is, az egész dunántúli egyházkerület szellemi és erkölcsi reputátiójának megóvása érdekéből is, kétségbe kell vonnom Dunántúli e tudósítását. Mert azt, hogy egy ilyen előkelő erkölcsi testület, egyszerű egyoldalú előterjesztés és felhívás alapján, tehát a vád alá vont irat alapos tanulmányozása nélkül, bárki felett is ítéletét elhamarkodná, azt róla feltennem nem lehet, nem szabad. Ha Dunántúlinak ízlése ezt megengedi, arról rajta kivül más nem tehet. — Mindenesetre azonban e tudósításával szemben is áll a régi latin példaszó: „Ignotos fallit, notis est derisui." Látjuk, hogy Dunántúli odahaza, a szűkebb hazájában, a Dunán túl sincs egészen jól informálva (vagy — a szemüvege okozza tán, hogy a világ folyását ily ,.háborgó" kedvében látja?) elgondolhatjuk már most, hogy mi mindent nem lát ő a távolból, a mi itt Pozsony ' vidékén ès a