Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - VIII. Temető - Karsay Sándor

egyetemes evang. egyházunknak; mert hosszú időn át a püspöki kar nestori, gyetemes gyűléseink tisztelettől környezett ve salakja volt a dunántúli egyházkerület nyu^alumba vonult, ritka magas kort ért püspöke Karsay Sándor, kinek halai hire fájó érzést kellett egyházunk körén kivül is nagyszámú tisztelőinek seregében, Ároni, papi családból származott. Atyja tanitó, később réti lelkész volt. Győr sz kir. városban szüleien 1814. márcz. 15 én, hova édes anyja a drága reménységgel hazatért a szülői házhoz. Tanulmányait Sopronban és Bécsben végezte, azután pedig a gróf Zay családnál volt nevelő, honnan Rétibe, beteges atyjának oldala mellé sietett, hogy neki segédkezzék. Azonban mire haza ért, atyja meghalt. Ekkor mint kisegítő lelkész, egy ideig Győrött működött s itt tartotta első gyakorlatait az egyházi szónoklatban, akkor még magyar ós német nyelven, mig azután atyjának gyülekezete az akkori egyházi szokásjog miatt, édes atyja helyébe meg nem választatván, Kis János superintendens ajanlatára Mencshelyre ment segódlelkésznek. Itt is csakhamar megkedvelték. úgy, hogy midőn az öreg lelkész meghalt, a gyülekezet egyhangúlag őt kívánta megválasztani. De ismét az egyházi szokásjog volt az akadály, mert a szerint a gyülekezetben működő Káplán abban a gyülekezetben nem volt megválasztható. Azonban a mencshelyi hivek nem állót tak el tőle, csapatosan mentek el a tóthi kerületi gyűlésre ós csakugyan kivitték, hogy megválaszthatták lelkészüknek. Meghatóan beszélte el ezen első hiveinek szeretetét ós ragaszkodását 50 éves papi jubileumán az ót üdvözlő mencshelyi küldöttségnek, amaz első választói unokáinak. Már itt megnyilatkozik nála az a tevékeny munkaerő, mely később oly sok áldásos alkotással gazdagította egyházát. 1838-ban, a mikor még hire sein volt a tanitói értekezleteknek, ő a kis zalai egyházmegye tanítóit összegyűjtötte, írott füzeteket körözött közöttük, melyekben a sikeresebb tanítás módját tárgyalta. Öreg tanítója mellett buzgón felkereste az iskolát, kivált mikor az délutánonként feladván e csendes foglalkozást és kiállítván a felvigyázót, a ki a kisebbeket megbetűztette és megsilabizáltatta, more patrio tarisz nyával a nyakában a paplak előtt szépen kiballagott a pince szerre. Ilyenkor ő rendesen az elhagyott iskolába ment s mikor az öreg tanitó alkonyat felé haza jött, ott találta őt az általa elhagyott gyermeksereg között s álmélkodva hallgatta szép rendszeres tanításait. Mencshelyről hamar elhívta őt a tekintélyes téthi gyülekezet, melynek hírneves lelkészei közül már a múltban többször választotta superintendenseit a dunántúli egyházkerület. Itt is a tanügyet karolja fel lelkének egész melegével ós 1844 ben a tanítók számára egy vezérfonalat ád ki „Általános ós részletes tanmód a protestáns tanítók számára" címmel. A kerületi gyűléseket szorgalmasan látogatta. Mint 50 éves jubileumán mondotta, azon egész idő alatt csak egyszer mulasztotta el azt, midőn betőg testvérét kellett déli tengeri vidékre kísérnie. De nemcsak jelen volt, hanem azokban mindig tevékenyebb részt vett, úgy, hogy a kerület egymásután a legkitüntetőbb tisztségekkel ruházta fel. 1847-ben kerületi aljegyző, majd az ó buzgó közreműködésével megalakított egyházkerületi gyámolda fópónztárosává lesz, mely utóbbi hivatalát egészen superintendenssé történt megválasztásáig minden más hivatalai mellett is buzgósággal vitte, mert édes gyermekének tekintette ezt az elaggott lelkészeket ós tanítókat, valamint azok özvegyeit ós árváit akkor még egyedül gyámolító áldott intézetet, melynek készséggel juttatott későbben is minden a kerületben megtakarított fillért; a mint ide juttatta az egyházkerület által jubileuma alkalmából tiszteletére gyűjtött tekintélyes összeget, 2500 frtot is. A győri egyházmegye esperesének választotta, a kerület főjegyzővé léptette eló, mígnem 1866ban Haubner Máté lemondása után superintendenssé választotta. Ekkor azután a győri gyülekezet vissza kívánta szülöttjót s az ó nagy, Kedves papjának Haubner Máténak helyébe ót hívja meg egyik lelkészének, a dunántúli kerület superintendensét. Ha már eddig is sokat tett a tanügy fejlesztésére ós az egyház intézményeinek felvirágoztatására, most már a legszebb tér és alkalom nyilt számára. És ő ezt az alkalmat fel is használta legjobb tehetsége szerint. A soproni főiskola, annak főgimnáziuma, theológiája, tanitókópezdóje, kiváló gondoskodásának tárgya, féltve őrizett kedves gyermeke volt. Évenként többször meglátogatta az intézetet, az előadásokat végig hallgatta, az ifjúsági önképzőkörökben is megjelent, mindenkor intve, buzdítva az ifjúságot. A régi rendszerű hosszú vizsgákat kezdettől fogva végig hallgatta és különösen a theológusokat gyermekeinek tekintette, kikről gondoskodni, őket elhelyezni, püspöki gondjai egyik legszebbikének tekintette. S minthogy ismerte kerületének papjait, ismerte a végzett theológusokat, az ilyen elhelyezések közmegelégedésre szolgáltak és az egyház érdekében is mindig igen helyeseknek bizonyultak. Azért határtalan tiszteletben is részesült a kerületi papság részéről ; mint atyjukhoz, úgy ragaszkodtak hozzá. Meg is látszott ez a kerületi gyűléseken, hol szívesen dolgozott mindenki a neki kiosztott munkakörben és a legszebb rendben, lélekemelő hatással folytak azok, mert az ellentétes vélemények leghevesebb harczában is, egyetlen szóval le tudta csöndesiteni a szenvedélyek kitörni készülő árjait, úgy, hogy