Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - Értekezések név nélkül - Egyesüljünk

lőtt. Az episkopatus is eszközi jelentőségre az internationalis hatalomnak közegévé sűlyedt le. S ezen hatalom dogmájával kívánja a történeti fejlődést megszakítani. Az egyéniség és szerves egy. ség eszméjének hatása alatt önállóan kialakult nemzeti államok fölé, mint világi hatalom, mely a vallásiakban és erkölcsiekben esalhatlan, kíván helyezkedni, s a tudomány szabadságát az egyházi és közelebb a pápai tekintélynek alárendelni. A pápás egyház úgy, mint a XVI. században, most is a jezsuiták internationalis lovagjaival az uralkodók személyéhez kiván férkőzni, a trónus és oltár meséjével azokat szövetségesévé, majd szolgájává tenni; az aristokratiát pedig a finom élet formákkal ékeskedő nevelés útján az önálló, férfias, gondolkozás árán, de az engedelmesség esetében a lelki üdvösség biztos kilátásával ügyé nek megnyerni. Egyesületek a tudományos Aquinói társaságtól le az Antaltársaságig, hálózzák be az egész társadalmat. Igaz, hogy a román népeknél ezen hierarchikus vállalkozásnak nincs szerencséje. A saját örökös dominumukból kizavart harcias elemek hozzánk menekülnek, nálunk akarnak megtelepedni. Az ausztriai zavaros helyzetet aknamunkájuk számára — úgy látszik — megfelelőnek tartják. Maga a trónus várományosa megfeledkezve minden felekezet és politikai párt fölé emelt állásáról a régi Ferdinándok szellemében a felekezeti, a vallásszabadság ellen irányuló pártot pártfogásába veszi, mellette nyiltan állást foglal ; nálunk pedig már egy püspök azon a gyűlésen, a mely a római katholikus egyháznak Magyarországban autonómiát, tehát közelebbi nemzeti jellegét s nemcsak a secularisatió ellenében védbástyát akar adni, nem röstelli egyenesen kimondani, hogy őnem magyar püspök, államkormányunk pedig, midőn a különböző felekezetek theológiai fakultásának az egyetem keretébe való helyezése gondolatával azon czélból foglalkozik, hogy a theológusokat elszigetelt ós egyoldalú képzésük teréről leemelje s őket is beállítsa a nemzeti központban a tudományegyetemen lefolyó kultúralis áramlatba : ugyanakkor a budapesti egyetemen ós pedig a theológiai fakultás keretén belül állit fel egy philisophia, természetesen Aquinista tanszéket, hogy a theológusokat isolálhassa a tudományegyetem philosophiai karától ós az ott előadott philosophiától ; s végre az az ifjúság, mely 1848ban épen a budapesti egyetemen a tanszabadság eszméjéért oly melegen lelkesült: most a tanszabadság korlátozását tüntetve erőszakkal követeiig s a jelszó nélküli tárgyi elmélyedés helyett a kereszt jelével zavarja meg a csöndes munkásságot. Reactionariussá vált az ifjúság s a jövő nemzedéket oly anyák fogják nevelni, kiknek igen nagy része, köztük nem egy protestáns anya is, zárdákban nyerte életeszményét. A kor jelei komolyan intenek az egyesülésre minden szűkkeblűség mellőzésével. Arról van szó,, hogy az új katholicisaius, mely a protestantizmust ós annak szellemében folyó művelődést hivatalosan is pestisnek jellemzi, mely az államot, mint a testet a léleknek, az egyháznak kívánja alá vetni, s azt igy önállóságától, a nemzeti sajátosságától megfosztani, mely a tudomány szabadságát a kijelentett és az egyház, nevezetesen a pápa részéről egyedül lefoglalt igazságnak igyekszik alárendelni,, mely nem az élő, egyéni hitben, hanem az egyház tekintélyével szemben követett holt és egyforma engedelmességben kinálja az üdvözülés egyedüli eszközét: az a kérdés, hogy ezen új katholicismus törekvéseivel szemben, a mely politikai és társadalmi életünket már is feldúlja, tétlenül, önmagunkra maradva viselkedjünk-e; hogy vájjon nem érkezik e meg azon óra, mely minket is int szervezkedésre, oly testületben való egyesülésre, a mely testület egyházainkat, magyar protestáns összes felekezeteinket hivatalosan, a delegatió analógiájára képviselje s a küzdelmet a protestantizmus elvei és az önálló nemzeti állam eszménye, a tudomány szabadsága, az önálló férfias erkölcsi jellem erejében bátran felvegye — minden vonalon. Minthogy pedig a küzdelemben, úgy mint a múltban is számos katholikus testvérünk az új katholicismus ezen irányzatát épenséggel sem helyesli, sót lényegileg, különösen nemzeti szempontból velünk együtt érez: épen azért gondoskodni fog majd ezen testület arról is, hogy kapui tárva legyenek azok számára is, kik megmaradva egyházukban épen az ó egyházukban is velünk ugyanazon javak védelméről tanácskozni, ugyanazon javakért küzdeni akarnak. A renaissance, s igy a protestantizmus egyéniségének elvén nyugvó ezen szabad, igaz szerves egyesülésre gondolok én, midőn az Unió eszméjét oly lelkes ós szép szavakban eleveníti fel az „tördélyi Protestáns Lap" kiváló „Pásztorba. Száz évvel ezelőtt csakis tanácskoztak evan-