Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - Értekezések név nélkül - Egyesüljünk

ügy a protestáns egyháznak is tagjai vagyunk. Csak •e szellem birtoka és semmi más sem üdvözít. 3ïem az egyház kapuin 'lépünk mi Jézus közössé^ben, hanem, mivel Jézu6 közösségében vagyunk — benne vagyunk magában az egyházban is. Nincs semmiféle közvetítőre mutatós, csalhatlan papokra, sem közvetítő intézetre, intézményre szükségünk, Jézusban, Jézus szellemében bírjuk üdvünk egyedüli közvetítőjét I Ez a keresztyén embernek a szabadsága, ez az egyetemes papságnak alapja ! Minden egyes tehát hivatva van arra, hogy Jé zussal. Jézus szellemével életközösségre lépjen Életközösség csak ott van, a hol Isten adta „Énünkkel lépünk másnak Énjével közösségre, a hol élő kölcsönhatás fejlődik ki, a hol eme kölcsönhatás, nem ideiglenes, mulő, hanem egész életünkre, gondolkozásunkra, érzelmeinkre, akarásunkra egyformán kiható; a hol azonban a másnak Énje nem szorítja ki a mi Énünket, hanem azt — ha ma • gasabb — felemeli, megszenteli é^en egyéni voltában. A Jézus szellemében jelentkező Isteni tehát «pen az életközösség ténye alapján az ő szeretetével nem hogy a mi Énünket kívánná megszüntetui, megsemmisíteni, hanem ellenkezőleg, épen azt kívánja a maga sajátosságában az Isten iránti bizalom, a felebaráti szeretet szellemével áthatni. Nem a magáét, hanem a másét keresi 0 ; Isten országát az alázat és a szeretet szellemével szolgálja s épen ezért azt kívánja, hogy mindenki a maga egyéniségének teljességével igazán szolgálja Isten országát. A szellem mindenütt egy, a bizalom és a szeretetnek szelleme; de ezen szellemnek megnyilatkozása mindenkiben különböző, mert mindenkinek egész Énjével, sajátos egyéniségével öszszeforrott. Egy a szellem, de különbözők a charismák, egy a test, de különbözők a szervek ; egy az isteni világosság, de az emberi közeg azt a végtelen egyet végetlen változatos színekben töri meg. Igy tehát végtelenül egyéniesül minden egyes «15 tagban sajátosan azon Jézusi vallás, a mely evangélikus, protestáns vallásunknak és igy egyházunknak igaz alapja. A vallás egyéniesülése nélkül tehát a protestantismusnak, az evangélikus egyháznak nincs létjogosultsága. Minden egyes protestáns ember ezért egyéni vallásra hivatott s vallásának egyéni kialakítására a protestáns egyház keletkezésében rejlő, ezért is attól semmiféle prot. egyházi hatalom által meg nem fosztható jo gánál fogva kötelezve s ezen kötelezettsége teljesítésében biztosítva van. Ez a protestáns embem nek nem szerzett, hanem a protestantismus keletkezésével adott természetes joga. A szerzett jogtól az ember megíosztható, de a természetes jogtól soha meg nem fosztható. Midőn mi a protestáns embert igy Jézus szeU lemének erejében magára állítjuk s az Istenben bo'dogot felszabadítjuk az egyház törvényszerűségének, a világitéletének hatalma alól — őt önzőn még sem szigeteljük el a világtól, nem vonjuk ki az egyházi közösségtől. Ellenkezőleg, amaz egy szellem, amaz egy test, amaz egy világosság az egyesülés is kívánja, különösen, midőn amaz egy szellem a szeretetnek, a másban másért való élésnek ós építésnek a szelleme. Közösséget keres a protestáns ember, hogy Jézus szellemében közösen emelje fel szivét és elméjét a hála és alázat érzületében jóságos Istenéhez, közösen épüljön és erősödjön az Úrvacsorában, Jézus boldogító szellemének élvezetében ; de azért is, hogy ő is sajátosságával, egyéniségével is szolgálja testvéreit s hogy igy, mint a közösségnek egészen sajátos szerve épüljön ós építsen. Ezen közösséggé való alakulás tehát ép ügy a közös egy szellemnek természetével, mint a szerveknek egy testre ós igy egymásra való utaltságával adott, úgy, hogy az ily közösségben való léthez ós ezen felül való építéshez minden protestáns, minden evangélikus embernek nem tán valamiképen szerzett, hanem természetes joga van, és ettől ót protestáns ember, protestáns intézmény meg nem foszthatja. Minthogy e közösségre a közös szellem, mint egyénekben érvényesülő vezet: s minthogy ezen egyének épen egyéniségük alapján történeti hatalmakkal, a családdal, a nemzetiséggel, a nemzettel egybeforrottak; épen ezért a protestáns közösség ezen egyéni, természeti talajtól el nem különíthető s a mint e történeti tényezőket jogosultságukban elismeri, ügy másrészt ezeket Jézus szellemével át is akarja hatni. Ez annak oka, hogy a reformáczió egyháza mindég ós mindenütt szűkségszerűleg a nép, a nemzet szellemét ós jellemét a maga sajátosságában elismerte, hogy azt Jézus szellemével áthassa s igy mindig és mindenütt szükségszerűleg nemzeti egyházzá is vált ; s hogy másrészt mindig és mindenütt protestált az ezt elmosó internationális, egyenlősítő, vagy más nemzet érdekében hóditó irányzat ellen. Ez oka annak, hogy Luther épen mint egyházi reformátor egy-