Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Név nélkül: - Pár szó az énekpályázat után

jövedelmét már a csekélyebb javadalommal ellátott lelkészek illetményeinek kiegészítése czimén az állami költségvetésbe felvett és az illető vallásfelekezeteknek jutott összegből az 1897. év végéig 1600 koronáig kiegészítette: ezen kiegészítési összeget addig is, mig a jelen törvény értelmében az illető lelkészek jövedelme különben is 1600 koronára kiegészíttetik, az állam az illető vallásfelekezet részére kiszolgáltatja. Hol van az az összeg, a mit eddig az egyház a csekély javadalmazású lelkészek segélyezése czimén évenként kapott, de a mely a congrua-törvény óta beleszáradt a törvény 20. § ába? Miért nem szolgáltatja ki a törvény értelmében, hiszen ez összeg csupán a dunántúli egyházkerületben 12,800 koronát tesz ki. három év óta pedig 38,400 korona. Hiszen már maga az összeg indokolttá t^szi az ev. lelkészi kar elkeseredéséi, pedig ez csak a dunántúli ev. lelkészek veszteségét jelzi. Mert ez határozottan veszteség. 1897. évig kézhez kapták, azóta pedig beleszáradt az 1898. évi XIV. t.-cz. 20. § ába. Hogy ez igy nem maradhat, azt úgy hiszem maga az állam is belátja. Feltótlenül folyósítania kell az összeget visszamenőleg is és folyósítania mindaddig, mig a lelkész fizetések 1600 koronáig nem nyernek kiegészítést. Tudatában volt ennek a legutóbb tartott egye* temes közgyűlés is, mert ott is szót emeltek a XIV. t. cz. 20. §-ában foglaltak végrehajtása ügyében. És csodálatos, ott „kezelési tévedés"-nek nyilvánították ki az eddigi késedelmet, De hát ho gyan? Lehet-e itt szó tévedésről? nem lett-e a kultus miniszter úr újból és újból felkérve a 20. §. végrehajtására? A tévedés itt teljesen ki van zárva. Tudok két oly esetet, hogy az egyszerre felterjesztett 45 kórvény közül két lelkésznek kérvénye, mintegy önkényesen ki lett emelve és kedvezően elintézve. A többi pedig még most is ott hever elintézetlenül a minisztériumban. Nos, hát lehet-e szó itt tévedésről? Ez csak halogatás, huzavona, a prot. egyház ós lelkészi kar jóhiszemű várakozásával, türelmével való viszszaélés. Quo usque tandem . . . Pápa. MOHÁOSY LAJOS. Pár szó az ének pályázat után. Miután az énekpályázat sorsa eldőlt, legyen szabad nekem, a dicsérettel kitüntetett énekdallamok szerzőjének egy-két megjegyzést fűzni a történtekhez. Hogy a pályázat meddő maradt, azon csodálkozni nem lehet, nem mintha valódi belbecscsel biró énekdallamok alkotására képes szerzőink nem volnának (bár ez alkalommal úgy látszik a porondra ki nem állottak.) hanem, mert a pályabírák a jutalmazandó dallamtól azt kívánták, hogy ritmizálását tekintve, az necsak tájékoztató, hanem mintaszerű is legyen. Ez pedig aligha túlhajtott kívánság nem volt, legalább most, midőn az énekek magyaros ritmikai formáinak kialakulása még kezdetét sem vehette, midőn még arra nézve sincs közöttünk megállapodás, hogy énekeink ritmizálása minő alapon történjók, sót, midőn sokan, mondhatni többen azon feltevésből indulva ki, hogy ritmus ós choráljelleg egymást kizáró fogalmak és tulajdonságok, az énekek ritmizálásárol még csak hallani sem akarnak Ilyen körülmények kö^ zótt, a tájékozatlanságnak, az ellentétes nezetek forrongásának ezen korszakában, a kezdetnek legkezde;én azért mintaszerűen ritmizált, choráldallamot várni vagy kívánni nem lehetett. A mit legörvendetesebbnek találok az, hogy a bírálok (tehát Kapi Gyula úr is) helyeselték, hogy" az általam beküldött chorálok „it szöreg hangsúlyos magyar verseléséhez szabottan magyar riimikában" vannak kidolgozva, mert ebből világosan látom, hogy azon ellentét, mely e becses lapok hasábjain is, a „Magyar Szó"-ban is a chorálok ritmizálására nézve kifejezésre jutott, s oly élénk vitára szolgáltatott alkalmat, korántsem oly mélyrevágó, hogy azt kölcsönös jóakarattal, talán egy kis megérteni akarással is, elenyésztetni ne lehetne. En ugyanis a pályaénekek ritmizálását a következő alapon hajtottam végre: a szöveg legyen magyarosan ritmikus (ez van a dunántúli énekügyi bizottság programmjában is,) minden szövegnek, mely ugyanazon dallamra énekeltetik, egy ugyanazun módon ritmizáltnak kell lenni. A szövegnek és dallamnak ritmus tekintetében egyezőnek, egybevágónak kell lenni, mi úgy lesz meg, ha a hangsúlyos szótagok (a sor elején és sormetszet után.) a dallam hangsúlyos (jó ütenyrósz) hangjaival együtt lépnek fel. Hát kérem a ref. énekügyi bizottság (egyik tagja Kálmán Farkas) ugyanezen elvek alapjan ritmizálta legújabban a ref. egyház énekdallamait, a mint ez a Fejes István énekbizottsági elnök által a napokban kibocsátott „Gyűjtemény [a reformátusok megújítandó Énekeskönyvéhez* czimű vaskos füzetben olvasható és szemlélhető. Ha tehát Kapi Gyula úr az én dallamaim ritmizálá-